Az ókortól ismert cukorbetegség történetében a legnagyobb fordulópontot az 1921-es év, az inzulin felfedezése hozta meg. Az addig gyors lefolyású, előbb-utóbb valamilyen tragikus kimenetelű szövődmény miatt fiatal korban halált okozó betegséget a rendszeresen adagolt hormon, az inzulin segítségével sikerült megszelídíteni.
Ma már tudjuk, hogy tulajdonképpen kétféle cukorbaj létezik. Az I. típusúban a hasnyálmirigy hormontermelő sejtjei ún. autoimmun (azaz a saját szövet ellen irányuló) gyulladás következtében nem termelik az anyagcserében nélkülözhetetlen inzulint. Ezért az ilyen beteg betegsége kezdetétől inzulinra szorul.
A II. típusú cukorbajban van ugyan inzulintermelés, amely gyógyszerekkel serkenthető, ám 10-15 év után ez a típus is általában inzulinra szorul.
Az inzulinkezelés célja, hogy a szervezetben ismét olyan „helyzetet” teremtsen, mint amilyen a hasnyálmirigy normális működésekor fennállt. A hasnyálmirigy kétféle szekrécióra, hormonelválasztásra képes. Létezik egy ún. bazális, alapszintű szekréció: a hasnyálmirigy inzulint termelő „szigetei” 5-15 percenként, éjjel-nappal kis mennyiségű inzulint választanak ki a vérkeringésbe.
Ezt egészíti ki a prandiális (a latin prandium: reggeli szóból) azaz az evés, étel által kiváltott szekréció: kb. minden 10-15 gramm szénhidrát elfogyasztása újabb egység inzulint juttat a vérbe.
Az egészséges ember napi inzulintermelése kb. 20-40 egység. Cukorbetegség esetén tehát ezt a mennyiséget kell pótolni. A modern inzulin készítmények ma már szintén kétfélék, vagy „bazális” vagy „prandális” típusúak, sőt létezik e kettő kombinációja is, ami lehetővé teszi a természetes, megbetegedés előtti inzulinelválasztás szinte tökéletes utánzását.
Ez természetesen napi többszöri szúrást jelent, hiszen a fehérjetermészetű inzulint nem lehet tabletta formában bevinni, mert az emésztőenzimek lebontanák, hatástalanítanák.
Nos, a legtöbb cukorbetegnek – különösen, ha hosszú ideig megvolt diétán és tablettán – ez a kezelési forma, a naponkénti (többszöri) szúrás okozza a legnagyobb gondot. Úgy tűnik azonban, hogy rövidesen forradalmi változás állhat be ezen a téren is. Az Egyesült Államokban ugyanis már létezik az inzulinkezelés-nem „tű nélküli” változata is. A kutatók úgy okoskodtak, hogy ha nem lehet a gyomron át, tablettaként bevinni az inzulint, meg kell próbálni a légzést, a légutakat felhasználni erre a célra. Így született meg a permet (spray) formájú inzulin, amely inhalációval, belégzéssel jut be a tüdőbe és a tüdőhólyagocskák falát behálózó ereken át a vérbe. Ún. prandiális inzulinról van szó, azaz közvetlenül az étkezés előtt használható.
Természetesen az inzulin tűvel való bevitele továbbra is a kezelés fő formája marad, egyrészt az inhalációs inzulin drágasága, másrészt egyes betegek „alkalmatlansága” miatt. Így pl. nem kezelhető ezzel a formával az asztmában is szenvedő cukorbeteg – nála nehezebben szívódna fel az inzulin –, de a dohányos sem, mert a „nikotinos” tüdő meg éppen hogy fokozná a felszívódást. Egyik szaklapunk szerint az „inhalációs” inzulin a közeljövőben nálunk is bevezetésre kerül.
