Miért hízik valaki akkor is, ha alig eszik? Tényleg az öröklődés benne a ludas? Miért fogynak nehezebben a nők – vagy miért nem működnek sokaknál a divatos fogyókúrás injekciók? Dr. Tóth Tamás obezitológus (Budapest) szerint sok esetben nem érvényes a séma, miszerint „túl sokat eszünk, és túl keveset mozgunk”. A fogyás manapság nem pusztán akaraterő kérdése.
Tóth Tamás úgy látja, hogy a modern ember anyagcseréje, hormonrendszere és immunműködése teljesen másként működik, mint akár húsz évvel ezelőtt – így a fogyásról alkotott legtöbb közhely mára elavult. Másik vélelme, hogy a Covid óta megváltoztak a testi működéseink, ismeretlenebb utakon kezdett el hizlalni bennünket a bevitt étel.
– Tegyük tisztába a fogalmakat. Az obezitológus csak a súlyosan elhízott páciensekkel foglalkozik?
– Egyáltalán nem. A hozzám fordulók többsége már mindent kipróbált, „fekete öves fogyókúrázóknak” nevezném őket. Az átlag már ötször lefogyott, hatszor visszahízott, és teljesen belefáradt a sok csodadiétába. Pácienseim zöme egyébként nő, nem extrém túlsúllyal érkeznek, általában 10–15 kiló leadása a cél.
– Sokan úgy tartják, hogy az emberben a hízás genetikailag kódolva van. Valóban ez az igazság?
– Az esetek csupán kis százalékában beszélhetünk valóban genetikai eredetű elhízásról, mikor az ember hiába vonja meg magától az ételt, mégis hízik. A legtöbb ember a hízási hajlamot örökli – és ez óriási különbség! A hajlam ugyanis nem sorsszerűség. Azt, hogy ebből lesz-e végül túlsúly vagy sem, környezeti tényezők is befolyásolják. Erre mindig egy egyszerű példát szoktam felhozni. Ha valakinek genetikai hajlama van a tüdőrákra, emellett dohányzik is, akkor nagy eséllyel kialakul nála a betegség. Ha viszont nem dohányzik, és vigyáz magára, akkor valószínűleg nem lesz tüdőrákos. Ugyanez a helyzet az elhízással is. Az emberek nagy része hajlamos a súlygyarapodásra: ebben az értelemben játszik szerepet a hízásban a genetikánk.
Senki nem látott még kövér zsiráfot vagy kövér katicabogarat. Az embernél is nagyon jól be van állítva a központi idegrendszerben, hogy mikor érjük el a jóllakottságot – csak ezt az érzést kikapcsoltuk. Három feltűnő faj van, amelyik képes elhízni: az ember, a kutya és a macska. Ez utóbbi kettőt is az ember eteti.
– Hány százalékra becsülné ezt az arányt?
– A populáció nyolcvan százaléka hajlamos a hízásra – de ez nem tudományos adat, inkább tapasztalat. Mindennek evolúciós okai vannak. Hiszen az emberiség jégkorszaki körülmények között élt nagyon hosszú ideig, amikor is a túléléshez energiadús táplálékra volt szüksége. Aki répán próbált túlélni, az nagy valószínűséggel nem adta tovább a génjeit. Minekután húsra meg zsírra választódtunk ki: aki a húst szerette, az életben maradt, aki nem annyira, az kihalt. A mi kódunk az energiadús táplálkozás.
– Ehhez képest azt mondják az okosok, hogy a húsfogyasztás nem tesz jót nekünk. Ön mit gondol erről?
– Én biztosan nem mondom azt, hogy nem szabadna húst ennünk. A természet egyértelműen mindenevőnek alkotta meg az embert. Ez meglátszik a fogazatunkon, az emésztőrendszerünkön és az egész fiziológiánkon. Valamilyen oknál fogva természetesen dönthetünk a vegetáriánus vagy vegán étkezés mellett – de biológiai alapbeállítódásunk a mindenevés. Igaz persze, hogy az ember jól tud alkalmazkodni a különböző életkörülményekhez: elég csak az inuitokra* gondolni, akik szinte alig fogyasztanak zöldséget vagy szénhidrátot. (*Az észak-amerikai inuitok évezredek óta túlélnek a sarkvidéki fagyban: halásznak, az állatok – rozmár, fóka, bálna, rénszarvas – húsát, zsírját, bőrét fogyasztják és hasznosítják.)
