A sport néha többről szól, mint eredményekről, érmekről és rekordokról. Sokszor egy gyermek álma, egy család áldozata, és az a hit áll mögötte, hogy a tehetségnek utat kell adni. De mi történik akkor, amikor a sport világa találkozik a politikával és a moralizálással?
Magyar vagyok! Mit jelent ez manapság? Vagy csak annyit, hogy ilyen nyelven beszélünk – még ki tudja meddig? A történelem az én generációm számára mintha Ferenc Józsefnél befejeződött volna. Mit kell tudnia annak, aki magyarnak tartja magát?Kinek higgyünk? Melyik irány a mérvadó. Sorozatunk a tájékozódásban segít.
Harcsa Zoltánnak a futball volt a nagy szerelem, Vincze Margit pedig több mint húsz év után hagyta maga mögött a kereskedelmet, hogy az egészségügyben találja meg önmagát. Két történet bátorságról, újrakezdésről, küzdésről – és arról a különleges erőről, amely akkor születik, amikor másoknak segítünk.
Az Új Nő szerkesztősége az idén már tizenkettedik alkalommal rendezte meg szépségversenyét, amelyet a ’90-es években azért indított, hogy a hazai magyar lányok is lehetőséget kapjanak a szépség világában.
Nemrég segélykérés érkezett az Új Nő szerkesztőségébe. A Mihályfán élő Szabó Erzsébet és családja kéri az olvasók segítségét fiuk, Szabó Péter gyógyulásához.
A veszprémi Jankovics Éva akaratán kívül vált kétkötetes íróvá. Kétségbeesésében menekült az íráshoz, nagy fájdalmára remélt gyógyírt a betűktől, próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant: fia öngyilkos halálát.
A lányok egy része ma nem megy férjhez. Persze, azért nem mindenki gondolkodik így. És lakodalmat tartanak, templomban esküsznek, s néha hónapokig készülnek a nagy napra. Összeállításunkban ötleteket adunk ahhoz, hogy minden a legszebb legyen.
Napjainkban egyre több színvonalas sorozat születik! S ha megtartjuk a mértéket, és nem a tévé „osztja be” az időnket, és nem hanyagoljuk el miatta emberi kapcsolatainkat, akkor hosszú távú szórakozásként, lelkiismeret-furdalás nélkül színesítheti életünket.
Idén is kilencedikes diákok ezrei készültek kitartó munkával életük nagy megmérettetésére, a Monitor9 megírására. Mikor aztán kézbe vették a tesztlapokat, sokukban egy világ dőlt össze. A magyar diákok ugyanazokat a kérdéseket látták maguk előtt, mint a szlovák iskolák diákjai. A Monitor körüli botrányhullám azóta tovább fodrozódik.
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"