Egy művész feleségének lenni igazi átok, még ha a látszat sokszor mást is mutat. Horgonynak lenni egy héliumos lufi mellett, amit a szél kénye-kedve szerint röpködtet fel-alá, egyáltalán nem hálás feladat.
Fiatalon még hízelgő; van valami magasztos és érzéki dolog abban, hogy egy festő a múzsájává választ minket. Elhisszük, hogy van bennünk valami egyedülálló, ősi, tiszta nőiség, ami már évszázadok óta vonzza a művészeket. De ha annyira szerencsétlenek volnánk is, hogy véglegesen velünk marad imádottunk, a múzsalét csak időszakos, hamarosan úgyis unalmassá és csúnyává válunk számára. Mindig lesznek mások, és rémisztő, hogy milyen könnyen lecserélhetők vagyunk.
(© Tug Rice)
Nyugtathat a tudat, hogy mindig hozzád jön haza, de amikor ott állsz a férjed kiállításán egy női akt előtt, ami nem téged ábrázol, gyűlölni kezded a férfit, a nálad fiatalabb, új nőt, de leginkább saját magadat. Picasso második felesége jut az eszedbe. Kedved lenne hozzá hasonlóan golyót repíteni a fejedbe, hogy az agyvelőd befedje a vásznat, és eltakarja a nő micsodáját. Nincs annál hányingerkeltőbb, mint amikor egy huszonéves riheronggyal pózol a csajról készült akt előtt. A sajtó persze zabálja.
De hogy ne érhesse szó a ház elejét, természetesen mindezek ellenére mindenki tisztában van az igazsággal, így neked is kötelező megjelenned és „támogatnod” a férjed. Így, közel az ötödik x-hez sincs mit szégyellned: jól tartod magad, bármelyik huszonévessel versenybe szállhatnál, kivéve a művész úrnál. Gyors fejszámolást végzel, 23 évnyi házasság alatt nagyjából 40 kiállításon vettél részt, az első ötnek te voltál a sztárja, aztán még úgy öt alkalommal tartotta magát, „új zsánert” keresett, de aztán visszatért a női bájakhoz. Akárhogy is számolod, barátok között is legalább 25 megnyitón kellett végignézned, ahogyan egy pipi mellett vigyorog.
A legjobb éveidet áldoztad arra, hogy neki karrierje legyen, otthont és stabilitást teremtettél, hogy alkotni tudjon, menedzselted a kiállításokat, az aukciókat. És mindezt miért? Szerelemből. Hiúságból.
Beveszed magad a női mosdóba, felfrissíted a sminked, kijavítod a rúzst, hiszen már a harmadik pohár pezsgő után elmosódott kicsit. Hirtelen felindulásból leveszed a ruhád. A tükörben végigfut a tekinteted magadon, majd ledobod a melltartód is, kilépsz a bugyidból, a vörös rúzsoddal a melled fölé írod, hogy „első”, és magabiztosan kisétálsz a magassarkúdban.
Az ötlet már régóta motoszkál az agyadban, de eddig nem volt bátorságod megtenni. Sokan a szájukhoz kapnak, lesütik a tekintetüket, sőt van, aki elfordul, mások pedig tátott szájjal bámulnak.
Anélkül, hogy különösebb figyelmet szánnál a közönségedre, férjedhez tipegsz, majd egy csókot nyomsz az arcára. Kár, hogy a fotósok annyira lefagytak, hogy elfelejtettek kattogtatni.
Ezután visszamész a mosdóba a ruhádért. Hűvös van odakint. Pár perccel később, amikor már az autóban ülsz és hazafelé vezetsz, érkezik meg az sms a férjedtől: „Szuper vagy, aranyom! Leesett az álluk, viszik a képeket, mint a cukrot. Amire felkelsz reggel, otthon leszek. Puszi”. Ekkorra lettél biztos benne, hogy másnap beadod a válókeresetet.
