A szorongó és túlérzékeny emberek fölöttébb hasznosak voltak őseink számára: mindenkinél előbb meghallották a neszezve közeledő vadállatot, és ezzel megmentették a közösség életét. Én is előre megérzem a katasztrófákat. Azokat is, amelyek nem következnek be.
A mesterséges intelligencia lassan, de biztosan beszivárog az életünkbe. Akár a pszichoterapeuta szerepében is – és azonnal tanácsot ad. De vajon hihetünk neki?
Szeretek hideg vízben úszni. Minden második-harmadik napon szoktam a közeli tó jeges vizében fürdőzni. De január elején úgy feltorlódtak a munkáim, hogy nem tudtam időt szakítani rá. És éppen ez volt a bökkenő. Nem mintha nem lett volna időm. Volt, csak másra kellett.
Az élet sokszor hoz változást. Olyan változást, amit nehéz elfogadni. Nem tudjuk befolyásolni, csak úgy megtörténik. Mi meg beleállunk. Úgysincs más lehetőségünk.
Míg a gyerekek naponta 300-400-szor nevetnek, felnőtteknél csak 15 a napi adag. Valahogy belefáradtunk az életbe, a gondokba, elfelejtettünk nevetni, mosolyogni, így aztán egyre fásultabban tengetjük napjainkat. Ezért hát mosolyra, nevetésre fel!
Gyermek, unoka, lány, testvér, barát, társ, feleség, anya. Még felsorolni is nehéz, hány és hány címkével látja el a nőket a társadalom. Félve tesszük hát fel magunknak a kérdést: Ki vagyok én?
Miképp képes megváltoztatni életünket a jóga, és hogyan segíthet visszaszerezni a teljesítményorientált világban elveszített nőiességünket? Hrapka Zsófi, a Prana Yoga stúdió oktatója mesél nekünk.
Gary Chapman öt szeretetnyelve nem csupán elmélet – útmutató is egyben egy boldog kapcsolathoz. Segít felismerni, hogy a szeretet nem magától értetődő. Nemcsak azt jelenti, hogy szeretünk, hanem azt is, hogy úgy mutatjuk ki a szeretetünket, hogy azt a másik is megértse...
Megihlet, ösztönöz, jókedvre derít, motivál... A dicséretre nagy szükségünk van otthon is, a munkahelyen is. A szülőtől kapott dicséret jólesik a gyereknek, de ez fordítva is igaz. Aki a saját tinédzser gyerekétől kap dicséretet, tudja, hogy az mindennél legértékesebb.