Az idén április első hetén üljük meg húsvét ünnepét, amikor is a megváltó, Urunk Jézus Krisztus keresztre feszítésére és feltámadására emlékezünk. De vajon miért esik minden évben más naptári napra?
A 325. évi nicaeai zsinat döntése értelmében a kereszténység húsvét ünnepét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon tartja meg. Ezért változik évente a húsvéti ünnepkör dátuma. Változóan március 22-e és április 25-e közé esik. Ekkor véget ér a 40 napos nagyböjt, a szórakozástól, a hústól való tartózkodás ideje.
A nagyböjti időszak kiemelkedő ünnepe virágvasárnap. Ilyenkor a templomokban a pálmaágak helyett barkát szentelnek – és eléneklik a virágvasárnapi passiót. A szentelt barkának – úgy tartotta a régi nép – bajelhárító ereje van, a rontás ellen véd és gyógyítottak is vele. A virágvasárnapi szentmise után a templomból jövet minden családtag megevett egy-egy barkaszemet torokfájás ellen. Ma már a barka a húsvéti asztaldísz.
Virágvasárnaphoz kapcsolódik a palóc kiszejárás és a zoborvidéki villőzés. Ezzel a szokással temetik a telet. Ilyenkor még a böjti öltözet is egy napra tarka ruhát ölt. Felöltöztetnek egy szalmabábut (ez az ún. kisze), majd énekszóval végigviszik a falun, s a faluvégén a patakba dobják, vagy pedig elégetik. Úgy tartják, hogy kiszézéssel elűzzük a hideget, megóvjuk a falut minden bajtól, kártól és betegségtől.
Rómába küldik a harangokat
A virágvasárnap után kellő méltósággal felkészül a nép a nagyhétre, az utolsó vacsorára emlékezik zöldcsütörtök ünnepén – majd Rómába küldik a harangokat nagyszombatig. Addig kizárólag a fakereplővel jelzik a szertartás kezdetét. Ilyenkor letakarják a katolikus templomokban a Krisztus-szobrokat lila gyászos lepellel, és megnyitják a szent sírboltot.
Nagypéntek Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának emléknapja. Több háznál ilyenkor nem esznek húst a feltámadásig. A templomban közösen elmondják a 14 stációt, azaz Krisztus Urunk szenvedéstörténetét.
Nagyszombat a feltámadás napja. Nagyszombat estéjén a pap a templom előtt megszenteli az új tüzet, a „kezdet és a vég” húsvéti gyertyáját pedig az új tűzről gyújtja meg. Ekkor ismét megszólalnak a harangok, és közösen „alleluját” zengve üdvözlik Krisztus feltámadását. Régen a szentelt parazsat a hívők hazavitték, de ezt már újabban a szent gyertyáról meggyújtott kisgyertyák pótolják. A szentelt tűz védelmet adott az embereknek.
A húsvétot megelőző nagyhéten pedig az asszonyok kitakarították a házat, hogy testben és lélekben is tisztán várják a feltámadást. Nagyszombat reggelén pedig belekezdtek a gyúrásba, dagasztásba, sütésbe, megfőzték a kocsonyát – és elkészítették a húsvéti füstölt sódart (sonka), melyből a feltámadás után már lehetett fogyasztani.
Húsvétvasárnap a legszebb ünnep egyike. Ilyenkor a legtisztességesebb ruhát öltve mennek a keresztények a templomba üdvözölni Megváltónk, Urunk Jézus feltámadását. A szentmise után pedig kezdték szervezni az aznapi mulatságot. A reggelig tartó dínomdánomot követően pedig húsvéthétfőn elindultak öntözködni a legények a faluba, a lányok pedig „kaput ereszteni”…
A jánoki kapueresztés
A Bódva-völgyében, Jánokon még élő néphagyomány a húsvéthétfőhöz kötődő kapueresztés. A szokással a hajadon és az eladósorban lévő lányok a tavaszt köszöntik köszöntik. Bacso Annával, a helyi népdalcsoport vezetőjével beszélgettem a tájainkon már kiveszett húsvéti szokáshagyományról.
– Milyen öltözetben adják elő a kapueresztést?
– Viseletben, fehér blúzban, rakott szoknyában. Régen is így volt ez. Ruhaszínben hol a fehéret, hol a rózsaszínt és a világoskéket választották. A fiatal lányok derékig fonták be a hajukat, és maslit kötöttek, az idősebb lányok már kontyot viseltek.
A jánoki húsvét egyházi jelentősége mellett összetartó erővel is bír! A népi szokásoknak mindig közösségkovácsoló szerepük van.
– Hol, kik és mikor adják elő ezt a játékot?
– A hosszú tél után a húsvét nyitotta a tavaszt, és innen származik az elnevezés: tavasznyitás, azaz kapueresztés. Böjt után ez az első alkalom a mulatozásra, táncolásra. Húsvét másodnapján a mise utén a lányok találkoznak egy megbeszélt helyen, és onnan kezdik a táncot. Kizárólag csak lányok járnak kaput ereszteni – 14 éves kortól. A legények nem vesznek részt benne, ők inkább csak megfigyelik, kiszemelik a játszó leányzókat, majd sorban kiválasztják, hogy kihez mennek aznap locsolkodni.