Dr. Tóth Tamás
– Mi vezet valójában túlsúlyhoz?
– Ma már a kérdés nem ennyire egyszerű. A modern ember szervezete másképp működik, mint működött akár néhány évtizeddel ezelőtt. Antibiotikumok, tartósítószerek, adalékanyagok, mikroműanyagok, környezetszennyezés – mind-mind hatással vannak az anyagcserénkre és a hormonrendszerünkre. Sokszor látjuk, hogy valaki teljesen normális adagokat eszik, mégis hízik. Ilyenkor nem arról van szó, hogy túl sok a bevitel, hanem arról, hogy a szervezet „spóroló üzemmódba” kapcsol. Régen, mikor még működtek a beleink, mikor nem volt ennyi antibiotikum, nasi, adalékanyag meg állagjavító, a szervezet saját energiafelhasználása sokkal magasabb volt. A stressz, a hormonális zavarok, az immunrendszeri problémák, a bélrendszer működési zavarai oda vezetnek, hogy a test nem használja fel a bevitt energiát – és egy idő után hízékony szervezet lesz belőle.
– A sport mennyire segíthet a fogyásban?
– A sport fontos, de nem úgy, ahogy sokan gondolják: nem azért fontos, hogy minél több kalóriát égessünk el. Sokkal inkább azért, mert javítja a hormonműködést, jótékonyan hat az idegrendszerre és az általános egészségi állapotra.
A gyaloglás például az egyik legjobb mozgásforma – az ősemberek nem squasholtak és spinningórára sem jártak, hanem sokat gyalogoltak. Ezért a test ezt a mozgásformát szereti a legjobban. Persze nincs univerzális sport, az a legjobb mozgás, amit valaki örömmel tud hosszú távon űzni.
– Hogyan tudja valaki kideríteni, hogy miért hízott el?
– Olyan ez, mintha valaki megkérdezné, hogyan derítheti ki, hogy mitől fáj a füle. Úgy, hogy elmegy fül-orr-gégészhez. Ugyanez áll az anyagcserénkre is. Az anyagcsere nem csak azt jelenti, hogy „rendben van az emésztésünk”, hisz amennyiben a sejtszintű működésben keletkezik zavar, azt nem tudjuk internetes tippek alapján rendbe rakni. A szervezet működése rendkívül összetett, ezért tartós súlyproblémákkal érdemes szakemberhez fordulni.
– Sokan örülnek, mikor gyorsan ledobnak pár kilót. Ma azt halljuk, hogy ez nem mindig jó jel...
– Fontos különbséget tenni a fogyás és a súlycsökkenés között. A mérleg azt mutatja, hogy kevesebbet nyomunk – de ebből még nem következik az, hogy zsírt veszítettünk. Ha valaki vizet vagy izmot veszít, az is okozhat látványos súlycsökkenést. Elég, ha egy lány levágja a szép dús copfját, már attól is könnyebb lesz. (Mosolyog.) A valódi fogyás azt jelenti, hogy a szervezetünk zsírt bont le – ez pedig lassabb folyamat. A nők átlagosan heti 40–50 dekányi zsírt tudnak egészségesen lebontani, a férfiak ennél valamivel többet. Ha valaki gyorsan veszít súlyt hosszabb időn keresztül, ott általában nem a zsír, hanem az izom vagy a víz tűnik el a szervezetből. Rossz stratégia, mert ettől csak hízékonyabbá válik a szervezet. Sok esetben ugyanis beindul a jojóeffektus, a fogyunk, majd még többet hízunk, mint fogytunk;12 kilót leadunk, majd 16-ot visszaszedünk jelensége: s ez így megy hosszú időn keresztül.
– Miért olyan gyakori, hogy a nők sokkal nehezebben fogynak?
– A nők biológiája más: lassabban bontják a zsírt, és érzékenyebbek az agresszív fogyókúrákra, mint a férfiak. A női szervezet hormonálisan teljesen másképp működik, mint a férfi. Ahogy nem mindenki tudja lefutni négy másodperc alatt a száz métert, úgy a fogyásnak is vannak biológiai korlátai. Nem minden test működik ugyanúgy. Nemegyszer szemtanúja voltam, hogy mikor a nő megpróbált „férfias tempóban” fogyni, a szervezete nem bírta a drasztikus fogyókúrát, és csődöt mondott.
– Ejtsünk szót az érzelmi evésről. Valóban létezik?
