Mit jelent a kelet és a nyugat találkozása a mai nő számára? Megélheti ezt akár egy jógaórán vagy bárhol, hisz a két világ kiegészíti egymást.
Tornázhatunk nyugati módra is, de a keleti módszerek ehhez csak hozzátesznek. A gyakorlat itt nem az izomerőről szól, hanem közben a lelkünkkel is történik valami. Valami jó.
Nyugaton az emberek azt mondják, amit gondolnak, és azt gondolják, amit mondanak. Merészek, amikor beszélnek, nem félnek kimutatni a csalódottságot vagy a haragot.
A keleti kultúrában sokszor nem azt mondják az emberek, amit éreznek. Kerülik az egyenes, nyers igazságot, hogy biztosítsák a harmóniát.
YOGASECRETS BY ANNA
Anna varázsol. Olyan energiamező veszi körül, ami keveseknek adatik meg ezen a világon. Az arcán szelíd mosoly pihen, szeméből nyugalom árad. Szavai és mozdulatai gyógyítják a testet és a lelket. Anna korszakalkotó jógastílust hozott létre, segítségével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Honnan indult? Hogyan tud helytállni vállalkozóként nap mint nap, és miben rejlik a jóga fergeteges sikerének titka? Ilyeneket kérdeztünk tőle.
Nagy Anna egy párkányi lakótelepről indult, a szíve magyar (sőt), lelkében félig vietnámi. Ma Budapest egyik legsikeresebb jógastúdióját vezeti. Yogasecrets The Method módszere mindenki számára élvezhetővé tette a jógát.
– Egy korábbi interjúdban „antisport-lánynak” nevezted magad, aki nagyon erős komplexusokkal küzdött.
– A testnevelésórákon nem voltam olyan ügyes, mint a többi gyerek. Párkányban jártam iskolába, emlékszem, egyszer futás közben szúrni kezdett az oldalam. Hazamentem, elmondtam anyukámnak, szó szót követett, és már fel is mentettek tesiből. A mai fejemmel tudom, hogy ez tök normális volt. Pedig pont a sporttal lehet a szervezetet megerősíteni, de mivel én egy nagyon migrénes, ájulós gyerek voltam, nem kaptam meg ehhez a kellő támogatást. Megesett, hogy kórházba kerültem, annyira legyengültem.
Elmentem egy jógaórára, és nem tudtam megérinteni a talajt vagy megfogni a saját lábujjam. Ezek az órák nem töltöttek fel, a komplexusaimon se segítettek. Ezért olyan stílusban kezdtem oktatni, hogy az emberek érezzék, a jóga tényleg mindenkié. Nincs olyan, hogy gyógytesis, öreg, fiatal, magas vagy alacsony.
– Mit tartasz ma erről? Minek tudod be ezeket a rohamokat?
– Vietnámi apa és magyar anya lányaként felnőni nem volt könnyű. Párkány jócskán befolyásolta azt, hogy milyen emberré váltam; más voltam külsőleg, ezért kilógtam. Ma is rugaszkodópontként tekintek a városra, itt kaptam meg az alapokat, de azt is tudni kell, hogy sokat csúfoltak kislány koromban. Kirekesztettnek éreztem magam, ami hatalmas belső feszültséget okozott. A migrén több, mint fejfájás, a mindennapi életre is kihat.
Olvass tovább: Yogasecrets by Anna
JÓGA SAJÁT STÍLUSBAN
Anna olyan friss szemléletet hozott a tradicionális jóga világába, mint a fagyos tél utáni lágy, tavaszi szellő. Nagy Anna Párkányban született, Magyarországra ment férjhez, van egy 17 éves fia. Módszerével (Yogasecrets The Method) és új hullámos budapesti stúdiójával ma Magyarország egyik legismertebb jógaoktatója.
Útja közel sem volt zökkenőmentes. Pályáját a Balatonnál kezdte, majd Bécsben próbált szerencsét (édesapja akkor már ott élt). Akkoriban az embereket még nehezen lehetett becsábítani a jógastúdiókba, Annának mégis sikerült. Az ő jógatermében mindig kellem és szellem, rend és illat uralkodik! Ez sikerének egyik titka. Ha kellett, hétvégén is dolgozott, a takarító személyzetnek csokit ajándékozott, hogy a jógaterem mindig tiszta és rendezett legyen.
