A dunaszerdahelyi, kétgyermekes anyuka, Boženík Henrietta (32) hazai és magyarországi rászorulóknak szervez gyűjtéseket. Azelőtt modellkedett, és kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően sokaknak tud segíteni. Hogyan kezdődött? – kérdezzük tőle.
– Az adakozás sosem volt tőlem idegen. Eleinte a gyermekotthont segítettem: szülinapok után tortát, Mikuláskor és húsvét után pedig édességet vittem a gyermekeknek. Vagy négy évvel ezelőtt aztán nagytakarítást tartottam fiam, András ruhái közt, és a kiválogatott ruhákkal és játékokkal, mint rendesen, megjelentem az otthonban. A lakók azonban már nem fogadtak olyan lelkesedéssel, ugyanis megnőttek. Kijöttek, megtúrták, amit vittem, de csak a márkás ruhákat keresték. Közben a nevelők mutatták, hogy a felajánlásoknak köszönhetően rengeteg ruha gyűlt össze. Ekkor úgy döntöttem: nem marad más, mint hogy megkeressem azt, akinek tényleg szüksége van segítségre, aki rászorul.
Boženík Henrietta
– Ami annyira jól sikerült, hogy mások is bekapcsolódtak a gyűjtésbe.
– Az internetnek óriási hatalma van. Én nem tettem mást, mint feltöltöttem bizonyos információkat és képeket a facebookos oldalamra, miszerint van egy ilyen és ilyen család, özvegyasszony, egyedülálló édesanya vagy bárki más, aki segítségre szorul. Visszacsatolásként pedig felraktam a képet, amelyen a rászoruló látható az adománnyal. Én valójában nem kértem segítséget, pusztán tényeket közöltem, s teszem ezt a mai napig. Akik segítettek, jó szándékúan segítettek. Az igazsághoz, persze, az is hozzátartozik, hogy nagy az ismeretségi köröm, sok barátom van, hiszen a modellkedésnek köszönhetően sokan ismernek.
– Szerinted miben rejlik a sikered titka?
--Azáltal, hogy képekkel dokumentálom, hova kerültek az adományok, megnyertem az emberek bizalmát. Hiszen látják, hogy a pénzük jó helyre ment. Jómagam sem adnék olyan gyűjtésre, amelynek a végállomása a távolba veszik. Én mindent lépésről lépésre dokumentálok, a pénzadományok postai vagy banki átutalásaiból származó bizonylatokat is felrakom a netre. Mindig célirányosan gyűjtök, így az adomány tényleg eljut a rászorulókhoz.
Több ismerősömtől hallottam, hogy ruhákat, játékokat vagy egyéb adományokat vittek különböző jótékonysági szervezeteknek, ahol csak intettek, hogy ide vagy oda tegyék le a csomagot. Én az anonimitást kerülöm.
– Van hely gyűjtésre egy lakótelepi panellakásban?
– Hát, van, hogy megtelik a pince, a lakás, és néha még a folyosóra is jut az adományokból. Eleinte hoztak az emberek mindent, és a párommal éjjelenként válogattuk szét a zsákok tartalmát. Ma már pontosan megírom, kinek mire van szüksége, és az adományozók is ráírják a zsákokra, hogy mi van bennük. Nagyobb gondot jelent az adományok célba juttatása. Csak akkora méretű csomagot közvetíthetünk, amelyet személyesen át tudunk adni, vagy a postán még elfogadnak. Ha Magyarországra küldök valamit, mindig Győrben adom fel a csomagot, mert a postaköltségek nagyon magasra rúgnának.
– Melyik volt eddig a legsikeresebb akciód?
– Már második éve segítek egy magyarországi családon, pontosabban öt árva gyermeken, ahol a húszéves lány gondoskodik kisebb testvéreiről. Idén szeptemberben jött a hír: ha nem fizetik ki a számláikat, kilakoltatják őket… Feltettem a képeiket a netre, hogy gáz- és villanyszámlára gyűjtenek. Sokan tudtak volna adni méretesebb csomagokat is, de vissza kellett utasítani, mert nem tudtuk megoldani a szállítást. Most azonban kaptunk egy különleges ajándékot: egy úriember a kamionját ajánlotta fel nekünk egy út erejéig. Így már nagyobb háztartási gépeket, mosógépet, tűzhelyet is tudtunk küldeni a gyermekeknek. Erre figyelt fel Dorogi Gabriella, a TV2 Naplójának riportere, és meglátogatott bennünket, majd a megrakott kamiont, illetve az összegyűjtött pénzt már ő adta át az árváknak. Utoljára egy négygyermekes anyukának gyűjtöttem, akinek az egyik kisfia súlyos szívbeteg, és egy vérsűrűségmérőre sikerült megszereznünk a pénzt.
– Mit tapasztalsz, kik adnak szívesebben?
– Általában nem azok, akiknek tele a bukszájuk. Én azt tartom: sok kicsi sokra megy. És meg kell becsülni minden centet. Gyakran adnak olyanok, akik valaha maguk is rászorultak: ők talán jobban érzik, mit jelent a nélkülözés. Mindenki úgy segít, ahogy tud, a fontos az odafordulás. Nemrégiben egy idős néni jelentkezett, hogy szívesen segítene, de nincs pénze. Kiderült, hogy gobelineket készít, így azt ajánlottuk neki, hogy az interneten próbálja értékesíteni a munkáit, s a befolyt összegből majd adakozhat. A néni meg is fogadta a tanácsunkat, és végtelenül boldog volt, hogy segíthet. Az adakozók listáját mindig nyilvánosságra hozom (persze beleegyezéssel). Én azt mondom: soha nem szabad arra várni, hogy valaki más segít majd helyettem, és rám se kell várni, hogy megszervezzem az adakozást. Bárki szervezhet gyűjtést, de a segítséghez sokszor nem kell gyűjteni sem. Elég csak megkérdezni a másikat, hogy mire van szüksége. Egy tányér leves, egy befőtt számunkra semmi, de annak a másiknak akár a túlélést is jelentheti.
– Megválogatod, hogy kinek adsz?
-- Igen. Olyannak nem, akin azt látom, hogy csak ki akar használni. Viszont hálát nem várok.
Amit teszek, jó szívvel teszem, és nem várok jót cserébe. Megelégszem egy köszönömmel, és az örömmel, ami felcsillan a szemekben.
– Csak külföldi magyaroknak segítesz?
– Egyáltalán nem. Szerdahely környékén sokan vannak, akik segítségre szorulnak, és igyekszem is rajtuk segíteni. Ők azonban félnek a nyilvánosságtól, így fotóik nem jelennek meg az interneten.
– Az anyai feladatok és a jótékonykodás mellett mi mindennel foglalkozol még?
– Jelenleg a kétéves kislányommal, Sofival vagyok otthon, így több mindenre jut időm. A facebookos oldalamon receptklubot vezetek. Ez annyit jelent, hogy az általam készített finomságokról fotókat töltök fel a netre, és ha kell, közlöm a receptet is. Nemrégiben újra felfedeztem a kézügyességemet, így aztán festek. Keresem a helyem, sok minden vonz. Mindig történik valami jó, amikor segítek. Ha leegyszerűsítem a dolgokat, azt mondhatom, hogy az ismertségemet karitatív célokra használom. Azon igyekszem, hogy ne a látszat alapján ítéljenek meg, mint ahogy én sem az alapján ítélek. Attól, hogy csinos vagyok, még nem kell üresfejűnek lennem.