– Az evés örömet okoz, stresszt old, valamint közösségi élmény: ez a fajta érzelmi evés majdnem mindenkire jellemző. A „szeretek enni“ belénk kódolódott az évmilliók során, mert aki nem szeretett enni, és nem tankolt fel, mikor az ősember elejtett egy mamutot, az kipusztult. A probléma ott kezdődik, mikor valaki minden feszültségét evéssel próbálja kezelni. Ilyenkor az étel droggá válik. Ezen lehet változtatni, de ez nem megy egyik napról a másikra.
Még hozzátenném, hogy a túlevés mögött sokszor hormonális folyamatok állnak, az evéssel a hormonjainkat próbáljuk valamiképpen kielégíteni. A túlevés gyakran a stresszhormonnal és inzulinnal függ össze – egyszóval nem is annyira érzelmileg eszünk.
– Ön többször beszélt arról, hogy a Covid után megváltozott az emberek anyagcseréje. Mire gondol pontosan?
– A Covid nem felső légúti, inkább gyomor-bél- és anyagcsere-betegség. Sok esetben megváltoztatta az immunműködést, szinte átprogramozta az embert. A mikrobiom – vagyis a vastagbélben élő baktériumközösség – átalakult, ez pedig kihat a hormonrendszerre, az immunrendszerre és az anyagcserére is. Sokan azért híznak folyamatosan, mert bizonyos ételek gyulladásszerű reakciót váltanak ki a szervezetükben. Nem látványos gyulladásról beszélünk, hanem egy alattomos, krónikus folyamatról. Az ember puffad, fáradékonyabb lesz, romlik a bőre állapota, másképp működnek a hormonjai, bizonyos ételekre intoleráns lesz, bizonyos anyagok felszívódása csorbát szenved. Már semmire nem megyünk azzal, hogy „kevesebbet eszünk, és többet mozgunk“, mert anyagcsere-változások mennek végbe a szervezetben. A betegnek pedig meggyőződése lesz, hogy ő csinál valamit rosszul.
– Ilyenkor mi a teendő? Mit tegyünk, mikor teljesen másképp kezdünk el működni?
– A megoldás valahol az orvoslás peremén leledzik, elsősorban immunológiai kérdés. Bizonyos ételek hatására a gyulladáshoz hasonló reakció indul el a testben. Ám ebből nem lehet érezni semmit. Legfeljebb azt, hogy évente felszalad két-három kiló, az ember hízékonyabbá válik – egyszóval nem drámai tünetek jelentkeznek, viszont alattomosan hizlalnak. Nem két hét alatt szedünk fel két kilót, hanem minden évben feljön kettő-három.
– S itt jönnek képbe a fogyást segítő injekciók?
– Nem igazán. Van pár eset, mikor segítséget jelenthetnek, de az esetek többségében nem működnek. Mikor persze injekcióról beszélünk, sokan az Ozempicre gondolnak – mi viszont a GLP-1 agonistákat használjuk. Ezeket a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kezelésére találták ki. A szervezet saját GLP-1 hormonját utánozzák, amely segít szabályozni a vércukorszintet, és kordában tartani az étvágyat. A páciensek egyszerűen nem éhesek – ám rengeteg esetben ezek a készítmények nem hozzák el a várt eredményt.
– S tudni lehet, hogy miért nem hatnak?
– Mert nem univerzális varázsszerekről beszélünk. Előfordul, hogy a fogyás el sem indul, de az is, hogy kezdetben látványos az eredmény, később mégis visszatérnek a kilók – akár több is, mint korábban. Ezért fontos az alapos orvosi kivizsgálás és az egyéni háttér feltérképezése.
– Mennyi ideig kell alkalmazni ezeket a készítményeket?
– Erre nincs szabály. Van, akinél egy idő után el lehet hagyni a gyógyszert, másoknál hosszabb távon szükséges a kezelés. Előfordul, hogy csökkenteni kell az adagot, de olyan is, hogy váltani kell más készítményre. Én mindegyiket tapasztaltam. Valaki nem bírja, másvalaki hosszú távon szúrja, a harmadiknál csökkenteni kell az adagot. Embere válogatja.
– Egyre többen szúrják magukat orvosi felügyelet nélkül. Ez mennyire veszélyes?
