Hol van az az idő, amikor örültünk, hogy a járvány alatt otthon leszünk a párunkkal! Összebújtunk a takaró alatt, néztük a legújabb Netflix-sorozatokat, mert kimenni nem volt szabad. Tésztát gyúrtunk, kiflit sütöttünk, és a home office alatt kiválasztottuk a nekünk legmegfelelőbb munkaidőt. Megtanultuk, hogyan létezzünk otthon a nap huszonnégy órájában – vagy mégsem?

A statisztikák szerint 2020-hoz viszonyítva jelentősen megugrott a válások száma. Mind az Ausztráliából, Kínából, Nagy-Britanniából, mind Amerika és az Európai Unió országaiból származó adatok azt mutatják, hogy a Covid-járvány alatt vagy közvetlenül utána jelentősen nőtt a válókeresetet beadó párok száma. Úgy tűnik, hogy a társadalmi válság magával hozta a kapcsolatok válságát is. 

talalkozunk-a-birosagon-kezdo.jpg
Nagy-Britanniában 122 százalékkal több válást regisztráltak, mint az előző évben.

Élet írta történetek

Általában barátnőkkel beszélgetve derül fény a lockdown következtében kialakult problémákra. Veronika (42) elmondta: „Igazán példás házasságban éltünk. A férjem nagyon családcentrikus volt, bármit megtett volna értünk. Három fiunk mellett különmunkákat vállalt, túlórázott, hogy fizetni tudjuk a lakáshitelt. A barátaink már viccelődtek rajtunk, hogy olyanok vagyunk, mintha képeskönyvből léptünk volna ki, összetartunk, és még boldogok is vagyunk együtt. Aztán jött a lockdown. Az otthonról végzett munka mellett én lettem a tanítónő, a házvezetőnő meg a takarítónő is. A férjem azonban magával kezdett törődni. Eleinte még tetszett is, hogy online fitneszprogramok szerint edz, később azonban már az idegeimre ment, hogy csak a számítógéppel foglalkozik, és a besöpört lájkokat számolja az Instagramon. Egyáltalán nem érdekelte, hogy a munkám mellett az egész háztartás és a gyerekek tanítása az én nyakamba szakadt. Valójában már én sem érdekeltem. Egyre gyakrabban zördültünk össze apróságok miatt. A vége az lett, hogy volt egy hatalmas veszekedésünk, amikor a régi dolgokat is sorra felhánytorgattuk.”

Az eset után Veronika – persze utolsóként – megtudta, hogy a férjének viszonya van. „Ezért voltak a túlórák. A kolléganővel. A hír teljesen letett. De ha így utólag visszatekintek, ez a dolog nyitotta fel a szemem és változtatta meg a véleményemet az első pillantásra tökéletes házasságokról.” Veronika férje megesküdött, hogy megváltozik, szakít a kolléganőjével, és mindent jóvátesz, de Veronika számára már késő volt. „Sok éjszakát végigsírtam, de a hűtlenséget nem tudom megbocsátani. Hónapok óta tart a huzavona: a házon meg a gyerekeken vitatkozunk. Nem kellemes, de nem tudok mást tenni.”

Nehéz megmondani, hogy a rengeteg válás oka valóban a járvány volt-e, mert válóokként kevesen jelölték meg a Covidot. Legtöbben a kibékíthetetlen ellentétek, anyagi bizonytalanság, megélhetési problémák, hűtlenség vagy a munka elvesztése miatt válnak. Itthon is magas a válások száma, követjük a világban uralkodó tendenciákat. Emellett megnőtt az érdeklődés a válásra vonatkozó online tanácsadás iránt is.

