Mióta az eszemet tudom, mindig is városban éltem. Így a szalmabála-vályog kombinációval mint régi-új építészeti technológiával csak viszonylag későn találkoztam, a családalapítást követően, a férjem révén.
Emlékszem, kiskoromban elvitt a nagymamám, hogy megnézzük, hogyan bocsájtanak vízre egy négyszintes hajót. Csak azt tudtam, hogy valami fenséges és nagy horderejű dolgot látok, mert ez tükröződött a parton ácsorgó emberek csillogó tekintetében.
Dócs Anikó a nyüzsgést hagyta maga mögött, mikor a férjével a szűkös nagyvárosi lakásból kertes házba költöztek, és földeket vásároltak. Így lett Anikóból egyik napról a másikra nagygazda.
Hetvenéves az Új Nő, 1952-ben indult hetilapként, s a legeldugottabb magyar falvakba is eljutott. Zsebik Sarolta nevét a régi Nő olvasói jól ismerik. Nemrégiben megírta élete történetét, abból közlünk egy részletet.
Halász Rita író, művészettörténész Mély levegő című regényében feltárja előttünk egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, bemutatja a verbális és fizikai bántalmazás mibenlétét és azt, hogyan sebezhetnek meg bennünket a szavak.
A görögök sokáig csak az isteneiket formázták meg, nem élő embereket. Erről és még sok érdekességről hallhatnak a diákok, ha egy rendhagyó tanóra keretében – különben ezt hívják múzeumpedagógiának! – ellátogatnak a dél-komáromi Csillagerődbe.
Régen minden falusi portán természetes volt a tyúk, a kacsa és az egyéb szárnyas jószág. Minden van, ha tojás van az éléskamrában – tartja a mondás. Erről beszélgetünk a kulcsodi Halgas Ildikóval.
Vannak községek, melyek fényét és ékét a benne lakó érdekes emberek is adják. Az érdekes emberek ugyanis szenvedéllyel mesélnek érdeklődésük tárgyáról.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."