Ne csodálkozz, hogy én viszem a srácokat óvodába. Asszonypajtás ügyesen kivonta magát a forgalomból két-három hétre, és miért? Egy csizma miatt. Egy csizma miatt lettem papucsférj. Még szülőire is nekem kellett elmennem, képzelheted a sok nő közt, de már nem annyira ciki, van két-három macsótlanított apa, lehet, hogy az ő feleségük is kificamította a lábát. Hülyék a nők, na. De hogy mennyire, azt nem fogod elhinni.

Úgy kezdődött, hogy asszonypajtás nagyon rákapott az angol divatszájtokra.

Ha nem vagyok otthon, mindig ott ül a gépnél, a gyerekek meg közben szakszerűen szétdobják a lakást. Múlt kedden, mikor hazaérek, ott ül a kanapén, és épp a lábát rajzolja körbe, meg méregeti centivel hosszába-keresztbe, kérdem, mi a fenét csinálsz? Odarángat a géphez, és mutat egy csizmát, elsőre nem is értettem, mit akar vele, mint valami cúgos cipő, úgy nézett ki kábé, le volt fotózva elölről, hátulról, hegyes orra volt, meg magas szára, és nem fogod elhinni, volt neve is, Jolán, úgy hívták, pont, mint a nagyanyámat. A nagy tervezőknél minden darabnak van, magyarázta asszonypajtás, Olivia, meg Penelope, meg tudomisén, ez meg itt a Jolene, eredeti bőr Kors, nincs rajta cipzár, tényleg kézzel kell felszíjazni végig, és gyönyörű a varrása, és aranyszínű a befűzője, bőr a talpa és nyolc centis a sarka, de a kommentek szerint azért baromi kényelmes, ráadásul meg is lehet rendelni a neten. Ekkor kapok észbe, hogy mit akar ez itt, és megnézem az árát, hát ne tudd meg. Plusz a postaköltség húsz font, na álljon már meg a menet. Meg vagy te húzatva, mondom neki, interneten cipőt rendelni? De hogy ő lemért pontosan mindent. Akkor is, ez trampli. Mi vagy te, a Miss Marple? Na, erre kirohan és bevágja az ajtót.

Nem is beszéltünk estig. Később nem hozta szóba, de éjjelenként, amikor már aludt, lecsekkoltam, mit csinált aznap egyedül a gépen, be van nekem állítva ez a funkció, és ne tudd meg, végig a csizmát kukkolta, az ebayen is rákeresett, és a papírkosárban megtaláltam a számítgatásait a lábáról, még a nagylábujja hossza is akkurátusan át volt számolva inchről centire – nem is tudtam, hogy negyvenes, majdnem, mint az enyém, eddig nem is tűnt olyan nagynak. Szabályosan viszonyt folytatott ezzel a csizmával, alig várta, hogy az övé legyen.

Két nap, és nem bírta tovább, titokban megrendelte a cipőt.

Persze én láttam a levelezésében, mert tudom a jelszavát, még a szájt divattanácsadójával is váltott pár mélt az ügyben, de szót se szóltam, gondoltam, balhézni ráérek akkor is, ha megjön a cucc. Asszonypajtás egész hétvégén fel volt dobva, és hirtelen elkezdett megint magas sarkúban járni, pedig már rendesen visszeresedik. Le-fel járt esténként a lakásban, botladozva, billegve és egyensúlyozva a ki tudja, honnan előtúrt lánykori cipőiben, egész jó lába lett tőle, pedig már kezdtem elfelejteni, hogy combja is van. Persze nem bírta ki, sziszegett, hogy baromira fáj, mert munkába sosem vehet fel ilyet, nem tud benne egész nap állni, meg hogy hallotta, hogy New Yorkban feltaláltak valami szúrós labdát direkt magas sarkúhoz, a talp edzésére, utána fog nézni a neten. Aznap este még az esküvői harisnyakötőt is felvette, igaz, hogy kifejezetten kérnem kellett, a masnija meg volt már kicsit sárgulva, de nem ragozom tovább, jól jártam. Neki is biztos bejött a dolog, mert hétfőn már hét centinél tartott sarokfronton, de akkor elbízta magát, és elment vásárolni. Na látod, ezt nem kellett volna. Két cekker, tűsarkú, rá is faragott rendesen. Aznap rossz volt a lift, tudod, a hatodikon lakunk, és felfelé a lépcsőn kifordult a bokája, baleseti, gipsz, minden, de egy szava se volt, nem is sírt, ezt nem néztem volna ki belőle a sok hiszti után.

Másnap otthon maradtam vele, pedig nagyon nem akarta, de csak akkor jöttem rá, hogy mért ül egész nap az ablaknál, amikor megjött a postás. Mentem volna eléje, de ő már kászálódott felfelé, öt percig tartott, amíg odaért az ajtóhoz, közben végig ordítva tartotta szóval a manust, hogy el ne menjen. Egy bazi nagy dobozt hozott, egy pillanatra nem is értettem, mi az, de mire megkérdeztem volna, már el is kezdte bontogatni, de úgy, ahogy a tigris esik neki a zsákmánynak: a fogával.

novelcip.jpg

Mikor megláttam a Jolánt, már nem is bántam olyan nagyon azt a pénzt, így élőben nem is nagymamás volt, inkább dominás, elképzeltem benne asszonypajtást meztelenül, nem is szóltam semmit, jó, gondoltam, igaz, hogy még csak augusztus van, de majd tényleg jön az ősz, meg a karácsony, legyen neki is jó, és csak néztem, hogy mit csinál. Fogdosta a csizmát, le meg fel, beledugta a hosszú szárába a kezét, végigszimatolta rajta a bőrt, megtapogatta az arany zsinórtartókat egyenként, a körmével karcolta a talpát, hogy tényleg tiszta bőr-e – fel se nézett rám, olyan izgalomban volt. Aztán leült, és csak úgy, a zoknis, cicanadrágos bal lábára elkezdte felhúzni a csizmát. Belepirult, ahogy a gipszes lábát kinyújtva, a másik lábát felhúzva bújtatta a fűzőt, jó sokáig, de én láttam, hogy laza, és akartam is neki szólni, hogy így nem lesz jó, amikor teljesen váratlanul fogta magát, és egy lendülettel felállt. A csizmás féllábára.

Ne röhögj. Nem volt annyira vicces, ahogy a linóleumon kifutott alóla a sarka, és akkorát tanyált, mint a ház. Nemcsak a lábát, de a nyakát is kitörhette volna.

Kapcsolódó írásunk: Cipőmánia

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata