Hedy Lamarrt, az osztrák-magyar származású amerikai színésznőt egyszer a világ legszebb nőjének nevezték, ő azonban inkább a legokosabb címre pályázott. „Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan álljon és nézzen bután.” – Így hangzik a wifi ősanyjának leghíresebb mondata.
Hedwig Eva Maria Kiesler, vagy művésznevén, amelyen megismerte a világ, Hedy Lamarr 1914-ben született Bécsben, az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Születésnapján, november 9-én ünnepeljük Európában a feltalálók napját.
Hedy jómódú, zsidó származású családba született. Édesapja, Emil Kiesler bankár, édesanyja, Lichtwitz Getrúd Budapestről származó koncertzongorista volt. A kis Hedwig otthoni taníttatásban részesült, s már tízéves korára folyékonyan beszélt négy nyelven, emellett kiválóan zongorázott, táncolt és lovagolt. Apjával tett közös sétái során megtanulta, hogyan működnek az erőművek, a villamosok és az egyéb mechanikus szerkezetek. Bár műszaki képzésben nem részesült – hiszen az 1930-as években a nők számára nem nyílt út a mérnöki pályák felé –, a fiatal lány kitűnt kortársai közül a logikus gondolkodásával és gyors problémamegoldó képességével.
A világ legszebb nője
Hedy, mivel labdába sem rúghatott volna egy „férfias” pályán, színiiskolába jelentkezett. Ezután a legnagyobb osztrák filmgyárnál, a Sascha Filmnél szerzett állást. Első filmszerepét a Pénz az utcán című romantikus komédiában játszotta.
A hírnevet azonban Gustav Machatý cseh rendező 1929-es Erotikon némafilmjének 1933-as hangos változata, az Eksztázis hozta meg számára, amelyben egy idős férfi elhanyagolt fiatal feleségét játszotta.
Az alkotás rendkívül megosztó fogadtatásban részesült: míg a Velencei Filmfesztiválon díjat nyert, addig Németországban és az Egyesült Államokban betiltották. Ennek oka pedig, hogy a színésznő teste a filmben kétszer is felvillant anyaszült meztelenül – először egy úszómedencében, egy későbbi jelenetben pedig a fák között futva. A sokak számára megbotránkoztató jelenetekkel Hedy történelmet írt – ő vált az első nővé, aki teljesen meztelenül jelent meg a filmvásznon egy szerep kedvéért, Európa pedig a világ legszebb nője címmel illette meg őt.
A szépség és az értelem kettős élete
A gyönyörű, de nem mellesleg rendkívül okos nő a filmek mellett színházi darabokban is játszott, s óriási sikert aratott főszereplőként a Bécsben bemutatott Sissy című alkotásban. Rajongók és hódolók bombázták imádatukkal, ő azonban a legtöbbjüket visszautasította. Friedrich Mandl, a gazdag hadipari gyáros kitartó ostromának azonban megadta magát, s tizenkilenc évesen hozzáment a nála tizenhárom évvel idősebb férfihoz. Egyes források szerint szülei ellenezték a frigyet, mások szerint Hedy éppenséggel zsidó származású szülei kérésének tett eleget, amikor hozzáment a Mussolinivel és Hitlerrel is jó viszonyt ápoló gyároshoz.
Hedy maga is áttért a katolikus vallásra, felhagyott a színészettel, s helyette „mutogatnivaló szépasszonyként” kísérgette férjét az üzleti találkozókra. Azonban a technikai és hadi vívmányokról eszmét cserélő férfiak egyike sem gondolta, hogy Hedy nem csupán szépséges dekorációként üldögél férje mellett, hanem figyelmesen követi a tanácskozást, és minden számára releváns információt elraktároz a korszerű haditechnika műszaki fortélyairól. Ez később nagyban hozzájárult feltalálói tevékenységéhez.
A legfényesebb csillag
Mandl, ha mást nem is, férfitársai vizslató tekintetét nagyon is észrevette, így féltékenységében egy ausztriai villába küldte Hedyt, akit ezután elzárva tartott a világtól. A nőnek 1937-ben azonban sikerült elszöknie a fojtogató házasságból, s Párizsba, majd Londonba menekült, ahol találkozott Louis B. Mayer stúdióvezetővel, akivel a New Yorkba tartó hajóútja során szerződést is kötött. Mayernek csupán annyi kikötése volt, hogy a nő hat hónapon belül tanuljon meg folyékonyan angolul, valamint a németes Hedwig Kiesler nevet változtassa meg.
Mayer feleségének egyik nagy kedvence az 1920-as évek tragikus sorsú színésznője, Barbara La Marr volt, így a feltörekvő filmcsillag a férfitől megkapta a Hedy Lamarr művésznevet. Az ifjú színésznő ekképp mutatkozott hát be az Egyesült Államokban, és szépségével elvarázsolta egész Amerikát.
