A révület első hónapjaiban könnyen megfeledkezünk arról, hogy minden embert körülvesz egy burok – mint a szappanbuborék –, s ha azt átlépi valaki, akkor érzékennyé válunk, és megsértődünk.
Idővel a szerelmesek – nem mindig ugyanabban az időben – visszatérnek a valóságba, és intim szférájuk határait védelmezni kezdik. Ez a folyamat nem mindig kellemes.
,,A barátom a vállamra támasztja a fejét, és velem együtt akarja olvasni az SMS-emet. Reggel bejött a fürdőszobába, amikor zuhanyoztam, pedig én egy nagyító tükörben meg akartam vizsgálni a bőrömet. Hogy ott volt, nem tudtam rászánni magam. Kezd idegesíteni a dolog. A fenébe, hát már egy szabad percem se lesz?! Utolsó védőbástyám a vécé volt. A végén ezt is elvette a macskánk, mert a barátom beszoktatta a lakásba. Kétségbeesetten nyivákolva kapargatta az ajtót. Igazán érdekelne, meddig kell az embernek uralkodnia magán, és mikor robbanhat ki. Persze tudom, hogy egy idő után idejut a legtöbb szerelmespár…"
Megfulladok!
A kijózanodás időszakában szokott kiderülni, hogy a pár egyik tagjának több magánéletre van szüksége, mint a másiknak. A történelmi tapasztalat és a szokások szerint a férfi a józanabb, elhúzódóbb fél. A nő a lehető legtöbb élményét meg akarja osztani a párjával, és mindennél jobban vágyik az összetartozás érzésére. Ez általában azokra az esetekre vonatkozik, amikor a férfi a házon kívül tölti mozgalmas napjait, a nő pedig otthon ül, és unatkozik. Ilyen pár manapság kevés van. A legtöbb nő, amikor hazaér egy-egy fárasztó munkanap után, nem arra vágyik, hogy a férje nyakába ugorjon, és két óra hosszat sorolja, mi történt vele aznap. Sokkal inkább szeretne egy félórára elnyújtózni a rekamién, és zavartalanul pihenni. Az ilyesmi mindig a férjek előjoga volt.
A mai nő nem akarja megosztani magányos pillanatait senkivel sem a fürdőszobában, sem a dolgozószobájában. Elsőként Virginia Woolf fedezte fel, hogy a nőknek is szükségük van térre – saját térre –, amely csak az övék, ahol szabadon fejleszthetik tehetségüket és adottságaikat. Megírta hát Saját szoba című művét. Ezért minden nő jelölje ki saját magánszféráját – még akkor is, ha ezzel felháborodást kelt. Mert szüksége van rá.
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy érvényes egy látszólag paradox törvényszerűség. Minél nagyobb teret ad a ragaszkodóbb fél a magánszférára vágyó társának, annál több szerelmet kap tőle. Ez vonatkozik mind a nőre, mind a férfira.
Az egészséges párkapcsolat több szakaszon megy keresztül. Az elragadtatott szerelem időszakában a két ember szinte szimbiózisban él. A szerelmesek azt sem bánnák, ha sziámi ikrek volnának (főleg ha praktikus részeken lennének összenőve). De nem tanácsos meggátolni, ha az egyik fél lazítani szeretne a kapcson, és kicsit nyitottabbá tenné a kapcsolatot. A „tapadó” nőkről rengeteget írtak már. De léteznek „tapadó” férfiak is. Nagyobb nyitottság? Igen, de mindent mértékkel! Ostoba helyzet, ha a pár csak emlékekből él, és régi fényképeken látja egymást.
A párbeszéd művészete
Hogyan jelöljük ki magánszféránk határait, ha társunk tudni sem akar „külön” életről? Vegyük például a fürdőszobai szokásokat. Lázadjunk fel? Ha előzőleg nem figyelmeztetjük kedvesünket (akár többször is), csak nyersen kiutasítjuk a fürdőszobából, akkor megsértődhet. Teljes joggal! A tapintatos ember azonban tiltakozás nélkül tiszteletben tartja azt a véleményünket, hogy nem jól viseljük a fürdőszobai „felügyeletet”. Mindenkinek joga van egy kis intimitásra. Persze nem érvényes ez a szabály, ha a nő (vagy a férfi) már reggel ötkor elfoglalja a fürdőszobát, és kilencig a saját birtokának tekinti. Vannak finomabb módszerek is. Jó magyarázat, ha a nő azt mondja kedvesének, hogy neki szeretne szép lenni, ezért nem akarja, hogy az átalakulás „köztes” állapotában lássa őt.
Mi legyen a jelszavakkal?
Előfordulhat, hogy az egyik fél gyakorlati okokból tudni szeretné kedvese mobiljának PIN kódját vagy személyi számlájának kódját. Ebben az esetben elővigyázatosnak kell lenni. Ez a terület ugyanolyan kényes, mintha azt kérné, hogy elolvashassa a magánleveleinket. Állítsuk le társunkat, ha ezzel a javaslattal áll elő. Elvben mi sem fogadhatjuk a kedvesünknek szóló telefonhívásokat – kivéve, ha erre kifejezetten ő maga kér meg bennünket. Barátnőm szőrmés védőt rakott a mobiltelefonjára, hogy társa ne beszélhesse ki magát arra, hogy azt hitte, a saját mobilja szól. A pszichológusok szerint kedvesünk magánszférájába egyszerűen nincs jogunk behatolni, a kifogások teljesen jogosak.
