Gábriel Denisza igazi családanya, aki harmóniában él férjével és két gyermekével. Bár cukrásznak tanult, a Crux keresztény együttes frontembereként mégis a zenét tekinti hivatásának. A koncertjeik többet nyújtanak puszta zenei élménynél ‒ bátorítást, hitet és kitartást adnak a hallgatóiknak, akik nemcsak advent idején, de az év minden napján erőt meríthetnek a dalokból.
A Crux keresztény együttes 2007-ben alakult Egyházfán egy baráti társaság kezdeményezésére. Az elmúlt tizennyolc évben a zenekar a Felvidéken, Magyarországon és Erdélyben is népszerűvé vált. Keresztény fesztiválok rendszeres fellépői, emellett a Dicsőítő Felvidék nevű kezdeményezésükkel járják a falvakat és a városokat. A hit fontosságáról énekelnek, és dalaikon keresztül erőt, megerősítést és reményt adnak az embereknek. Gábriel Denisza, a csapat frontembere hivatásának tekinti a zenei szolgálatot, amelyet nem mindig egyszerű összeegyeztetnie az anyai és egyéb szerepeivel. Advent idején családjával együtt törekszik a lelassulásra, a nagy rohanás közepette is a belső nyugalomra és az elcsendesedésre helyezni a hangsúlyt.
Gábriel Denisza Egyházfán él férjével és két gyermekével, Miriammal (12) és Pállal (14). Bár cukrásznak tanult, a Crux keresztény együttes frontembereként mégis az evangelizáció hirdetését tekinti hivatásának. Férjével mindketten a zenekar tagjai. Szabadidejében szívesen kertészkedik és gondozza a háziállataikat, de az igazi kikapcsolódást számára a kamasz gyermekeivel töltött minőségi idő jelenti.
A karácsony az év legszebb ünnepe, de végtelen számú feladattal jár ‒ beszerzünk, megrendelünk, rohanunk, visszaküldünk, átveszünk, továbbadunk, sütünk, vitatkozunk. Szenteste minden ragyog körülöttünk, a finomságok már az asztalon várnak, a fa alatt az angyalka hozta ajándékok sorakoznak, gyermekeink szeme csillog az örömtől, mi pedig csak arra vágyunk, hogy mielőbb az ágyba essünk. Minden tökéletes, mégis hiányzik valami. A szeretet ünnepe van, de mi végig csak egy újabb teljesítendő feladatként tekintettünk rá. A lelkünk nem készült fel az ünnepre, hisz egy percre sem volt időnk megállni. Ugye ismerős ez az érzés? Gábriel Deniszával, a Crux együttes énekesnőjével az adventre való készülődésről, az ezzel járó feladatok összehangolásáról, valamint a hitről, a zenéről és a család erejéről beszélgettünk.
– Advent a várakozás és a befelé fordulás ideje. Mit jelent ez számodra a hivatásod és a magánéleted szempontjából?
– Zenekarunk, a Crux nagyon kimerítő évet tudhat maga mögött: rengeteget utaztunk, ami nem kevés logisztikával járt.
Számomra advent a tudatos leállás időszaka. Ilyenkor befelé figyelek, megvizsgálom, hogy mit jelent számomra a hitem és az Istennel való kapcsolatom. A családban is ezt a lelassulást igyekszem megteremteni, a gyerekeimnek is ezt tanítom.
– Az adventi időszakban valahogy az emberek fogékonyabbak a lelki üzenetekre. Te ezt mennyire érzed a munkád során vagy a közönség reakcióiban?
– Úgy érzem, a lelki útravalóra nemcsak advent idején, hanem egész évben igény van. Sokszor előfordul, hogy egy-egy koncert vagy dicsőítés után valaki a közönségből odajön hozzám, és megoszt velem egy nagyon nehéz problémát, majd utána látom rajta a megkönnyebbülést. Ez az adventtől függetlenül is megtörténik, de ilyenkor sokkal inkább felerősödik mindenkiben az elcsendesedés, a belső hangra való odafigyelés.
– Gyakori ez a jelenség?
– Igen. Nagyon kedves visszajelzéseket kapunk arról, hogy a koncert baráti hangulatú, bensőséges és megható volt,ezekre kincsként tekintünk. A zenénk által megváltoznak életek, megerősödnek hitek: mi pedig végtelenül hálásak vagyunk, amikor az emberek megosztják velünk az ilyen jellegű megéléseiket.
– Tulajdonképpen a zenétek hatására az ember lelkében elindul valami.
– Pontosan. Azt gondolom, hogy annak, aki eljön a koncertünkre, valamilyen kapcsolata már van Istennel. Nagyon mély gondolatokat osztanak meg velünk, a dalszövegeink által pedig sokan választ kapnak a kérdéseikre, megerősítést a bizonytalanságaikra. Aki nyitott szívvel jön közénk, az nagy valószínűséggel válaszokat is kap.
