Tudni kell arról, hogy akármennyi idő telik el, akármennyi modern kütyü hivatott bizonyítani a civilizáció győzelmét, az ember nem tud megváltozni, és mindig a gyengébb nyakán akar táncolni.
Nem tudom, feltűnt-e már valakinek, hogy a vécépapírtekercsen egyre kevesebb a papír, és egyre nagyobb a guriga. Vajon fából lett hirtelen több, esetleg a pénztárcánk lett vaskosabb?
Toszkánában az élet felhőtlen, az ételek könnyűek, s úgy isszuk a bort, hogy közben a kabócák zenéjét hallgatjuk. Király Anikó – miután szalmakalapban, nyakszirtjén nedves zsebkendővel végigjárta az aranybarna lankákat – jó szívvel ajánlja ezt az utat rajzos útikalauzában.
A nyaralókkal teletűzdelt utca teljesen kihalt. Nem is csoda, hiszen az ember nem azért megy nyaralni, hogy reggel hétkor a kisbolt felé caplasson. Kivéve a nagymamákat. Ők nem ismernek kegyelmet, ha az unokák reggelijéről van szó.
Vajon mi jó testvérei voltunk és vagyunk egymásnak? – töprengtem a „nővérek” címkével ellátott emlékeim között kutatva. Civakodást, hisztit, duzzogást kerestem. Megdöbbentett, hogy semmi ilyesmit nem találtam...
Ma van augusztus 20-a, Magyarország születésnapja. Miközben az idei ünnepről merengtem, egy igazán kedves emlék kúszott be gondolataim közé. Egy kedves emlék egy régi augusztus 20-áról...
A fiókrámolós takarítás meredek érzelmi hullámvasút. Sosem lehet tudni, hogy éppen valami kacatot találunk-e, vagy olyasmire bukkanunk, amitől hirtelen visszarepülünk életünk egy olyan pillanatába, amiről már kezdtünk megfeledkezni, pedig életre szóló élmény volt.
"Az ünnep szentsége felvizeződik, ha nem vigyázunk. Meg kell tanulnunk a karácsonyt, ha annyi mást elvesztettünk is az évek sodrában, tündököljön ez az ünnep a régi fényben, bármennyi kétely is támadt ránk útközben."