Botond egy 100 részes szappanopera főszereplője, aki a 99. részben tett pontot a házassága végére.
Ez a házasság két ifjú, alig tapasztalt fiatal kapcsolataként indult. A fiú jól kereső asztalos volt, már kész volt a háza, amikor a lány teherbe esett. Két gyermekük született. Közösen fedezték fel a világot, először ment is a közös szekér: aztán a feleség beleunt. A gyerekek megnőttek (persze nem annyira, hogy el lehessen róluk feledkezni, de már kamaszodtak), a férj hajtotta a munkát, a nő meg kitalálta, hogy ajtókoszorúkat és virágdíszeket fog készíteni.
(© Patrizia Burra)
Egyre jöttek a megrendelések: felkapták, mert szépen dolgozott. Aztán lett egy szeretője, mert azért napközben még mindig unatkozott. S férj és feleség ott álltak egymással szemben, patthelyzetben. Addigra már az ügyeik annyira összegabalyodtak, hogy nem volt olyan széles ösvény, amin együtt elindulhattak volna. S kezdetét vette egy állóháború: ha te jobbra, akkor én balra megyek. Gyere, nézz velem tévét, nem megyek, dolgom van, ott vannak a koszorúim, menjünk el holnap Győrbe, nem tudok, nincs időm, de akkor mit kerestél kicicomázva a városban...
Egy igaz történet következik – beszél az exférj.
– Mennyi ideig tartott a házasságuk?
– Húszévnyi kapcsolat – 18 év házasság – után tettem pontot a végére. Nem volt olyan egyszerű. A lényeg: végre elváltam.
– Hogy mi tartott ilyen sokáig?
– Nem tudom. Hosszú ideje már „se veled, se nélküled”-kapcsolat volt a miénk. Persze összekötöttek bennünket a gyerekek, és ez így is marad, amíg csak élünk. S összekötött még valami, nem is tudom, hogy mi: a „neked rendeltettem, te meg nekem rendeltettél” érzése. A mindig együtt. Az a minta, amit a szüleinknél láttunk: húzzuk az igát, már nincs istráng, de mi csak húzzuk... A lányunk már kirepült, hamar eliszkolt otthonról, a fiunk meg most kamaszodik, 12 éves. Amúgy a gyerekeket nem rázta meg különösebben a válásunk, ismerték az otthoni tűzfészket. Az a rengeteg veszekedés, számonkérés... Ez már senkinek sem volt jó.
– Mitől lett lelkiereje ahhoz, hogy beadja a válási keresetet?
– A feleségem minden nap szépen felöltözött, és elment a szeretőjéhez. Egy idő után már nem bírtam nézni. Ezt úgy kell érteni, hogy négy évig bírtam. Tévedés ne essék, és sem vagyok egy szent. A házasságunk alatt nekem lett először szeretőm, de hát hiába mondtam a feleségemnek, hogy mi a bajom, hogy hiányzik, hogy minden este egyedül ülök a tévé előtt, hogy nincsenek közös programjaink... Nem vágyott a társaságomra. Szinte nem is láttam, állandóan a műhelyében volt, a koszorúit „szerelgette”. Utáltam azokat a száraz virágokat, mert hozzájuk menekült. Pedig először örültem neki, hogy kreatív, lelkes, megtalálta magát, miután a gyerekek kicsit megnőttek... Hát hogyne támogattam volna. Egy idő után már csak este dolgozott, napközben heverészett vagy csavargott.
Nem azt mondom, hogy nem csinált semmit. Megfőzött, mosott – de nem kell egész nap ott állni a mosógép mellett. Este hattól meg koszorúkat ragasztott. A munka meg egyre több lett. Jó, néha van ilyen. De minden nap? Folyamatosan? Éveken keresztül? Hát szeretőm lett. És neki is. De az is lehet, hogy igazából nem ez a sorrend. Ki tudja?
– A válással minden megoldódott? Azt mondta, hogy elköltözött otthonról...
– A gond az, hogy hiába váltam el, nem lett jobb az életem. A ház az enyém, ott van az asztalosműhely. Hagytam, hogy Zsanett a házban maradjon, hiszen a gyerekeim anyja. Én voltam az, aki szedte a sátorfáját. Semmi nem változott, mert azóta is naponta hazajárok, de már csak dolgozni. Nem jó ez így. Ugyanúgy naponta találkozom a volt feleségemmel, mint a válás előtt. Este megyek csak haza, béreltem a városban egy lakást; néha meg átcuccolok a barátnőmhöz.
– Nem lehetne úgy megcsinálni, hogy mindenkinek jobb legyen?
– Próbálunk kevesebbet beszélni, jobban meghúztam a határaimat, de Zsanett nem bírja lenyelni a békát. Keresztül-kasul járunk egymás életén. Köztünk nincs álarc, csak játszmák vannak, de az rengeteg. Mindig ugyanazt táncoljuk el. Már abban sem vagyok biztos, hogy szándékában állt elválni. Neki igazából megfelelt az, ahogy éltünk. Legyen egy kis pezsgés az életében, arra jó ez a pasi, a szeretője – aztán lehet, hogy egyszer megint összejövünk.
– Ezt nem értem. Nem akarja, hogy a szeretője feleségül vegye?
– Még együtt élni sem akar vele. Tökéletes, hogy minden nap néhány órát együtt vannak, s olyankor mindketten a legszebb arcukat mutatják. Találkoznak, és annyi.
– Nem szeretne együtt élni a barátjával? Együtt lakni?
