Léna egy lakótelepen él. A férjével kiegyensúlyozott, jó házasságban élnek, és amennyire én tudom: az együtt töltött évek alatt mindvégig hűséges volt. Soha semmi kilengés, félrelépés. Most valami mégis megváltozott...
Tönkrement a párkapcsolata? Mással is megesik, naponta ezrekkel. Titokzatos módon minden szakításba belejátszanak a közösségi hálók, az ímélek és a mobil. Ezért hajlamosak vagyunk rájuk fogni – minden rosszat.
A szép férfi gyönyörűség. Gondolják a nők. A szép a pasit ezért üldözőbe veszik, a lába elé fekszenek. S amikor a miénk lesz, büszkén mutogatjuk, hogy mindenki lássa: ő a mi büszkeségünk.
Újévkor az első nap szerencséjével az egész esztendő sikerét igyekeztek biztosítani. Az újév ünnepléséhez hozzátartozik a zajkeltés – mostanában a durrogó petárdák, régen a kolompolás. A zajjal igazából a rosszat akarjuk elűzni.
Mi itt, Európában keresztény ihletettségű kultúrában élünk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki hívő, de nem tudunk egy festményt megnézni anélkül, hogy ne...
Felvetődik a kérdés: Vajon mi tartja együtt a gyermektelen párokat? Mi az a kötőanyag, amely nem engedi, hogy szétváljanak? A lelki rokonság? Vagy valami egészen más?