„Irem, irem fehér irem,
Barna legény az irigyem,
Azért lett ő az irigyem,
Mert én őtet nem szeretem.
Sok irigyem a faluba,
Kettő-három egy kapuba,
El akarnálak rejteni,
De az Isten nem engedi.
Én ültettem az almafát,
Más szedi le az almáját.
Én szerettem e nagy szép lyánt,
Más éli véle világát”
(abaúji népdal)
– Régen fiatal lányok játszották– de mivel megcsappant az érdeklődés, mi pedig, a falu hagyományszerető emberei nem szeretnénk a sírba temetni ezt a több száz éves szokást, így a hagyományőrző Napsugár Női Éneklőcsoport magára vette az értékmentő szerepét. Ma már vegyes korcsoportok, lányok és asszonyok adják elő.
„Szép a piros bazsarózsa, ha bimbója nyílik,
Szép a piros barna kislány tizenkilenc évig.
De mikor a huszadikba siratja az édesanyja,
Más faluba, más házába hervad el a lánya.”
(népdalrészlet a kapueresztésből)
– Hogyan néz ki a játék?
– Találkoznak a templom vagy a parókia előtt, majd kiválasztanak maguk közül két ügyes, fürgetalpú lányt. belőlük lesz az első és az utolsó vezér. A lányok kéz a kézben felsorakoznak az énekléshez, s az első vezér indítja őket egyszerű lépésekkel a táncba. Helyi népdalokat énekelnek, ezekre lehet táncolni is. Kezdik:
„Zöld búzába keskeny a gyalogút,
Ez a legény, jaj, de hamar rám únt,
Ugyan, babám, hogy tudtál rám únni,
Ha igazán tudtalak szeretni.”
(abaúji népdal)
– Így járják végig a falut. Mire a falu másik végéhez érnek az utolsó vezér húz egyet az eszterláncon, mire a lányok mindegyike megáll. Kezeiket lassan maguk felé emelik, és közben énekelnek. Az utolsó vezér ekkor társai mellett elindul a menetirányba. Ezáltal újra lánc alakul ki köztük. Mikor az utolsó vezér odaér az elsőhöz, kezet fognak, utána a többiek is sorjában – és elindulnak vissza a faluba, de már párosával.
„Fölszántatom, fölszántatom a jánoki főjuccát,
Vetek bele, vetek bele piros pünkösdi rózsát.
Ha ja Tisza meg a Duna piros rózsát teremne
Minden szőke, de barna legény csak engemet szeretne.”
(rimóci népdal)
– Aztán az első párból a jobb oldalsó lány jobbra kifordul, és hátrafelé vezeti az ő oldalán álló lányokat. Ezzel egy időben a baloldali lányok pedig ellenkező irányban lépkednek. Ahogy haladnak az utolsó páros után, úgy alakul vissza a menet az eredeti felállásba.
A faluba beérve már két körbe osztódnak – hátul keresztezett kézfogással. A belső körben vannak az idősebb lányok, a külsőben a fiatalabbak.
– A körben csárdást táncolnak és forognak. Itt kétféle csárdást járnak, az egylépésest, azaz a haladót, amikor jobb irányba tartanak a lányok és a kétlépésest, amikor kettőt lépnek jobbra és kettőt balra. A tempósabb daloknál már „ridáznak” (forgólépés).
„Rozmaringom lehajlott, lehajlott,
A szeretőm elhagyott, elhagyott,
Ha elhagyott én másat keresek,
Mert én szerető nélkül nem leszek.”
(lánykarikázó)
– A kialakított körök iránya mindig ellentétesen halad. Így táncolják, éneklik végig a lányok a falut. Ha kifogynak a dalokból, az érdeklődő falusi közönség besegít a dalválasztásba.
„Sej, a jánoki templomtorony, de magos,
Tetejébe két szál szegfű, de szagos.
Azt a szegfűt könnyű leszakajtani,
Sej, de nem könnyű a babámtól elválni.”
(Bódva-völgyi népdal)
Vagy:
„Hosszú szára van a cseresznyének,
Göndör haja van a szeretőmnek.
Göndör haja, világoskék szeme,
Ha ránézek, majd megesz a fene.”
– A tánc közben a lányok megegyeznek egymás között, melyikük fogja majd csujogatás-szerűen bekiáltani, hogy „Hazafelé, haza, haza már!” Ezzel szétszélednek a lányok, mindenki fut, amerre lát. A játéknak ez az utolsó része jelenti azt, hogy leeresztették a kaput.
– Ezután hazamennek készülődni az aznapi mulatságba. Felöltözködnek, majd elindulnak kísérő nélkül, mert, ugye, a fiúk a bálban várták a lányokat. Ha a legények még nem voltak ott, tudták, hol keressék őket - és elmentek értük a korcsmába.
(A kapueresztés részletes leírásában Bankó Ibolya gyűjtése szolgált segítségül.)
