Itt minden a levenduláról szól. A termékek finomak, illatosak, kézzel készülnek, és mögöttük ott az ember: Rémes Ferenc. Az egész ország a csodájára jár a család tallósi levendulaültetvényének. Saját méhészetükben levendulaméz is készül, a virágokból pedig illóolaj: ez a kézműves levendulaszappan egyik alapanyaga.

Ferenc hét évig óceánjáró hajókon pincérkedett, hazatérése után is a vendéglátásban helyezkedett el, a szerdahelyi Hotel Thermában dolgozott. Utána váltott: ma főfoglalkozásban levendulázik. Lila szappanjai idén elnyerték a Kukkonia védjegyet.

levendula-szappan-kezdo_0.jpg
Rémes Ferenc szappanjai saját levendulaolajjal készülnek

Férfi, ha levendulás!

Ferenc szülei mezőgazdasággal foglalkoztak Tallóson, így a levendulásnak nem kellett helyet keresni. Édesapja részéről megkapta a támogatást.

– A család először le akart beszélni a levenduláról. Nem nagyon hittek benne – mondja. – Én először kicsiben gondolkodtam, de édesapám azt tanácsolta: ha már csinálom, akkor ne aprózzam el. 2016 őszén így kiültettünk 3000 tő tihanyi levendulát!

Azonban az első levendulaszüretet édesapja már nem élhette meg. Ferencre újabb örökség maradt, száz méhcsalád. Csak tudományt nem örökölt hozzá, így az állomány nagy részét eladta.

– Hiába vagyok ötödik generációs méhész, utólag tanultam csak bele a szakmába. Szerencsére a méhek szeretik a levendulát, a levendulaméz igazán különleges. Ezért ragaszkodom édesapám örökségéhez.

remes-ferenc.jpg
Rémes Ferenc

Hogy kezd egy férfi levendulázni?

Úgy, ahogy az a levendulaillatú nagykönyvben meg van írva. Ferenc is megtanult levendulapárnákat varrni – az ipart végül anyósa vette át. Utána levendulaszörpöt főzött, majd elmélyült a szappankészítés tudományában. A következő évben a rengeteg levendulabokor csak úgy ontotta a virágot, elkészült a család első illóolaja. Ma ettől illatosak a levendulás szappanok! Persze, ennél azért göröngyösebb volt Ferenc útja – sokáig két végén égette a gyertyát.

– A végén alig láttam a családomat, a csodás feleségemet és két kisgyermekünket. Így megszületett a döntés: otthagyom a munkahelyemet, és a levendulást választom. Képezni kezdtem magam, hajtott a bizonyítási vágy.

Rémes Ferenc szappanjai saját levendulaolajjal készülnek. A 3000 levendulatőből 15-20 liter illóolajat nyernek, a végén 10 milliliteres üvegcsékbe töltik.

Nem minden lila!

Bár a levendula virága lila, és a belőle készült szörp is lilás rózsaszín, a méz aranysárga színéhez hasonlóan az illóolaj sem lesz lila. A levendulaszappan a levendulaszínét egy ásványi portól kapja.

– Amilyen egyszerűnek tűnik a szakma, annyi a buktatója – figyelmeztet Ferenc. – Először vettem egy alapcsomagot, és kipróbáltam két-három receptet. A süteményes őzgerincforma pont megfelelt szappanöntésre. Az első szappanokat még a konyhában főztem. Miután mindent jól összemaszatoltam, a feleségem szelíden kiebrudalt a lakásból. A műhely átköltözött Alistálra, az anyósomhoz – én pedig tovább kísérleteztem, míg tökéletesre nem gyúrtam a receptet. Közben minden formát és munkaeszközt legyártattam rozsdamentes acélból, szigorúan méretre.

_mg_7438_0.jpg

Hideg eljárás

Szappant kétféle módon lehet készíteni. Meleg eljárásnál főzni, sőt, sütni kell. Pár nap alatt kész a termék. A hideg eljárás (Ferenc is ezt alkalmazza) egyszerűbb processzus, viszont itt a szappan több hétig érik. Vegyük csak sorjában! Ferenc először sütőpapírral kibéleli a formákat, hogy a megszilárdult szappan ne ragadjon bele. Minden hozzávalót szépen kimér, majd a színezékeket – ezek természetes ásványi, növényi anyagok – feloldja olajban vagy vízben.

