Az új év kezdete a célkitűzések és az elhatározások időszaka. Nézzük meg, milyen újévi szokások jellemzőek nálunk, s milyen érdekes hagyományok lelhetők fel a világ más tájain!
A statisztikák azt mutatják, hogy körülbelül az emberek negyede tesz legalább egy újévi fogadalmat. Azonban a megkérdezettek csupán 19 százaléka tartja be, amit megfogadott. Cikkünkben ezúttal megpróbálunk segítséget nyújtani a tartós változások eléréséhez.
Decemberben most is képes vagyok a „majd januárban”-jelszóval hitegetni magam. „Majd januárban összeírom a listát.” „Majd januárban elkészítem a műsortervet.” Aztán ott ülök 1-jén az ágyam szélén szétesve, s még a zoknim párját sem találom, nemhogy világmegváltó terveket szövögessek…
Az idei szilveszteri bulinkon DJ Kovács Ákos éjfél után a Reptér című számot játszotta le. A nép pedig repkedett és integetett – kétségkívül ez volt a 2022-es év sikerszáma.
Pontosabban: ne csak nevessünk! Néha sírjunk is! Még véletlenül se gondolkodjunk úgy: „Életünk minden napját úgy kell megélnünk, mintha szülinapunk lenne!” Mert ez nem igaz!
A fiatal, energikus nő kezében futnak össze a szálak. Oroszlánrésze van abban, hogy határidőre elkészült Dunaszerdahelyen a DAC új arénája (pontosabban, a stadion egyik fele, de már végre hazai pályán játszhat a csapat).
Vajon mi fog történni 2012-ben? Az emberiség sokszor volt már világvége hangulatban – de ennyi különleges jóslat és ekkora várakozás kevés évet övezett, mint az ideit.
"Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk
önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit -
kerül, amibe kerül- meg tudjuk valósítani."