„Kedvesünk nem köteles elárulni számítógépe levelezőrovatának jelszavát, a PIN kódját vagy bankszámlája számát – mondja a pszichológus. – Megsértődhetünk, ha elutasít bennünket, de számítsunk rá, hogy teljes joggal azt fogja hinni: féltékeny szamarak vagyunk!” Sok kíváncsi ember mindenét odaadná, ha el tudná felejteni azokat a bizalmas információkat, amelyeket egy gyenge pillanatában kikönyörgött. Itt nem hűtlenségéről vagy árulásról van szó, hanem az elvről, hogy minden ember szabad, önálló személyiség.
A meghitt beszélgetés ideje
Hogyan oldjuk meg azt a helyzetet, amikor az egyik fél nyugalmat kíván, egyedül akar lenni, vagy olvasni, tévézni szeretne, a másiknak viszont beszélgetni, fecserészni van kedve? A bizalmas beszélgetésekre, hogy a kapcsolatból ne tűnjön el az intimitás, az összetartozás érzése, elég tíz-tizenöt perc naponta. Mikor szakítsunk időt erre? Jó ötletnek látszik, ha a párocska vacsora közben beszéli meg a napi ügyeket, amikor nem szól a televízió. Vagy lefekvés előtt, egy csésze forró tea mellett. A pszichológusok véleménye szerint nem kifogásolható, ha szinte rituálisan kijelöl a pár egy negyedórát a napi beszélgetésre. Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem szabad ragaszkodni az időponthoz, és akkor kell figyelni a másikra, amikor az mondani kezdi gondját-baját. Faragatlanság azzal leállítani a másikat, hogy a beszélgetésre 20.05-től 20.15-ig van kijelölve az idő. Legrosszabb esetben annyit mondhatunk: Várj egy percet, még elintézem ezt a telefont (megfőzöm a kávét, elszaladok vécére), aztán már hallgatlak. Az időpont megállapítása jó gyakorlat, csak meg kell egyezni benne, és nem szabad mereven ragaszkodni hozzá.
Harc a magánterületért
Az együttélés folyamán sok „intim” problémával találkozunk. Ezek közé tartozik például, ha a társunk szanaszét hagyja a hálószobában a holmiját, vagy a szekrényben a mi ruháspolcainkra rakja a saját ruháit. Ha lehetséges, mindkét félnek legyen külön szekrénye. Ha társunk rendetlen, egy drasztikus, de jogos megoldást ajánlunk: szanaszét hagyott holmiját válogatás nélkül dobáljuk legbizalmasabb magánterületére: az ágyára. Az már legyen az ő dolga, hogy a használt darabokat berakja a szennyestartóba.
Ami a pénzügyeket illeti: mind a két fél rendelkezzen bizonyos saját összeggel, azon kívül ne ellenőrizzék folyton, hogy a másik mire költi a pénzt. A megkeresett pénz egy részét tegyék a közös kasszába, egy részét a közös takarékba és a beruházásokra.
Mi a normális, és mi nem?
Ennek eldöntésében a jó érzés segíthet. Mindenki elismeri, hogy jogos az a felszólítás, hogy „ne kotorj a horgászfelszerelésemben”, viszont az már túlzás, hogy „be ne tedd a lábad a szobámba”.
Főleg ne higgyük el azt a téveszmét, hogy a házastársaknak nem lehetnek titkaik egymás előtt! Ennek éppen az ellenkezője igaz: érdekesebb és vonzóbb az az ember, akiről nem tudunk mindent. Tiltakozik a férje, ha játék közben belenéz a kártyáiba? Ne csodálkozzon ezen, ne is sértődjön meg!
Belépni tilos!
- Kézitáska: Nem csoda, ha kényes rá. A pszichológusok szerint a retikül az anyaméhet szimbolizálja. Belépés csak kifejezett engedéllyel.
- Pénztárca, irattárca, piperetáska: Általában a kézitáskában találhatók, kétszeres tilalom vonatkozik rájuk. Tilos hozzányúlni akkor is, ha véletlenül az asztalon maradnak.
- Mobiltelefon, e-mail: Egész legendakör veszi már körül ezt a két használati tárgyat. Belenézni a társnak kifejezetten illetlen – a saját érdekében.
- Fehérneműs fiók: Nagyanyáink fiatalkorukban a fehérneműjük közé rejtették a szerelmes leveleket. A mai nők ezt már nem teszik, a partner számára azonban a csipkés alsónemű – tabu.
- Toalettszekrény: A fürdőszobai piperecikkeket rejtő szekrényke a nő felségterülete. Semmi keresnivalója benne avatatlan kéznek. A szemránckrém és a fogamzásgátló tabletta maradjon a nő titka.
Ami önt megilleti
- Dolgozószoba vagy munkasarok: Ha otthon dolgozik, feltétlenül szerezzen be magának legalább egy íróasztalt. Eszébe ne jusson a konyhaasztalon végezni hivatali munkáját! A saját asztalra, ahol írhat vagy számítógépezhet, mindenképpen joga van. S ez a hely mások számára tiltott terület.
- Bankszámla: A szakemberek mindig hangsúlyozzák, hogy az együtt élő pár mindkét tagjának legyen saját pénze. Ez még a nem dolgozó háziasszonyokra is vonatkozik.
- Autó: A férfiakat egész különös kapcsolat fűzi a kocsijukhoz. Ha mód van rá, feltétlenül legyen külön kocsija az asszonynak is.
- A név: Egyre gyakoribb, hogy a nő nem veszi fel a férje nevét, és válás után visszaveszi lánykori nevét. Nem véletlenül. A házasságkötés után a férj nevéhez illesztett -né asszonynévképző azt jelenti, hogy a férfi teljesen birtokolja a nőt!