A szappan minden rétegét színezi, mert fontos a küllem, hogy vonzza a szemet. A keményzsírokat (kókuszzsír, sheavaj) felmelegíti, és ahogy szétolvadnak, hozzáadja a folyékony olajokat. Ilyen a mandulaolaj, a ricinusolaj, az olívaolaj. A lúgot külön feloldja desztillált vízben – kecsketejes szappannál kecsketejben. (Ferenc a friss kecsketejet amúgy az unokatestvérétől vásárolja, aki regisztrált kecsketenyésztő.)

Ha a maró anyagú lúg szobahőmérsékletű vízzel érintkezik, 90 Celsius-fokos folyadékká hevül. Ezért lúggal csak védőfelszerelésben dolgozhatunk! Ferenc ehhez mindig védőszemüveget, maszkot és kesztyűt húz.

– Az előkészítés után következik a szappanosodás. A felolvadt olajokhoz és zsiradékokhoz hozzáöntjük a lúgot, masszánk ettől elszíneződik, besűrűsödik: ez jelzi a szappanosodást – sorolja. Ezután már szaporán kell dolgozni, másként idő előtt megköt a szappan. Hozzáadja az illóolajat, botmixerrel jól elkeveri, majd a masszát két-három részre osztja. Minden egyes adaghoz színezéket vegyít, és szépen formába önti. – Különböző öntési technikák léteznek. Nem mindegy, hogy milyen olajat vagy mennyi olajat használunk, mivel az olajok befolyásolják a massza keményedését. Vannak olajok, amelyek hamarabb avasodnak, ilyen a napraforgóolaj. Még a szappan állagát, színét is megváltoztathatják. Ezért sem olyan egyszerű mesterség a szappanfőzés!

hirlevel_web_banner_2_150.jpg

Türelem szappant terem!

Öntés után nem marad más hátra, mint várni. Ha nem sietünk vele, akkor a massza szépen lassan kihűl... Ha sietős, akkor a teteje szódahamuszínt kaphat. Ugyan, ez a fehéres réteg nem szappanhiba, az ember a szappanban a szép vajszínt szereti.

– Télen nagyobb a hőmérsékletingadozás, akkor kell vele a legjobban vigyázni. Jó hír viszont, hogy a visszafordításra is létezik mód, de az már szakmai titok. Én sem árulhatok el mindent! - mosolyog sejtelmesen.

Másnap!

Az öntést követő napon a szappanrudat kiveszi a formából. Ilyenkor még a szappan puha, mint a vaj, ezért vigyázni kell vele. A tömböt egyenlő részekre vágja – majd a szappanok négy-öt hétig pihennek egy raktárhelyiségben. Ezt nevezik érésnek. Ezekben a hetekben a szappanból a felesleges nedvesség (a desztillált víz) elpárolog, ezáltal eléri a megfelelő pH-értéket és keménységet.

Száradás során a szappan súlya és térfogata egytizedét elveszíti, csak ezt követően érdemes csomagolni. Ahogy a puding próbája az evés, úgy a szappan próbája az első mosakodás.

Jó tudni!

Egy jól elkészített kézműves szappan két-három évig is eláll. Idővel csak szárad, ami által keményebb, tartósabb termékké válik. Ferenc a termékeit a környék termelői piacain értékesíti. Ma már többféle szappant keresnek. Ezért a levendulaszappanok mellett citrusos, rózsafás és borsmentás szappanokat is készít. A kecsketejes nagyon keresett, hiszen a kecsketej kiválóan hidratál.

Kérdezhetnénk, hogy Ferenc vállalkozása túléli-e a koronavírust, hisz a termelői piacok bezártak. Ferenc optimista. Bízik a holnapban, bízik termékei makulátlan minőségében. Nem adja fel olyan könnyen! Nemrég webáruházat indított, és várja a rendeléseket.

levendula-szappan-kezdo_1.jpg

Illóolaj, amitől a lila szappan extra különleges!

A szappanok többségébe csak levendulaaromát raknak – Rémes Ferenc lila szappanja azonban igazi levendulaolajat tartalmaz. Miért is olyan kivételes dolog ez? Mert rengeteg virágra van szükség hozzá: a 3000 tőből mindössze 15-20 liter illóolaj szabadul fel. Hogyan? A júniusi elvirágzáskor (mikor már kezdene magba szökni a levendula) történik az aratás. A 3000 tövet öt ember két teljes nap alatt tudja levágni. Ferenc a levágott növényt Győr mellé viszi, a lepárlóba – a három köbméteres üstöket többször feltöltik vágott levendulával. A végeredmény: százszázalékos tihanyi levendula-illóolaj! A 3000 tőből 15-20 litert nyernek, a végén 10 milliliteres üvegcsékbe töltik.

M. Ando Krisztina