Tisztelt Szerkesztőség! Férfiak? Köszönöm szépen, jól elvagyok nélkülük! Csak az anyám képtelen elfogadni, hogy egyhamar nem lesz belőle nagymama. Állandóan azzal szekíroz, mikor szerzek végre egy rendes pasit magamnak.
Az utóbbi időben a fejébe vette, hogy ő majd talál nekem tisztességes férjnek valót, aki a tenyerén hordoz majd. És világraszóló lakodalom után sorozatgyártásban kis porontyokkal édesítjük meg a nagyi életét.
Akár a gagyi romantikus vígjátékokban! Ennél azért többet vártam az anyámtól. Tévedés ne essék, szeretem a férfiakat. De még csak olyannal találkoztam, aki előbb vagy utóbb korlátozott, vissza akart fogni, meg akart változtatni. Én erre nem vagyok hajlandó. A munkámban sem csípem a kompromisszumokat: én irányítani és győzni szeretek. Mindenben, még a szexben is. Ezt pedig a férfiak nem igazán szívlelik.
Volt pár próbálkozás az életemben, hogy egy pasassal kettőnél többször is együtt legyek, de eddig minden hosszabb távú kapcsolatom zátonyra futott.
Vagy a pasik nem bírták a tempót, vagy én küldtem el őket, mert egy idő után túlságosan elkényelmesedtek. Voltak, akik azt hitték, én majd eltartom őket. Szerintem meg alap, hogy egy pasi képes legyen nemcsak magát, de a párját is eltartani, még ha erre nincs is igényem. A barátnőimen is látom, mennyire megváltozott az életük a férjhezmenetel és a szülés után. Dúlt a lamúr, aztán jött a gyerek, és kihűlt az ágy. A csajok ott maradtak karikás szemmel, lenőtt hajjal, elzárva a külvilágtól, míg a férjeik teniszezni meg bort kóstolgatni járnak a haverjaikkal.
Hiába, na, a férfiak menekülnek a pelenkaszagból, mint a patkány a süllyedő hajóról. Semmi kedvem hozzá, hogy én is így járjak. Élvezem a szingliséget, hogy senkihez sem kell igazodnom, addig dolgozom, ameddig akarok, ott szórakozom és addig, ahol és ameddig csak akarok. Bárcsak az anyám is megértené, hogy én így vagyok boldog!
Heni