Utánozni kezdték a stílusát, és divatba hozta a szőkeimádat mellett olyannyira elnyomott barna hajkoronát is. Igazi hollywoodi csillaggá lett, csaknem negyven filmben szerepelt, s a kor legnagyobb színészeivel játszott együtt. Leghíresebb filmjei az 1942-es Cargo, valamint a két Oscar-díjat nyert 1949-es Sámson és Delilah voltak, az utolsó filmje pedig az 1958-as The Female Animal című thriller volt. Leszerződtették még az 1966-os Picture Mommy Dead című alkotáshoz is, viszont idegkimerülése okán a szerepét végül Gábor Zsazsa vette át. A fényűző csillogás ugyanis csupán a látszat volt: Hedyt a filmvásznon kívül magány és honvágy gyötörte, s a szíve továbbra is a tudomány felé húzta. Kevesen gondolták volna, hogy a díva szabadidejében a legkülönfélébb találmányokon töri a fejét, többek közt világító kutyanyakörvet, zsebkendőtartót, időseknek szánt zuhanyszéket, és egy speciális katonai kulacsot is tervezett.
A szépséges feltaláló
Hedy, bár nem részesült műszaki oktatásban, világéletében egy kreatív szakember módjára gondolkodott, akinek folyamatosan azon járt az esze, hogyan fejleszthetné tovább azokat a dolgokat, amik szerinte jobban is működhetnének a megszokottnál. A tettek mezejére lépését a második világháború szörnyűségei sarkallták, mivel találmányaival hozzá szeretett volna járulni Hitler legyőzéséhez.
Segédje ebben egy jó barátja, az avantgárd zeneszerző, George Antheil volt, akivel egy vacsora alkalmával ismerkedtek meg. Antheil a háború kitörésének első napjaiban vesztette el testvérét, ezért örömmel nyújtott segédkezet Hedynek célja eléréséhez. Egy nyolcvannyolc billentyűs zongora segítségével a két amatőr tudós feltalálta a szórt spektrumú frekvenciasugárzás elvét. A rendszer lényege, hogy a rádiójelek folyamatosan váltogatják a frekvenciát, így az ellenség nem tudja azokat megzavarni.
Az ötletet a zene inspirálta: a frekvenciaváltást a zongorán játszott váltakozó hangokhoz hasonlították. 1942-ben szabadalmaztatták a titkos kommunikációs rendszer névre keresztelt találmányukat – az okiraton a feltaláló díva Hedy Kiesler Markey néven szerepelt –, amelyet fel is ajánlottak az amerikai haditengerészetnek. Az ötlet azonban nem talált érdeklődésre, elvetették és titkosították. Később viszont, az 1950-es években újra elővették, és Hedyék módszerének köszönhetően kiépült egy biztonságos elektronikai rendszer, amely lehetővé tette a tengeralattjárókkal való kommunikációt. A technológiát az 1962-es kubai rakétaválság idején az Egyesült Államok hadihajóin arra alkalmazták, hogy megakadályozzák a szovjet jelzavarásokat. A ’70-es évektől pedig e találmány például a telefon, később a fax, a wifi, a bluetooth, az internet és a GPS rendszerek alapjává vált, de hozzájárult a szigorúan titkos katonai és diplomáciai kommunikáció, valamint a vezeték nélküli kommunikáció – ami a kiberbiztonság terén is nagy előrelépést jelentett – fejlődéséhez is.
„Nos, épp ideje volt”
Hedy csak idős korában kapta meg a neki járó elismerést. Feltalálótársa, George Antheil már régen elhunyt, amikor is a Floridába visszavonult, nyolcvanas éveiben járó Hedy Lamarrt egy mérnökcsoport kereste fel, mivel találmányának szabadalmán megtalálták az aláírását. Az 1990-es években végül megkapta a neki járó elismerést, melyre állítólag csak annyit reagált: „Nos, épp ideje volt”. Később, 1997-ben pedig az Electronic Frontier Foundation a technológia úttörőjeként díjazta. Ugyanebben az évben elnyerte a BULBIE Gnass Spirit of Achievement díjat is, amelyet gyakran a „feltalálók Oscar-díjának” neveznek. Felvették az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába, nevét pedig csillag őrzi a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Nem csupán átvitt értelemben emelkedett azonban a csillagok közé, ugyanis 2019 óta egy aszteroida is a nevét viseli. Bombshell: The Hedy Lamarr Story címmel dokumentumfilmet forgattak róla, a Hedy Lamarr-díjjal pedig olyan, a híradástechnika területén dolgozó nőket tüntetnek ki, akik a férfiak által uralt világban igyekeznek maradandót alkotni.
A feltaláló díva élete utolsó éveit Floridában élte le csendben, visszavonultan. Nyolcvanöt éves korában hunyt el szívbetegségben, s hamvai egy részét – végakarata szerint – a Bécsi-erdőben szórták el, ahol síremléket is állítottak számára. Hedy Lamarr nemcsak egy elbűvölő filmsztár, hanem a 20. század egyik legkülönlegesebb alakja volt, aki a szépség és az intelligencia egységét testesítette meg. Innovációja alapjaiban változtatta meg az addig ismert világot, mindemellett azonban valami mást is örökségül hagyott ránk, elsősorban nőkre – példája emlékeztetőül szolgál arra, hogy a kreativitás és a tudásvágy nem nemhez vagy hivatáshoz kötött.
