Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon tetszett az egyik korábbi számban megjelent, együttélésről szóló cikkük.
Saját példám is igazolja, hogy nem szabad az elején minden házimunkát magunkra vállalni. Igaz, hogy erre nem egy együttélés, hanem a házasságom során jöttem rá, de ez nem változtat a lényegen.
22 évesen mentem férjhez, és rögtön saját kis lakásunkba költözhettünk. Boldog voltam, hogy végre együtt lakunk, és körbeugráltam a férjem. Örömmel főztem, sütöttem, szó nélkül takarítottam, mostam, vasaltam. (Végül is otthon arra neveltek, hogy ez a nő dolga.) Neki a kisujját sem kellett mozdítania. Így ment három évig.
Csakhogy aztán megszületett a kisfiunk, később pedig nagyobb lakásba is költöztünk, és több lett a teendő. Meg persze, egy idő után vissza kellett állnom munkába, mert egy fizetésből nem lehet fenntartani a családot. Ekkor már jól jött volna egy kis segítség, de a férjem ezt nem vette észre, vagy nem is akarta észrevenni.
Ha meg szóltam neki, hogy néha igazán megfoghatná a porszívót, és levihetné a szemetet is, mert én nem tudok százfelé szakadni, megsértődött. Az sem tetszett neki, hogy nem várta mindennap frissen főzött vacsora, mint korábban.
Azon is morgott, ha esetleg vacsoraidőre nem értem haza az üzletből, ahol dolgozom. Pedig csak elő kellett volna vennie a hűtőből, és megmelegítenie a korábban megfőzött ételt. Most már kilencéves a fiunk, de semmi sem változott. De azt hiszem, nemcsak magamat okolhatom. A férjemnek otthon sem kellett soha semmilyen házimunkában segítenie, az anyukája ugyanúgy körbeugrálta, mint én a házasságunk elején. Nem tudom, hogyan alakult volna, ha az elején a sarkamra állok.
De az a gyanúm, hogy sokat veszekedtünk volna, ha azzal állok elő, hogy osszuk meg a házimunkát. A fiamat próbálnám arra nevelni, hogy segítsen a konyhában, tartsa rendben a szobáját, és ne dobálja szerteszét a koszos ruháit, hanem rakja be a szennyesládába. Ám ez nem egyszerű, hisz az apjától épp az ellenkezőjét látja…
Név és cím a szerkesztőségben
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