– Tudja, hogy a pasi nem hagyja el miatta a családját, kicsi gyerekei vannak. Sőt! Zsanett szeretője felhívott engem: Milyen dolog az, hogy beadtam a válást? Miért volt erre szükség, miért kapkodtam el? Ő nem hagyhatja el a nejét, mert ez meg az, ott vannak a kicsi gyerekek. Két óvodáskorú kölyök. Miért nem tudtam rájuk tekintettel lenni...?
– Mármint a felesége szeretőjének a gyerekeire?
– Ezek után már biztos voltam a dolgomban. Én csak tartottam a telefont, a szerető pedig sorolta az érveit, hogy a felesége csak napi négy órát dolgozik, mert a gyerekeknek még szükségük van az anyjukra. Egyszóval, anyagi szempontból kizárt, hogy ő most elváljon.
– A feleség tudja, hogy hárman vannak abban a házasságban?
– Szerintem a feleségnek fogalma sincs arról, hogy a férje kivel kavar, ki se lát a gondjaiból. Én pedig nem fogom felvilágosítani, nem akarok belerondítani az életébe. Mondtam a pasinak, hogy semmi közöm nekem az ő életéhez. Békítse össze a családját meg a szeretőjét. Én elvált ember vagyok, azt csinálok, amit akarok. Hagyjuk egymást békében. Az exnejem idén karácsonykor egyedül maradt, de most húsvétra is, mert a gyerekek hozzám jöttek, a pasija meg a családjával töltötte az ünnepeket. Nem következett be szintugrás a kapcsolatukban.
– Ismeri azt a férfit?
– Személyesen soha nem találkoztunk. Egy randiappon „ismertem meg”. Zsanett egyszer nyitva hagyta a számítógépét, az meg kidobta a szeretője profilját...
– Akkor mit érzett?
– Dühös voltam, hogy engem szívat, és ő sem különb. Megmondtam neki, hogy ne feledje, ezt a pasit majd csomaggal kapja.
Ott a két kisgyerek, azokat fel kell nevelni, törődni velük, moziba vinni őket. Én sokkal jobb helyzetben vagyok, mert a barátnőm lánya külföldön él, ott dolgozik.
– Ön hol ismerkedett meg a barátnőjével?
– Nézze, nekem sem volt más bajom, csak unatkoztam. Minden újságot elolvastam, mindent megnéztem a tévében, de a feleségem csak kötötte a koszorúkat. És akkor bejött egy nő a műhelyembe, hogy szeretne egy faragott ágyvéget. Aztán megjegyezte, hogy mást is lehet ám csinálni az ágyban, nem csak aludni... Egy unatkozó férfi veszi a lapot.
– A nők ilyen kezdeményezőek?
– Még ennél is kezdeményezőbbek.
– Ezek után könnyen ment a válás?
– A férfi nem úgy gondolkodik, mint a nő. Szeretője van, de a család szent. A házasság, az otthon, a gyerekek biztonságérzetet adnak a férfinak, jó valahová tartozni, van hová hazamenni. Ezt a zsigeri érzést nagyon nehezen engedi el a férfi. Én is nehezen szántam el magam a válásra. Nem akartam lemondani az otthon biztonságáról – mert ez a fontos a férfinak, nem pedig a kényelem, amiről annyit papolnak. Most egyedül élek, főzök magamra, még vasalok is. Nem nagy kunszt – ez az apám nemzedékének volt nagy kunszt, a mai férfiak már kézbe veszik a fakanalat. A barátnőmmel nem élünk együtt. Együtt járunk wellnessezni, vacsorázni, itt-ott mozizunk, aztán mindenki hazamegy a saját lakásába. Nem mondom, hogy nem fogunk egyszer összeköltözni, de most még nem tudom elképzelni. Azt viszont tudom, hogy még egyszer nem nősülök meg.
(© Patrizia Burra)
– Ezt elmondta a volt feleségének?
– Dehogy, minek? A minap színházban voltunk, a gyerekektől megtudta, s ez nagyon nem tetszett neki. Hátrajött a műhelybe, s lamentált rajta egy sort. Irigyli tőlem a szabadságot, ami a válással rám szakadt, mert az ő pasija nem szabad. Amit főzött, egye meg! Hányszor kérleltem, hogy menjünk el kettesben egy hosszú hétvégére vagy csak bulizni. De nem, ő nem volt rá kapható. Nyitott házasságot akart, és én belementem. De a nyitott házasság a válás előszobája, az én életem rá a példa. A nyitott házasságból a feleségemnek csak a kenyér vajas fele tetszett, hogy szabadon mehet a szeretőjéhez. Azt már nem bírta lenyelni, mikor az egyik hétvégén leléptem a csajommal wellnessezni. Dühöngött, én meg mondtam neki: Miért választottál magadnak nős pasit? Te is mehetnél. Ez a nyitott házasság. Hiszen ezt akartad, nem? S nem úgy van az, hogy ami nekem tetszik, az nem fér bele, csak az fér bele, ami neked tetszik.
– Hogyan tovább?
– Bezárom a műhelyt, de ott van mindenem, az egész életem, hisz az exnejem a házban maradt. De nem akarom kirakni a házból, hisz a gyerekeim anyja – és hozzá kell tenni: jó anya. Mindig is szépen törődött a gyerekekkel. Próbálok más munka után nézni, elmegyek alkalmazottnak, mert nem akarok minden nap találkozni vele. Válás után kijelentettem, hogy addig lakik a házban, ameddig akar. Pár év múlva kirepül a fiú is, aztán csak vége lesz. S hogy mi lesz akkor, amikor lemegy a függöny? Nem tudom. Élvezni akarom az életet a barátnőmmel, ő figyel rám, törődik velem. És ez lenne a logikus, nemdebár?! Elegem van ebből a szappanoperából. Mindenki csináljon, amit akar, csak hagyjuk már egymást békében.
