A nők, akik már hordtak gyermeket a szívük alatt, szinte mindannyian tudják, hogy anyának lenni nem egyszerű és néha nem is hálás feladat – de csodálatos érzés! Az anyák babusgatják gyermeküket, nevelgetik, később – kisebb-nagyobb eredménnyel – terelni próbálják őket az élet útjain. A kismamaság a sok gyönyörű élmény mellett azért megviseli az ember lányát.
Hiszen nem csak arról van szó, hogy a csecsemőt megetetjük, tisztába tesszük és elaltatjuk. A baba sírni is szokott, éjjel is felébred, és nem mindig tudjuk pontosan kitalálni, vajon mi baja lehet. Az éjszakázások, az állandó készenlét, meg a főleg négy fal közé zárt élet sokszor teljesen kimeríti és elkeseríti az újdonsült anyukát.
Tehát anyának, szülőnek lenni nem könnyű. Viszont mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk furcsa szokásoknak hódoló kismamákkal.
Kati például tonnaszámra vásárolja a baktériumölő szereket: mosogatószert, szappant, mosóport meg minden ilyen új terméket, amelyekről a reklámokból értesül. Kétéves kisfiának nem lehet könnyű dolga: sétálásból hazajövet a buzgó anyuka rögtön lemossa a gyerek cipőjét, a ruháját azonnal a szennyeskosárba dobja, a fiúcskát pedig a zuhanyrózsa alá állítja, és megmossa baktériumölő szappannal. Esténként az összes műanyag játékot a fürdőkádba rakja, beáztatja egy kis baktériumölő oldattal, majd mindegyiket lemossa, letöröli. Reggelre a lakás olyan steril, akár egy kórházi műtőszoba. Katinak próbálta már magyarázni a férje, barátnője, anyja, nővére, szomszédasszonya, hogy túlzásba viszi a láthatatlan kórokozók irtását – ő azonban hajthatatlan. Számára a kisfia a legfontosabb, és meg akarja őt menteni a vírusoktól, bacilusoktól, betegségektől – mindentől.
Gabi teljesen száműzte kislánya étlapjáról a cukrot. Azt mondja, a cukor hizlal, és ő nem akarja, hogy a gyereke kövér legyen. A kislány tehát cukor nélkül kapta és kapja a teát, a tejet, a darakását. Kakaót pedig amúgy sem fogyaszthat, mert nem javasolja a bőrorvos. És nem ehet narancsot sem, banánt meg pláne. Gabi elsősorban a light termékeket vásárolja.
Kislánya egy átlátszó bőrű, étvágytalan, vézna hároméves. Anyukája azonban nem fájlalja emiatt a fejét. Legalább nem lesz a lányának gondja a túlsúllyal – állítja. Ő már csak tudja – testsúlya majdnem eléri a száz kilót.
Andi az E-betűkkel nincs jóban. Megszállottan ellenőrzi, hogy az egyes élelmiszerek milyen összetételűek. Van egy hosszú listája arról, melyek az ártalmatlan E-k, és melyek a mérgező E-k. Egyszer azt hallotta az egyik orvos ismerősétől, hogy a mai ember a tudta nélkül annyi tartósítószert fogyaszt, hogy teste a halál beállta után még két hétig nem indul oszlásnak. Andit megrendítette ez az információ, s főleg azóta figyel oda annyira, amióta kislánya a szopás után átállt a szilárd táplálékra. Andi nem vesz túrókrémet, se joghurtot, se tartós tejet.
A konzervre rá se néz, de így van a sajtokkal és a felvágottakkal is. Leginkább a bioboltban vásárol, de ott is ellenőrzi az árukon szereplő címkéket. Ha ártalmas E-re lel, a csomagot azonnal visszateszi a polcra. Tejet egy ismerősénél vásárol, aki megesküdött rá, hogy az ő tehene csakis méregtelen takarmányt kap. Zöldségből főleg azt eszi kis családja, amit a szülei kertjében termesztenek – természetesen mindenfajta permetanyag használata nélkül. Andi imádja a kislányát, éppen ezért meg akarja óvni a civilizáció meg a globalizáció mérgeitől.
Ági kisbabája nem cumizhat, mert görbe lesz a foga. Évi pedig abbahagyta a szoptatást, tápszerrel traktálja kisfiát, mert az anyósa leszólta a tejét: „Ilyen híg tejtől persze hogy ordít a gyerek.” (Hát hiába tudjuk, hogy az anyatej minősége nincs összefüggésben a színével?) Zita még ennél is „előbbre jár”.
A dédi tanácsára paprikás csirkével eteti kisfiát három hónapos kora óta. Tíz hónapos csecsemője igazi vasgyúró. Ildikó óvodáskorú gyerekei nem ehetnek húst, mert az anyukájuk ezotériarajongó, vegetáriánus, és időnként fénytáplálkozásra jár…
Ezek az anyukák szeretik kisgyermeküket, aggódnak értük, a legjobbakat akarják nekik. De a sok információ közt elveszik a lényeg. Az, hogy a gyereknek az kell, amire szüksége van – néha spenótra, máskor meg csokoládéra, teára vagy babusgatásra, a legtöbbször pedig szeretetre és odafigyelésre. Meg kellene tanulni a babára összpontosítani, és nem a zajos, féligazságokat harsogó külvilág szerint nevelni!
Popper Péter írja az egyik könyvében, hogy „szakemberek rikoltoznak” arról, hogyan kell gyereket nevelni. „Az önbizalmukban megrendített anyák pedig elkezdtek bizonytalanok lenni, nem bíznak ösztöneikben.” Könyvekből, tudós emberektől akarják megtanulni az anyaságot.
Póda Erzsébet