– Ezek alapján a ti zenei szolgálatotok sokkal többet jelent a rajongóitok számára, mint pusztán zenei élményt. A hangod által kapnak megerősítést vagy bátorítást. Ezt hogyan éled meg?
– Minden koncertünkre úgy tekintek, hogy a zenekarunk és a zenénk csupán egy eszköz arra, hogy a hit rajtunk keresztül szólítson meg másokat. Nyilván nem volt ez mindig így, az évek során sokat formálódtunk. Gábor, a szólógitárosunk a dalok között rövid tanúságtételeket szokott tenni, én pedig az éneklésen keresztül üzenek az embereknek. Fontosnak tartom, hogy önazonos legyek a színpadon és a magánéletben is. Aki evangelizál, ne viselkedjen máshogyan, mint amit hirdet.
– Felnőtt korba lépett a zenekar, ez nagyon hosszú idő. Ennek ellenére nem érzékelhető rajtatok, hogy kiégtetek volna, hanem éppen ellenkezőleg: sorra érkeznek a felkérések hazai terepre és külföldre egyaránt. Hogyan lehet a hírnevet kezelni?
– Valóban sok a felkérés, aminek rendkívül örülünk, de nehéz feldolgozni az egyre nagyobb ismertséget. Stresszes embernek tartom magamat, és a sűrű fellépések miatt sokszor úgy érzem, nem tudok egy-egy alkalmat kellően megélni. Szeretnénk minden felkérésnek eleget tenni, és a maximumot kihozni magamból, de még fejlődnöm kell, nem megy ez egyik napról a másikra.
– Ez volt a hosszú távú célotok, hogy széles körű ismertségre tegyetek szert?
– A célunk a kezdetektől ugyanaz: a zene által Istent dicsérni. Persze, szerettünk volna fejlődni a zenei karrierünkben is, de mára ez átalakult. Mindig vannak kisebb-nagyobb céljaink, de általában ezeket bőven meghaladjuk. Számunkra ez egy örömteli misszió.
Arra viszont tudatosan törekszünk, hogy ne közvetítsünk világi zenét, holott abban anyagi szempontból sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek. Korábban énekeltem is ilyen formációkban, de ezt ma már nem szeretném.
– Eddig hat albumot adtatok ki, és lassan finiseltek a következővel is. Honnan merítetek inspirációt a dalokhoz?
– A dalszövegeket Marosi Peti írja, aki korábban a zenekar énekese volt. Emellett gyakran a zenei alapokat is ő hozza, aztán az egészet Igor Baar, a zenei producerünk gyúrja össze. Természetesen a mi részünkről is van benne kreatív munka, de a nagyját ők végzik. Nagyon szeretjük Peti szövegeit, mert a mondanivalójuk mindig mélyre hat, bárki talál bennük magának valót.
– Melyik korosztálynak szólnak a dalaitok?
– A zenekar nem titkolt célja, hogy szeretnénk a fiatalokat is megszólítani. Változó korosztály hallgat bennünket, a kisebbektől egészen az idősebbekig. De ez függ attól is, hogy éppen hol, milyen felállásban zenélünk.
– Hogyan zajlik egy fellépésetek?
– Vannak a nagyobb zenekaros koncertjeink, illetve egy számunkra nagyon kedves projekt, a Dicsőítő Felvidék, amit havi rendszerességgel szervezünk, mindig más településen. Itt a helyi katolikus és református közösséget szólítjuk meg, valamint énekkarokkal, zenei formációkkal is együttműködünk, és közösen éneklünk. Közben tanúságtételek, igehirdetések hangzanak el – nagyon meghitt alkalmak ezek. Emellett vannak akusztikus koncertjeink is, amelyeket általában templomokban adunk elő.
– Bizonyára az adventi időszakra is számos felkérést kaptatok. Ilyenkor teljesen más repertoárral készültök?
– Az elmúlt időszak nagyon megterhelő volt mindannyiunknak, és sok helyszínre kell még ellátogatnunk. Viszont a háttérben izgatottan készülünk a Dicsőítő Felvidék 45. eseményére, a Karácsonyi hangolódás nevű, nagyszabású projektre, amely december 21-én kerül megrendezésre Félben (bővebb információ a rendezvényről a Dicsőítő Felvidék Facebook-oldalán található – a szerk. megj.).
– A gyermekeitek minden koncertetekre elkísérnek benneteket?