A tűzpróba

A szakemberek tudják, hogy a járvány és a vele együtt járó kényszerű elszigeteltség próbára teszi a házasságokat és a párkapcsolatokat. A Covid előtt ritka volt az otthonról végzett munka, s bár a home office-nak számos előnye is van, az emberi kapcsolatoknak nem kedvez. Főleg akkor nem, ha a párok kénytelenek egy fedél alatt dolgozni, illetve a szabadidejüket is otthon tölteni. Egyes pároknak tetszett az új helyzet, és örültek az együtt töltött időnek, mások azt tapasztalták, hogy az összezártság felszínre hozta a már korábban meglevő ellentéteket, fokozta a köztük levő feszültséget, amelyet eddig sikerült elhárítani. „Azt hiszem, a nőknek eleinte tetszett a lockdown és az otthonról végzett munka. Arra számítottak, hogy együtt lesznek a férjükkel és a gyerekekkel, elosztják egymás között a házimunkát és a többi kötelességet. Ám nem ez történt. A ház megtelt éhes, ideges és feszült emberekkel” – mondja a pszichológus.

Még a szilárd házasságban élő párok számára is szakítópróba volt a világjárvány. „A járvány előtt nem kellett annyi mindent megbeszélniük, nem volt annyi félreértés. Hirtelen megváltozott az együttélés dinamikája. A járvány felborította a jól bevált és működő napi rutint, amely állandóságot, biztonságot és megfelelő ritmust adott az együtt létezésnek. A házaspárok sosem tapasztalt helyzetekbe kerültek, amelyeket azonnal meg kellett oldaniuk, miközben nem egészen tudták, mi történik körülöttük és velük” – folytatja a pszichológus.

elofizetes_uj_no_0.png

Boldogság – hármasban

Ági (38) hasonló helyzetben találta magát, mint Veronika, azzal a különbséggel, hogy náluk egyelőre még nincs szó válásról. (A hangsúly az „egyelőre” kifejezésen van.) Ő is megtudta, hogy a férjének szeretője van, de itt bocsánatkérésről szó sincs. „Már régebben észrevettem, hogy eltávolodik tőlem a férjem. Egyszeriben többet volt távol, a szolgálati utak egyre hosszabbak lettek, és a hétvégeken is gyakran kellett dolgoznia. De mindezt annak tulajdonítottam, hogy a járvány után felfutott a vállalkozása, végre nem kellett kifizetetlen számlákkal nyűglődnie, és izgulnia, hogy miből fizeti ki az alkalmazottait. Csakhogy egész nap a telefonján ült. Amikor a szemére vetettem, hogy biztosan szeretője van, egyáltalán nem jött zavarba. Nagy nyugalommal elmagyarázta, hogy jogom van haragudni, de mind a kettőnket egyformán szereti, és egyikünkről sem akar lemondani. Természetesen azonnal felvetődött, hogy elválunk. Arra gondoltam, máris összeszedem a holmimat, fogom a gyereket, és elmegyek. Csakhogy anyagilag függök a férjemtől. Erre nem vagyok büszke, de ez az igazság. A férjem azt akarta, hogy én legyek a könyvelője, és mellette gondoskodjak csak a kis családunkról. Most mihez kezdenék egyetem meg munkahelyi gyakorlat nélkül?” – tette fel a kérdést Ági.

Már közel két éve tart ez a szerelmi háromszög. Szinte már megszokta, hogy a férje a szeretőjével is elmegy szabadságra, és nőnapra ugyanolyan virágcsokrot kap, mint a másik nő. „Természetesen az ilyesmit lehetetlen megszokni. A családom előtt úgy teszek, mintha minden rendben lenne, egész jól működik a házasságunk, de fogalmam sincs, mennyi ideig leszek képes így élni. Nemrégen részt vettem az osztálytalálkozónkon, és meglepett, milyen sok osztálytársam elvált a Covid után. De van más is. Két frissen elvált osztálytársam összejött, és már egy párt alkotnak. Ez azért furcsa, nem?” – kérdezi Ági.