– Tudnivaló, hogy minden orvosságnak van mellékhatása. Ahogy nő a fogyasztószerek iránti érdeklődés, egyre több gyógyszert fejlesztenek ki, melyeket később hamisítanak, így aztán még drasztikusabb mellékhatásokat produkálnak. Mindig meg kellene nézni, van-e reális esély arra, hogy az adott embernél működni fog a kezelés. Ezért fontos az orvosi felügyelet. Ám ilyenkor is két eset van: jobbik esetben el se indul a fogyás. Tehát elkezdi szúrni az ember, emeli a dózist, aztán semmi nem történik.
A rosszabbik eset, mikor elindul a fogyás, lemegy 13 kiló, aztán visszajön 18. Vagyis mélyíti azt a mocsarat, amiből az ember ki akar kerülni, fokozza például a hízékonyságot.
– Mi az a legfontosabb dolog, amit ma a fogyással kapcsolatban félreértünk?
– Talán az, hogy túl sok ember hibáztatja önmagát az alakja miatt. Pedig a legtöbben nem lusták és nem gyengék. Olyan környezetben élünk, ahol az emberi szervezet működése könnyen felborul. És amikor ez megtörténik, akkor már nem elég annyi, hogy: Egyél kevesebbet, és mozogj többet! Ennél sokkal összetettebb megközelítésre van szükség. S ezért vagyunk itt mi, obezitológusok, hogy segítsünk.
Dr. Tóth | Névjegy
Tóth Tamást 2014-ben ismerték meg a tévénézők, a nevével fémjelzett Dr. Tóth című talkshow-t egy amerikai műsor mintájára készítették. Ebből a közönség sokat tanulhatott a hétköznapi betegségekről és az emberi test működéséről. A jóképű orvos a gyógyszeriparban dolgozott, sokat utazott, így rálátása volt más népek életmódjára. Rájött, hogy mifelénk abnormisan magas a túlsúlyosak száma. Mikor Indonéziában töltött hosszabb időt, elkezdte törni a fejét, hogy mitől olyan szépek és karcsúak az indonézek, miközben egy nagyon szegény országról van szó.
Nem tudta róluk eldönteni, hogy 28 vagy 48 évesek, olyan sima, gyönyörű, ránctalan bőrük volt. Rájött, hogy a táplálkozás az egésznek az alapja – bár igazság szerint az indonézek nagyon egyoldalúan étkeztek, főleg növényi ételeket ettek. Dr. Tóth hazajött, s műsorában arról kezdett el beszélni, hogy meg kell tanulnunk megfigyelni a saját testünket. Mert üzeneteket küld nekünk: akkor is, ha jól vagyunk, akkor is, ha baj van. „Számomra a legkellemetlenebb az a beteg, aki bejön, s mintegy átadja a felelősséget az orvosnak. Szentként tekint rá, és száz százalékig tőle várja a gyógyulást, holott azért a betegnek is tennie kell érte, például életmódváltással!” – jelentette ki. Mindenki le tud fogyni, a legfontosabb az erős motiváció.
Az obezitológus és a dietetikus
Mi a különbség köztük? Az obezitológus (magyarul elhízásgyógyász) orvosi egyetemet végzett, és az elhízás orvosi vizsgálatával és kezelésével foglalkozik. A dietetikus táplálkozástudományi szakember, aki személyre szabott étrendek összeállításával foglalkozik, életmódtanácsokat ad.
Az obezitológus feladata nem pusztán a fogyás beindítása – azt is szeretné világosan látni, hogy a páciens szervezete miért „ragaszkodik” a plusz kilókhoz. A kezelés része lehet a laborvizsgálat, a hormonvizsgálat, az izom- és zsírtömeg arányának elemzése, szükség esetén a gyógyszeres vagy az injekciós terápia. A cél nem a gyors fogyás. Az obezitológus azoknak próbál kapaszkodót adni, akik elvesztették a hitüket abban, hogy a testük képes lehet a változásra.
Az obezitológia
Az obezitológia nem csupán a testsúlyt nézi, hanem próbálja megérteni az egész szervezet működését. Dr. Tóth Tamás elhízásgyógyászként nem fogyókúrát ír elő vagy kalóriatáblázatokat állít össze a páciensei számára. Munkája során azt vizsgálja, mi áll a súlygyarapodás hátterében: hormonális problémák, inzulinrezisztencia, immunrendszeri eltérések, bélflórazavarok, gyulladásos folyamatok, stressz vagy esetleg korábbi betegségek és gyógyszerek hatása.
