Ahhoz, hogy elégedettek lehessünk egy párkapcsolatban, el kell fogadnunk, hogy a másik nem tökéletes – ahogy mi sem. A boldog párok nem azt várják egymástól, hogy a másik teljesítse minden álmukat, hanem úgy próbálnak együtt élni, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból.
A férfi melegítőben ül a tévé előtt, és chipset rágcsálva a távirányítót nyomogatja unottan, valami kedvére való programot keres. A nő ugyancsak hanyag öltözékben, kissé slamposan letelepszik a párja mellé, és reszelni kezdi a körmét. Vajon csábosan vonzóak vagyunk ebben a laza a pillanatban? És főleg: mi ketten vonzónak találjuk egymást? Vagy már a végéhez közeledik a kapcsolatunk? Hová jutottunk a kezdetektől, amikor még ügyeltünk a legapróbb részletekre is, talpig smink, feszes izomtrikó…
(© Dani Van Steelandt / pinterest.com)
„Amikor az ember szerelmes lesz, álarcot ölt magára, hogy elrejtse a félelmeit. Mindenki alaposan átgondolja, milyen benyomást szeretne kelteni a másikban, és ennek megfelelő szerepbe bújik” – mondja a szakember. Ám ez hosszú távon elég megerőltető dolog. Igazából a lelkünk rejtekén arra vágyunk, hogy olyannak szeressenek bennünket, amilyenek vagyunk: hús-vér embernek lássanak, ne pedig idealizált álomkedvesnek. Egy idő után fokozatosan kezdjük felfedni a másik számára még ismeretlen tulajdonságainkat, sőt hibáinkat is. A pszichológusok szerint ez egyébként a bizalom jele, és abban az időszakban lazulunk el, amikor a szerelem már átfordul szeretetbe. Ekkor tanuljuk meg a másikat a teljes valóságában szeretni, álarc és fedezékek nélkül.
Képzeljük el, hogy férjünk/barátunk összeverekszik egy másik férfival – miattunk. Mert nem tudja elviselni, hogy a partin az a másik egy kicsit flörtölt velünk. Igaz szerelem az, ha az egyik kizárólag saját magának akarja a másikat? Nem, sőt, épp az ellenkezője az igaz. A féltékenység nem a szerelem jele, hanem a félelemé. A féltékeny pasi attól tart, hogy elveszíti a másik szerelmét. A féltékenység oka nem is annyira a másik viselkedésében keresendő, hanem a féltékeny ember lelkében, önértékelésében.
Aki rendszeresen féltékenységi jelenetet rendez, állandóan ellenőrizni akarja a másikat, és/vagy kémkedik utána, nem rendelkezik egészséges önbizalommal, és nem tud megbízni a kedvesében.
„A kisbaba elkezd sírni, ha édesanyja kikerül a látóköréből. Ha viszont biztos a kötődés, hamarosan megnyugszik, mert megtanulta: anyukája nemsokára visszajön. Hasonlóan működik ez a párkapcsolatban is. Aki tudja, hogy a másikban megbízhat, annak nem esik nehezére, hogy szabad mozgást biztosítson kedvesének” – véli a szakember.
Mindenki tudja, hogy a szenvedély nem örök időkre szól. De hogy egy kis „áramszünet” még nem ok a pánikra, azt a legtöbben nehezen tudják elképzelni. Pedig a hosszú ideje jó párkapcsolatban élők számára a megbízhatóság fontosabb, mint a fantasztikus szex. Egyszer eljön az az idő, amikor fontosabb lesz a mindennapok harmóniája, mint a gyakori lepedőakrobatika. Egy jó kapcsolatban a felek nem érzik személyes sértésnek, ha a másiknak épp nincs kedve a szexhez.
Minden reggel teljes harmóniában együtt ülni a reggelihez, esténként összebújni a kandalló előtt, egymás szeméből kiolvasni, mire vágyik a másik… És ha néha nézeteltérésre kerül sor, szenvedélyes szex következik békülésképpen.
Szép kép, álomkép, szép is lenne – ám a valós életben mindez másképp működik. Aki állandóan visszafogja magát, és saját szükségleteit és vágyait a másik akaratának rendeli alá (csak azért, hogy elkerülje a vitákat), elég hamar elégedetlen lesz és ingerlékeny, és a másik nem fogja érteni, mi is a baja. Az ilyen magatartás és attitűd hosszú távon megterheli a kapcsolatot. Nézeteltérések esetén a következő szabály legyen érvényes: hallgatni ezüst, beszélni arany. Persze, tartsuk tiszteletben a másikat: kerüljük a sértő megjegyzéseket, és nyugodt hangnemben feltett kérdésekkel bizonyosodjuk meg róla, hogy megértettük, mi is bántja igazán a másikat. (Ahelyett, hogy mindjárt támadásba lendülnénk.) Tartsuk az eszünkben, hogy egy sértő megjegyzést nagyon nehéz lesz „kivasalni” a párunknál.