A nőkre még ma is rengeteg házimunka hárul: etetni kell a családot, rendet tartani a lakásban, foglalkozni a gyerekekkel; mindezt azon kívül, hogy a munkahelyi feladataikat is el kell végezniük – ami ugyanannyi, mint amennyit a férfiak dolgoznak.

Tovább nő a válások száma

Amikor a pszichológusnak feltettük a kérdést, hogy most, a járvány után, amikor az élet visszatért a régi kerékvágásba, miért emelkedik a válások száma, ezt válaszolta: „A pandémia alatt az emberek sokat olvastak, informálódtak, szakembert kerestek a bajaikra, kezelték a problémáikat. A perek leálltak, a bíróságok alig működtek. Amikor javult a helyzet, a gondok újra terítékre kerültek, és az emberek befejezték azt, amit a járvány alatt eldöntöttek. 

„Az életközépi válságra jellemző, hogy az ember végiggondolja addigi életét. Mérlegre teszi, mivel elégedett, illetve mivel nem. Ez lényegében nem függ össze közvetlenül a Coviddal és a járvánnyal, de a válság ráébreszti az embereket a társadalom és személyes életük problémáira” – mondja a pszichológus.

Az utolsó csepp

Rendkívül érdekes az a statisztika, amelyet az amerikai National Library of Medicine hozott nyilvánosságra. A válóperes párok 69 százaléka elárulta, hogy az elhatározásban, amely elindította a válópert, sorsdöntő szerepet játszott a jól ismert „utolsó csepp”. Az az utolsó csepp, amikor túlcsordul a pohár, a türelem véget ér, és az ember rádöbben, hogy nincs tovább, ha meg akarja őrizni józan eszét és maradék büszkeségét. A válni akarók 24 százaléka esetében a hűtlenség volt az utolsó csepp a pohárban. A hűtlenséget igen kevés pár éli túl. Érdemes időt és energiát pazarolni egy olyan kapcsolatra, amely megszűnésre van ítélve?

talalkozunk-a-birosagon-belso.jpg

A pszichológus szerint manapság nagyon keresettek a párterápiák. Ezt a lehetőséget nem volna szabad elszalasztani. „A párterápia megmutatja a helyes irányt – vagy véget kell vetni a kapcsolatnak, mert nincs jövője, és annyira megromlott, hogy lehetetlen folytatni, vagy a párok még megtalálják az egymáshoz vezető utat. Hiba azt gondolni, hogy a problémák maguktól megoldódnak. Nem oldódnak meg. Csak romolhat a helyzet: mélyül a szorongás, a kudarcélmény, a motiváció hiánya – és emiatt fut zátonyra a partnerkapcsolat.

A válások leggyakoribb okai a Covid alatt

  • Családon belüli erőszak – Közismert, és végre nyíltan beszélünk róla, hogy a családon belüli erőszak a járvány alatt gyakoribbá vált. A nők számára létrehozott telefonvonalon 2020 első félévében négyszeres emelkedést regisztráltak. Bulgáriában 20 százalékkal volt magasabb; Horvátországban az erőszakos szabálysértések és bűncselekmények száma 40 százalékkal nőtt, Finnországból 28 százalékos emelkedést jelentettek.
  • Rossz anyagi helyzet – Tudjuk, hogy aki elveszíti a munkáját, az nem csak a fizetésétől esik el. „A kisebb bevétel feszültséget gerjeszt a párkapcsolatban, s a lelki terhelés rontja a kapcsolat minőségét” – mondja Glenn Sandström, a svédországi Umeåi Egyetem professzora.
  • Hűtlenség – A szakemberek véleménye szerint gyakoribbá vált a hűtlenség azon párok között, akik össze voltak zárva.
  • Rossz munka-magánélet egyensúly – A statisztikák szerint az otthonról dolgozó emberek 30 százaléka nem tudja jól beállítani a munka-magánélet egyensúlyt. Ráadásul ha a pár más-más egyensúlyban dolgozik, az rányomja bélyegét a párkapcsolatra. 
Varga Klára
Cookies