Divatos téma. Mindig az anya a hibás.
Az egyik lány azért hibáztatja az anyját, mert egyszerű asszonyka volt, s nem tanította ki a divatra. „Azért vagyok ilyen fiús, mert nem volt kitől megtanulni a nőiességet.” A másik anyja egy dáma volt, s neki vele kellett volna versenyre kelnie (ő legalábbis ezt gondolta). „Miért nem tudott egyszerűbb lenni?!” És így tovább.
Divatba jött a traumáinkról beszélni, édesanyánk pedig csak az „anyaseb” kapcsán kerül szóba. Igen, ilyen is van, de soha nem az anyánk a hibás azért, mert valamiben kudarcot vallunk. Felnőttünk. Amúgy sincs olyan kategória, hogy „nevelésfelelős”.
S mi nem lehetünk olyanok, mint az anyukánk, mert a természet nem másol. Vagy az anyukánk sem lehet olyan, mint amilyen anyát mi most a felnőtt fejünkkel elképzelünk.
Anya csak egy van. Lehet a mi tükrünk, s mi is lehetünk az ő tükre. Lásd összeállításunkat!
ANYAHIBÁZTATÁS
Még mindig él, hogy a gyermek fejlődése kizárólag az anya szeretetén és nevelésén múlik. A világ még mindig az anyákat teszi felelőssé a gyermek viselkedéséért, egészségéért vagy sikertelenségéért. S ha valami elromlik, az anya a hibás. A jó anya türelmes, háza tiszta, karriert épít. Nem véletlen, hogy a jó anyák elbuknak. A régi pszichológusok hajlamosak voltak minden zavart a „túlféltő” vagy „hideg” anyai szeretetre visszavezetni. Ma már tudjuk, hogy az apa, a környezet szerepe ugyanilyen fontos – de a régi anyahibáztató mítosz tovább él.
Dr. Máté Gábor
A társadalom amúgy is szereti azt hinni, hogy a gyerek száz százalékig kontrollálható. Egyszerűbb kimondani, hogy „rosszul nevelte”, mint elfogadni, hogy nem mindenre van ráhatásunk.
Máté Gábor öröksége: az anyákat hibáztatja?
Ő az a kanadai, magyar származású traumakutató, aki a közvélemény szemében úgy él, hogy az anyákat hibáztatja a gyermekkori traumákért. Ez viszont félreértés, mert csak annyit ír, hogy fontosak a gyermekek számára az első évek, és az anyákat érő stressz lecsapódik a gyermeken. Máté Gábor anyjával való kapcsolatát befolyásolta egy korai trauma, amiből sosem tudott kikeveredni.
Ezért állítja elméletében, hogy az anyával való korai kapcsolat és környezeti stressz, vagyis egy elszenvedett trauma meghatározza egy kisgyerek egész életét. S mivel az anya van a gyerekkel, az anyát érő stresszhatások vagy az anya viselkedése csapódik le a gyereken. Ezért egy korai trauma nagyobb szerepet játszhat egy lelki zavar (például az ADHD) kialakulásában, mint egy rossz gén.
A fősodor pszichológusai ebben nem értenek egyet Máté Gáborral, szerintük a genetikus örökségnek is nagy szerepe van abban, hogy milyen emberek leszünk. Nem csupán az anyánk a felelős mindenért, ha a gyermeket anyja és apja szereti, biztonságot teremtenek köré, nem lehet nagyobb baj.
Olvass tovább: Anyahibáztatás
MÁRIA
Mindig lentről felfelé nézzük. Reflektorfényben úszó oltárképekről, szobrokról csodáljuk. Ideje közelebb lépni hozzá, és megnézni, hogy milyen nőt találunk a glória ragyogása mögött. Fiatal lány áll az ajtófélfának dőlve. Tizennégy éves forma, de már menyasszony. Gömbölyödő hasa elárulja, hogy várandós. A gyerek apja nem a vőlegénye, mégis együtt utaznak el. Az út alatt beindul a szülés. Kórház nincs a közelben, szakszerű segítség híján a lány egy faluszéli tákolmányban hozza világra fiát.
Nem sokkal később elmenekülnek egy idegen országba, mert hazájuk államfője meg akarja öletni a gyermeket. A fiú szépen cseperedik, szülei azonban egy kirándulás során szem elől tévesztik, csak három nap múlva találják meg. Ekkor tizenkét éves. Sokáig nem tudunk a családról semmit. Mikor újra megjelennek, a kisded már rég felnőtt, érett férfi. Betöltötte a harmincat. Úgy dönt, hogy elmegy otthonról, állandó lakhely nélkül járja az országot. Tanítani kezd. Nem sokkal később férfiak és nők követik, de ismételten összetűzésbe kerül a hatalommal. Végül elfogják és kivégzik. Édesanyja ekkor már a negyvenes évei vége felé jár.
A képen a Mária-szobor Medjugorjéban. Mária ruhája a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló fejdísz...
Nagyboldogasszony földközelben
A fenti történet jár a fejemben. Bosznia-Hercegovinában vagyunk, lángostorként verik a nap sugarai a fejünket, negyven fokos hőségben kapaszkodunk felfelé a sziklás ösvényen. Medjugorje világhírű kegyhely. Zarándokok végeláthatatlan tömegei járják az utcáit, imádkoznak a templomában vagy a szent helyein. Megnyugvást keresnek, választ a kérdéseikre, találkozásra várnak, vagy épp nagy adag kíváncsiság hajtja őket, egy részüket pedig csupán a kaland ígérete.
A jelenések hegyén – azon a helyen, ahol a történet szerint Mária megjelent – több mint kétméteres, fehér márványból faragott szobor áll. Mária tekintete szelíd, gondoskodón pihen meg a tömegen. Egyik keze a szívén, a másik behajlítva, tenyérrel felfelé nyugszik teste mellett. Itt az idő és a hely, hogy végiggondoljuk, megkeressük emlékeinkben, hogy mi milyennek látjuk őt! Elevenítsük fel a nagy, vastag keretű képet nagyszüleink ágya felett. Az imakönyv lapjai közé rejtett szentképeket – vagy épp a karácsonyi képeslapokat a betlehemi jelenettel. Jászol, szalmaágy, rajta a kisded, mellette térdepel édesanyja, Mária. Nagy buzgón, európai észjárásunkkal még havas fenyőfákat is biggyesztünk a közel-keleti idillbe.
Mária nem sokat aludt, haja kócos kontyban billen a szélrózsa minden irányába. Idejét sem tudja, mikor használt utoljára szempillaspirált, vagy vett fel más nadrágot, mint ez a fekete cicanaci. A faluban persze kinézik őket.
Mindegyik ábrázolásról a fiatal, tiszta szűz, a türelmes anya vagy az engedelmes, hosszan tűrő asszony arca néz vissza ránk. Olyan csendes, hogy ő maga szinte láthatatlan. Makulátlan, csinos redőkben hullik alá a ruhája, ami gyakran kék színű. Ezek az ábrázolások, melyek ugyan teljesen érthető módon idealizálták Mária alakját, hatással vannak arra is, hogyan látjuk ezt a világhíres nőt, akinek messze nem az az egyetlen érdeme, hogy megszülte Jézust.
Olvass tovább: Mária