Gondoljunk csak a szívet melengető filmjelenetekre, mint például az agyagozásra a „Ghost” c. filmben vagy a „Dirty Dancing” legromantikusabb részeire, amikor a tánctanulás zajlik. És most képzeljük a párunkat Patrick Swayze helyére. Lehet, hogy inkább viccesnek tartjuk, mint romantikusnak?
Nem csoda, hisz egy szirupos film és a valós élet messze áll egymástól. Persze, be lehet csempészni egy kis romantikus varázst a hétköznapokba évek után is. Például azzal, hogy érzékeltetjük a másikkal, mennyire fontos a számunkra. Nem feltétlenül kell rózsacsokorral és wellness hétvégével meglepni a párunkat (bár néha az sem árt!!!), olyan kis gesztusok is megteszik, amellyel, tudjuk, biztosan örömet szerzünk. Például, ha érte megyünk az állomásra, hogy ne kelljen gyalogolnia a hidegben, pedig épp a kedvenc programunk megy a tévében, vagy meglátogatjuk vele a hétvégén a szüleit.
A nő jógázik, imádja a tengert, leginkább komolyzenét hallgat, a férfi foci- és rockzenerajongó, és inkább a hegyekben töltené a szabadságát. Alig van közös kedvtelésük, hogyan is működhetne a kapcsolatuk? Csupán romantikus elképzelés, hogy a félkarú szerelmesek egésszé olvadnak össze. Hogyan lehetne az egyik ember a másiknak a fele, mikor maga is egy egészet alkot? Mindkét fél megőrizheti az önállóságát anélkül, hogy a szövetségük ennek kárát látná. Kedvesünk nem tudja kielégíteni minden igényünket, ám szabad teret adhat vágyainknak. Így aztán ahelyett, hogy őt vonszolnánk el a moziba egy romantikus vígjátékra, amelyet nincs kedve megnézni, támogatja az ötletet, hogy hívjuk el inkább a barátnőnket.
(© Dani Van Steelandt / pinterest.com)
„Nem a barátom, csak kipróbálom őt” – mondja Carrie Bradshaw a Szex és New York egyik epizódjában, és ezzel egy olyan kapcsolatmodellt mutat be, amelyet manapság egyre többen követnek: élni minden adódó lehetőséggel, mindig rugalmasnak maradni, mert aki leköti magát, az lemarad valamiről. Vagyis mindig nyitva hagynak egy kiskaput, és nem terveznek hosszú távra, hisz hátha jön még jobb is… Ám „mindörökkéérzés” és elkötelezettség nélkül nehéz olyan kapcsolatot kialakítani, amelyben igazán jól érezzük magunkat. Fontos, hogy amellett voksoljunk, ami van. Fejezzük be a keresést, és tegyünk le arról, hogy elképzeléseinknek megfelelően átformáljuk kedvesünket. Ha elfogadjuk olyannak, amilyen, valószínűleg hálás lesz érte.
A szerelemről alkotott hamis elképzelések csapdába vezetnek
Soha nem tudhatjuk, hogy akivel épp kapcsolatot kezdünk, az Igazi lesz-e. Ez csak akkor lesz biztos, ha leélünk egymás mellett 20-30 évet, és még mindig elégedettek vagyunk a választásunkkal. Sokszor túl nagyok az elvárásaink, és szemmel láthatólag sokkal könnyebb lemondani a másikról, minthogy elbúcsúzzunk a hamis elképzeléseinktől. Minden újrakezdéskor azt gondoljuk, majd jobb lesz a kapcsolatunk, ha végre megtaláljuk a nekünk való társat. Sokan azt képzelik, egy kapcsolatban mindig mindennek stimmelnie kell.
Az élet viszont nem kívánságműsor. Nem tudjuk meghatározni, kibe szeressünk bele, az érzés egyszerűen jön magától. Egyik kapcsolat sem hasonlít a másikhoz, minden egyes pár más körülmények között érzi jól magát. Fontos megnézni, mi az, ami összeköt bennünket. Aztán feltenni magunknak a kérdést: mi hiányozna az életemből, ha kilépnék ebből a kapcsolatból? (Ha sok minden, akkor nyilván nem is választottunk olyan rosszul.) Ez a szemléletváltás lehet az első lépés a nagyobb elégedettséghez.
