Hogyan neveljünk jó embert?

Megértés, empátia, erkölcsi elvek. A legtöbb szülő belső iránytű gyanánt biztos értékrendet szeretne átadni gyermekeinek, hogy az irányítsa őket egész életükben. Hogyan történjen ez az átadás? És egyáltalán: kit nevezhetünk jó embernek? 

Néha visszatekintek arra a tizenhét évre, amióta a fiamat nevelem. Azt vettem észre, hogy nem akkor voltam a legbüszkébb magamra, amikor jó eredményt ért el a tanulásban vagy a sportban. Hanem akkor, amikor megmutatkozott a jelleme. Amikor megvédte az osztálytársát, akit bántottak. Vagy amikor gondolkodás nélkül átadta a helyét a villamoson, amikor felszállt egy idős hölgy. Ezekben az alig észrevehető pillanatokban voltam igazán büszke a nevelésemre.

Elég jó ember

Ugyanakkor nemegyszer találkozom olyan véleményekkel, hogy már az erkölcs nem divat, és csak azt kell tenni, ami számunkra előnyös. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a legtöbb szülő jó embert akar faragni a gyerekéből.

Tulajdonképpen mi jellemzi a jó embert? A felnőttekkel és serdülőkkel is foglalkozó pszichoterapeuta inkább az „elég jó ember” meghatározást használja, hasonlóan Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikushoz, aki az édesanyákkal kapcsolatban az „elég jó anya” kifejezést használja. „Senki sem lehet egyértelműen jó vagy rossz. Minden embernek vannak jó és rossz tulajdonságai. Ebből következik, hogy minden viszonylag jó gyermekben is jelen van a kétarcúság. Változatos tulajdonságokkal rendelkezünk. Ezek jönnek elő – nem mindig tisztán, csak részletekben – a kezelés és elemzések során. Ha a gyermek megértő közegben nő fel, ahol megmutathatja magából azt is, ha irigykedik valakire vagy kudarcot vall valamiben, kimutathatja, ha haragszik, és nyíltan beszélhet is erről, tehát nem kell eltitkolnia, lelkifurdalást éreznie miatta, akkor közel jár az »elég jó ember« előképéhez” – magyarázza a lélekgyógyász.

Ennyi elég

A gyerekpszichológus arról beszél, hogy a gyermeket úgy kell elfogadni, ahogy van – jó és rossz tulajdonságaival együtt. „Mindent meg lehet nevezni, mindennel dolgozni lehet. Bízni kell a gyermekben és a jó tulajdonságaiban. Véleményem szerint ez az alap és az előfeltétel ahhoz, hogy a gyermek megtalálja az életben a saját útját. Ez összefügg azzal a képességgel, hogy meghallgassuk a gyermeket, és csakugyan halljuk és megértsük, amit mond.

Amikor sietünk vagy fáradtak vagyunk, hajlamosak vagyunk legyinteni a gyermek szavaira, és azt érteni belőle, amit mi gondolunk. Sokszor fontos dolgok is elsiklanak emiatt” – mondja a pszichológus.

Saját magunk megfigyelésének művészete

Jó embert nevelni nem annyit jelent, hogy a gyereknek folyamatosan alá kell rendelnie magát másoknak. Minden gyermeket meg kell tanítani, hogy tudjon különbséget tenni: mi az ő felelőssége és mi nem az. Tanítsuk meg gyermekünket arra, hogy legyen tekintettel másokra, ugyanakkor védje is magát, és tudjon nemet mondani. „A gyermeknek tisztában kell lennie a saját értékeivel és azzal, hogy saját érdekeinek érvényesítése is fontos. Így nemcsak együttérző tud lenni, hanem a saját elvárásait is meg tudja valósítani” – mondja a pszichológus. 

Gondoljunk arra is, hogy a „jó ember” nem azt jelenti, hogy hibátlan. Fontos persze, hogy képes legyen elismerni saját hibáit, tudjon bocsánatot kérni, és igyekezzen megjavulni. Ha azt akarjuk, hogy gyermekünk olyan legyen, aki nem fél belátni a hibáit, akkor adjunk neki teret és bátorságot hozzá, hogy ezt megtehesse. 

Utánzással tanulunk

Gyakran figyelmeztetjük a gyermekünket, hogy ne hazudjon – pedig jó szándékkal hányszor füllentünk mi magunk is! Amikor például azt állítjuk, hogy minden ember szereti a spenótot és a brokkolit, vagy amikor mi kicsik voltunk, szót fogadtunk a szüleinknek. Udvariasságra szoktatjuk őket, ugyanakkor a vacsoránál panaszkodunk „arra a buta” elárusítónőre, vagy szitkozódunk a volánnál ülve. A gyerekek nem ostobák. Nemcsak a szavak értelmét fogják fel, hanem pontosan érzékelik a hangsúlyt is, és érzékelik a körülményeket. Hosszú távon tarthatatlan, ha azt kívánjuk tőlük, hogy jobbak legyenek, mint amilyenek mi magunk vagyunk. A megoldás: legyünk először mi, szülők olyanok, amilyennek a gyermekeinket szeretnénk látni...

