Az élet sokszor hoz változást. Olyan változást, amit nehéz elfogadni. Nem tudjuk befolyásolni, csak úgy megtörténik. Mi meg beleállunk. Úgysincs más lehetőségünk. Sajnos. Ilyenkor jönnek csőstül a jótanácsok: Ne maradj az áldozat szerepében, ne legyél nyúl, dolgozd fel a traumáidat, gondolkozz pozitívan, az élet szép. És a kedvencem: Lépj túl rajta. (Természetesen dolgozni kell magunkon, keresni a kiutat, szakember segítségével is akár, de ez az írás most nem erről szól.)
Futok. A hideg pirosra csípi az orcámat, szívom az orromat. Nem szeretem a hideget, most ez is hatványozódik. A futásom sem nevezhető sportteljesítménynek. Nem bánom. Csak rakom egyik lábamat a másik után. A fiam barátja Ibizáról érkezett, és beszélgetés közben felmerült a ki hol élne szívesen téma. Javier azt mondta, hogy neki mindegy, csak legyen ott kicsit hidegebb, mint náluk. Pedig előző este teljesen átfagyott Pozsonyban. Fiammal egymásra néztünk. Tessék? Mi meg éppen arra vágyunk, hogy soha ne kelljen dideregnünk.
Nosztalgiával gondolok a szép nyári napokra, amikor hajnalok hajnalán csukott szemmel másztam ki az ágyból, mégis fényesség volt, s csak úgy sebtében magamra húztam a kinyúlt pólómat és a cicanadrágomat. Kulcs a kezemben, futok a mezőre, mert el akarom érni a felkelő nap látványát. Életke! Csöpögött rólam a veríték, de öröm, boldogság járta át a szívemet. Hol van az már! A hőmérő higanyszála lezuhant, én pedig minden lépésnél megbánom, hogy futásra adtam a fejem. Második nekifutásra!
Egyébként nem sok kellett hozzá, hogy abbahagyjam. (Azzal az átlátszó kifogással fejeztem be, hogy majd jövő nyáron folytatom. A lustaság beszélt belőlem.) Egy hosszabb megfázás után mégis futócipőt húztam. Kutyaharapást szőrivel! Jó nagy butaságot csináltam, pár száz méter után izzadtam, mint a ló, mert a fél szekrényt magamra vettem. A hátam közepén csorgott az izzadság. Ilyenkor lehet halálosan megfázni: jeges folyammá változott, mikor pár percre megálltam. Ügyes vagy, Drága! – dicsértem meg magamat. S valahogy hazakocogtam.
Pár nap múlva újabb próbát tettem, lekerült rólam a pufi mellény, a kötött sapka, sál, a három réteg bugyogó és harisnyanadrág. Így sem lett sokkal jobb, úsztam a hideg verejtékben. Már-már azon voltam, hogy tényleg elpakolom a futócuccomat, mikor történt valami. Ülök a buszon, és unottan tekingetek kifelé az ablakon... Futó közeledik a bekötőút felől, középkorú, sportos kinézetű férfi. Rövidnadrág, rövid ujjas trikó, a fején sapka. (Menő cucc volt.) Már attól megfagytam, hogy ránéztem, pedig éppen egy fűtött buszon ültem vastag kabátban. Azért elgondolkodtam: ez a férfi tud valamit, amit én nem tudok. Még aznap rákerestem a termo futóruházatra az interneten; s nyomban beszereztem egy olcsóbb szettet. Hajrá!
Döcögősen indult, de azóta sem adtam fel. Igaz, jó, ha heti két alkalommal összegyűjtök magamban annyi erőt, hogy magamra húzzam trendi futócuccaimat.
Először jön a hosszú ujjú termotrikó, arra felveszek egy rövid ujjú pamutpólót. A vékony cicanadrág alá megint termoalsó kerül. Beleadom szívem-lelkem. A cipőn még hezitálok, mert nem tudok lemondani a vastag gyapjúzokniról (azzal viszont szűk a több tíz éves sportcipőm). Újabb gubanc, amivel kezdeni kell valamit.