– Amíg kisebbek voltak, egyszerűbb volt, mert a nagyszülők besegítettek. Ahogy nagyobbak lettek, lelkesen jöttek velünk. A kislányom, Miriam arcfestéseket szokott vállalni, a fiam, Pali pedig sokat segít a technikai dolgokban. Ám elérkeztünk ahhoz a korhoz, amikor már nem mindig van kedvük hozzá, és szívesebben vannak vagy a barátaikkal, vagy a cserkészszövetség foglalkozásain (Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség – a szerk. megj.).
– Valamelyikük esetleg szeretne zenei pályára lépni?
– Igen, a fiunk azt mondta, szeretne a zenekar tagja lenni. (Nevet.) Azért ezt mi nagyon óvatosan kezeljük még. De a gyerekek ebbe születtek bele, számukra természetes, hogy a keresztény zene megfér a mai popzene mellett, mindkettőt hallgatnak itthon. Sőt, még a Cruxot is szeretik, gyakran hallom, ahogy kislányom a dalainkat énekli.
– Hogyan viszonyulnak a gyerekek a valláshoz?
– Változó. Kamaszként már saját személyiségük és véleményük van, és más hobbikat találtak, melyek lekötik őket. Mivel vallásos nevelést kapnak, természetes számukra, hogy templomba járnak velünk, és gyakorolják a hitüket. Nagyon szeretem a cserkészszövetség által meghirdetett hArDVENT nevű kihíváslistát, amely játékos feladatokkal látja el a gyerekeket az advent minden napjára, segítségével pedig többet tehetnek a hitükért, és hangolódni tudnak az ünnepekre.
– Deni, hogyan csinálod, hogy ennyi szerepet és feladatot tartasz egyszerre kézben? Mi a titkod, hogy mindezt így bírod?
– Úgy érzem, az életünk meglehetősen kaotikus, hiszen a férjem is a zenekar tagja. El kellett fogadnom, hogy nem vagyok tökéletes, és nem tudok mindenben egyszerre helytállni.
Fontossági sorrendet kellett kialakítanom magamnak, a háztartásbeli feladatok megvárnak, senki sem végzi el helyettem. Inkább lelkileg kellett jobban megküzdenem azzal, hogy elfogadjam a kialakult helyzetet, amelyben élünk.
– Miután édesanyává váltál, változott-e a hivatásodhoz való viszonyod?
– Biztosan. Volt egy elképzelésem arról, hogy majd milyen anyuka szeretnék lenni, aztán közben rájöttem, hogy a valóság azért nagyban különbözik ettől. Amikor még nem voltak gyermekeim, arra figyeltem, hogy a hit hogyan jelenik meg az életemben. Az anyává válásom után már nem magamra, hanem elsősorban a gyermekeimre és a családomra figyeltem, hogy az ő életüket ez miként formálja.
– Hogyan őrzöd meg a lelki békédet, amikor egyszerre vagy édesanya, feleség és művész?
– Rendkívül nehéz feladat, és sokszor nehezen is találom meg. Ezért is szoktam várni a nagyobb ünnepeket, mint az adventi vagy a nagyböjti időszak, mert ilyenkor tudatosan lelassulok, és a lelki békémre fókuszálok. Azt gondolom, találnunk kell időt arra, hogy pihenjünk, és a saját lelkünkkel is foglalkozzunk.
– Van valamilyen családi hagyományotok adventkor?
– Esténként körbeülünk egy mécsest. Az adventi időszakra egy befőttesüvegbe különböző igéket válogatunk össze, ezek közül húzunk, elolvassuk és elgondolkodunk rajta, majd együtt imádkozunk. Eddig a gyerekek is nyitottak voltak erre, idén meglátjuk, hiszen már kamaszok. (Nevet.) A férjem, Pali hitoktató, és rengeteg inspirációt kap a gyerekektől az iskolában. Sok történet megérinti, ezeket aztán itthon is megbeszéljük. Nagyon szeretjük, mert ezek a beszélgetések meghittséget adnak, hiszen a rohanó hétköznapokon ilyenkor megállunk, és csak egymásra figyelünk.
– Mit üzennél azoknak a nőknek, akik ebben a hektikus időszakban keresik a lelassulást, de a feladatok alól nem tudnak kibújni?
– Azt üzenem, hogy próbáljanak meg tudatosak lenni. Állítsanak fel egy fontossági sorrendet, és ne a tökéletességre törekedjenek, hanem az elcsendesedésre. Hiszen a környezetünk is észleli, ha nem vagyunk jól.
– Mit kívánsz az idei adventre magadnak, a családodnak és a zenekarnak?
– Magamnak és a családomnak minőségi időt arra, hogy meg tudjunk állni, és valóban elcsendesedjünk, odafigyeljünk egymásra. A zenekarnak és tagjainak is azt kívánom, hogy megtalálják a lelassulást és a befelé fordulást.