A gyermek természetszerűen utánzással tanul. Azt veszi át, amit a felnőttektől lát. Hiába prédikálunk, azokat az értékeket adjuk át a gyermekünknek, amelyek szerint magunk is élünk – munka közben, a férjünkkel és a környezetünkben élő emberekkel beszélve, a konfliktusokat megoldva stb. Egyszóval ahogy viselkedünk.

Az együttérzés és az empátia erősítésére a pszichológus a legjobb módszernek a szülői viselkedést tartja, hogy a szülő mennyire empatikus mind a gyermekével, mint a környezetével szemben. Sok szülő amiatt aggódik, hogy ha együttérzésre és megértésre neveli a gyermeket, akkor túl érzékeny és túl engedékeny lesz másokkal szemben. Hogyan lehet ezt megelőzni? „Azt hiszem, a legjobb az, ha nem tartjuk gyengének a gyermeket. Elfogadjuk őt olyannak, amilyen, meghallgatjuk, amit mond, és bátorítjuk” – tanácsolja a pszichológus.

Legjobban akkor tanítunk, amikor nem tanítunk. Ez nem azonos az anarchiával. A gyerek sem hisz el mindent, nem vevő az okoskodásra, ha nem szülőként viselkedünk vele szemben. Hiába soroljuk a tanácsainkat, a jó cselekedeteket, ha mi belül nem vagyunk meggyőződve azok helyességéről. Minden csak külsőség marad, és a gyermek ezt észreveszi. 

Ha a szülő megfelelően bizalmas légkört tud teremteni maga és a gyermek között, amikor azt mondja, amit érez, és ha kimutatja a haragját is, amikor elege van mindenből, akkor kialakul az a bizalmas légkör, amelyben a lelkek találkozni tudnak.

Az aggodalomról

Sok olyan szülő van, aki hajlamos túlzottan ellenőrizni és védeni a gyermekét. A szakemberek ez esetben azt tanácsolják, próbáljon megszabadulni a felesleges aggodalomtól.

„A gyerekek azonosulnak velünk, szülőkkel. Az aggodalmas szülő, aki szüntelen figyeli a gyermekét, hiába várja, hogy a gyerekben kifejlődjön az egészséges önbizalom, az önállósodási vágy és az, hogy magára is gondoljon – mondja a pszichológus. – Gyakran mondom, hogy a „lassabban” a valóságban gyorsabbat jelent. Amikor a gyerek azt mondja, hogy fél beleugrani az úszómedencébe, akkor aligha segítünk neki azzal, ha győzködjük. Helyesebb olyan megoldást keresni, amely elfogadhatóbb számára, esetleg tetszik is neki. Például ha arra biztatjuk, hogy ülő helyzetből csússzon bele a medencébe, és utána azonnal elkapjuk. Ebben az esetben ahelyett, hogy megutálná a vízbe ugrást, a fokozatosságot tanulja meg. És a jövőben olyan utakat fog keresni, amelyek megfelelnek a tempójának. És főleg megtanulja, hogy bízzon önmagában. Ez nem mond ellent annak a kívánságnak, hogy jó, ha alkalmanként a gyermeknek nehéz és kényelmetlen helyzeteket is meg kell oldania.

Gyakorlati tanácsok

Mégis mik azok a gyakorlati dolgok, melyekkel a gyermekünkből jó embert faraghatunk? Hoztunk pár tanácsot, melyeket a szülők napi szinten gyakorolhatnak.

• Elalvás előtt minden nap beszélgessünk arról, mi szépet éltünk át aznap. Ha a gyerek nem akar beszélni, kezdje el a szülő, a gyerek majd folytatja. 
• Minden nap szakítsunk pár percet arra, hogy semmitől nem zavarva öleljük meg a gyermekeinket. 
• Mindig legyen időnk arra, hogy meghallgassuk, amiről a gyerekünk beszélni akar. 

S ami még fontos

Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy a lehetőségeknek vannak korlátai. Nem tehetünk meg, nem kaphatunk meg mindent. Meg kell tanulni, hogy nem dől össze a világ, ha valami nem sikerül. A kudarc után új kezdet következik. Ne csak másokon, magán is tudjon nevetni. Az apróságnak látszó rossz szokások veszélyesek, mert állandóvá válnak. Mi, szülők is emberek vagyunk, nem tökéletesen működő robotok.