Még egy nagy dilemmám van: melyik napszakban fussak? Aztán egy idő után észrevettem, hogy teljesen mindegy, kora reggel és munka után is egyformán szürke minden. Úgyhogy délelőtt megyek. A fejemre sapka került, a nyakamba meg kendő, amit szeles időben az arcom elé húzok. Hazaérve forró fürdőt veszek (tudom, nem teszem jól, de olyan jólesik!), s még mielőtt folytatnám félbehagyott munkámat, tollat ragadok. Értsd: bepötyögöm a gépbe a futás közben támadt gondolataimat. Valahogy mindig megszáll az ihlet. A felhők szélén „átfénylő fátylat“ látok (mint Szabó T. Anna), minekután csak úgy szárnyalnak a gondolataim. Aki írással foglalkozik, ismeri azt az érzést, hogy álmában megírja élete versét...
Felébredve aztán megpróbálja papírra vetni, amire még emlékszik belőle, s kiderül, hogy bukta az egész. A letisztulás momentumaiban szembejön a valóság. Én mégis úgy érzem, jó hatással van testemre-lelkemre, hogy szó szerint futok a hideg elől. Frissnek érzem magam, pár pillanat erejéig elhiszem, hogy azért nagyjából minden rendben van, s az a jó, amit én jónak gondolok. Hát valahogy így. Kicsit olyan az egész, mintha álmodnék. Még szerencse, hogy nincs semmiféle magasztos célom.
Ünnepek. Ez lehetne a zárszó: 2025 karácsonyi futása. Mit csinál ilyenkor a rendes háziasszony kora reggeltől? Süt, főz, takarít, irányítgatja a családot, hogy minél szebb legyen a karácsonyfa. Majd három perc alatt letusol, harisnyát húz az ünnepi hacuka alá, s ha még van fél perce, kivasalja a haját. (Amúgy nekem tetszik az a hagyomány, hogy a háziasszony a vacsora végezetéig nem kelhet fel az asztaltól.) Tavalyelőttig így csináltam én is, tavaly valami megtört bennem, és találjátok ki, mit csináltam? Pontosan! Futni mentem.
Éppolyan szürkeség vonta be a tájat, mint előtte hosszú hetekig. Az egyik háznál ablakot mosott a háziasszony, felém intett, pedig nem ismerjük egymást... (Talán inkább ő is futna.) Egy család nagy csomagokat pakolt az autóba. Míg az apuka rendezkedett, az anyuka a három gyereket csatolta be az ülésekbe. Meghatódtam. Szép család. Teljes család. Szeretet. Nem engedtem, hogy könny buggyanjon ki a szemem sarkából, inkább növeltem a távot, és nemcsak a húsboltig kocogtam el, hanem kifutottam a nyílt mezőre, ahol a nyári hajnalokon magamba szívtam a felkelő nap erejét.
Most se meleg, se napocska szívet melengető sugara, se erő. Csak hideg, hó, mint Tolsztoj írta, a fehér táj megejtő szépsége és nagy igazsága. A változásnak értelme van, úgy a természetben, mint az életünkben. Mindenesetre én futok tovább. Túlélem az életemet.
Karácsonyom
Novák Zita
Összegabalyodott kínai villogó fényfüzér
letört fülű műgyanta szamár a betlehemi jászol mellől
kézzel festett törékeny cseh porcelángömb
gyerekkéz alkotta sógyurma fenyőfa
rajta a nyolcéves gyerek ujjlenyomata…
Szétmállott moha az apró jászol tetején
százéves indiai tehénkolomp kopott bőrszíjon
kihullott tollú retró csipeszes madárka
székely néni szövőszéken készített asztalterítője
a minta hibás a közepén…
Robusztus ikeás gyertya kopott svéd motívummal
arany festékkel mintázott
Szent Család-ikon a fatáblán
régi képeslapok a cipősdobozban
kis poliészterkocka ócska színes papírba csomagolva
a masnija is kibogozódott…
Haranggyűjtemény a kamra legmélyén
metszett borospohár a Vineára
fekete nejlonharisnya az ünnepi ruhához
penészesre száradt narancskarika
terhes asszony nyögése
betapasztott szájjal…