Vallja, hogy a szellem és a test csakis tiszta térben tud gyógyulni és rendeződni. Annaszorgalma és kitartása nem volt hiábavaló, egy csapásra az osztrák főváros egyik keresett jógaoktatójává vált. Óráit a felső tízezer látogatta.
Olvass tovább: Jóga saját stílusban
HANGOK HÁTÁN A CSENDBE
Elmentem hangfürdőzni, hogy tisztára mossam a csendet. A hangtálazás neve hangterápia, a hangok hátán mégsem egy hangos világba, hanem csendországba érkeztem meg. Bencsik Erika (43, Ragyolc) sokáig Kassán élt. Az egyetem elvégzése után a nagyvárosból falura költözött, a Fülek melletti Ragyolcra. Édesapja ragyolci származású, Erika az iskolai szünidőket rendre a ragyolci nagymamánál töltötte. Később itt találta meg a párját és a küldetését. Erika ma mentálhigiénés szakember – emellett évtizedek óta Kangoo Jumps-oktató, illetve a speciális Kangoo cipők kizárólagos szlovákiai terjesztője. Hivatásának érzi, hogy az embereken segítsen. (© Fotók: Schnelzer Zoltán)
A hang spirituális erővel bír, közelebb hozza a földihez az égit. A hangterápia hívei legalábbis ezt vallják. Bencsik Erika (43, Ragyolc) hangtál-terapeuta, mentálhigiénés szakember. Széles mosollyal fogad bennünket, és közben ragyog. Milyen kurzust kell elvégezni ahhoz, hogy valaki hangterapeuta legyen? – kérdezzük tőle.
– Magánórákon vettem részt Budapesten, ahol megtanultam az alapokat. A rezgésterápia egy ősi gyógyító eljárás. Az általános nyugati gyógykezelés mellett ma már kiegészítő terápiaként alkalmazzák. Olyan akusztikus energiáról van ugyanis szó, amelyre a sejtek és a szövetek jól reagálnak.
– Tudjuk, hogy a hangnak ereje van, de miben rejlik a gyógyhatása?
– A hang a dolgokat összetartja. A hanghullámok a különböző anyagokra, például az olajra, a vízre, de az emberi szervezetre is hatást gyakorolnak. A hangtálak gazdag hangzásúak: ez azt jelenti, hogy az adott hanggal egy időben füllel nem hallható hangok is megjelennek. A felhangokkal feldúsult zenei hangok és ezek rezgései eljutnak testünk minden egyes sejtjéhez, és beindítják az öngyógyító folyamatokat.
Részt vettem egy csoportos hangterápián, s elvesztem a csendben. A csendben, ami a mai zajos világban első számú hiánycikk. Ám nem csupán a tibeti hangtál tudja ezt a varázst. Tudja ezt az ima, a zsoltár, a harang, de a templomi csengő, a kereplő is. Rezgéseik segítségével megtisztul a lélek.
– Hogyan kerül a tibeti hangtál egy palóc faluba? Mesélsz erről is?
– Az emberek testi, lelki jóllétével foglalkozom, bár eredetileg környezetvédelmi mérnök vagyok. Régóta érdekel – a férjemmel egyetemben, mert ő is egy kereső ember – az ősmagyar és a keleti világ. Igazából húsz év alatt jutottam el odáig, ahol most tartok. Mára például elmondhatom, hogy a hangok segítségével gyógyítani is tudok. Mellesleg a hangok jótékony hatása több ezer év óta ismert. A hangokat régen a révület* előidézésére, feszültségoldásra vagy épp fájdalomcsillapításra használták. A sámánok gyógyító rigmusokkal, a buddhista szerzetesek mantrákkal* fordították a hangok rezgéseit az ember javára. A hangtál ma is a keleti világ egyik csodája. (*Mantra: monoton imádság; meditációs szó, melyet folyamatosan ismétlünk, hogy elérjük vele a kívánt hatást. *Révület: önkívületi állapot, melyben a személy ösztönösen reagál.)
Olvass tovább: Hangok hátán a csendbe