Ismerjük az érzést: ülünk a tengerparton, oldalunkon az a valaki, akit szeretünk. Örömöt és hálát kellene éreznünk, ehelyett különös szomorúság telepszik ránk. Arra gondolunk, mindezt egy pillanat alatt elveszíthetjük.
A mobilszerelem – mindannyian tudjuk – igenis létezik! Talán nincs is olyan ismerősünk, aki ne lett volna már – így vagy úgy – érintett. A mobilszerelem olyan elterjedt jelenség, hogy nemcsak felmérések készültek, hanem könyvek is megjelentek a témáról.
Mi történik, ha egy életen át igyekszünk mindenkinek megfelelni – csak éppen önmagunknak nem? Ha ott lapul a félelem, hogy valaki csalódni fog bennünk? De mi lenne, ha megtanulnánk, hogy néha csalódást okozni nem tragédia, hanem felszabadulás?
A válópert követően sokféle érzés kerítheti hatalmába a nőket. Sok nő érzi úgy, hogy megnyílik előtte újra a világ: fényes lehetőségek állnak előtte. Milyen pontokban foglalható össze a válás utáni helyes viselkedés?
Néha nem kell a figyelem, nem kellenek a kérdések, sem az érintés, még az ölelés sem. Néha egyedül kell lenni. Egyedül a csenddel, amelyet a másik hagyott.
A gyerekünk kiborít bennünket, gyilkolni tudnánk. Kavarog bennünk a düh, erről az érzésről mégsem beszélünk, nehogy gonosz szülőnek tartsanak bennünket. Mi is az, amiről hallgatunk?
A harag erős érzelem, amely pokollá változtathatja életünket. Ugyanakkor elsőrendű motiválóerő. Haraggal a szívünkben is megtalálhatjuk helyünket a nap alatt.
„Szedd össze magad, légy férfi!” „Ne bőgj, mint egy kislány!” Kevés olyan férfi van, aki ne hallotta volna ezt gyerekkorában. Ne csodálkozzunk, ha a férfiak félnek kimutatni az érzelmeiket.
A modern ember elkényelmesedett, sokszor úgy véli, nincs szüksége bizonytalan sejtésekre. Már nem az életünk a tét: nem ugranak ránk kardfogú tigrisek sem éhes kannibálok, nem kell „megsejteni”, kitalálni, milyen idő lesz, mit fogunk enni holnap.
