Milyen jelenetek játszódnak le egy házasságban? Hogyan néz ki különböző emberek kapcsolata? Szenvedély, viták, veszekedés, egymásrautaltság és boldog pillanatok keveréke: ez a házasság.
Mi mindig veszekedtünk. Ez valahogy kellett. Egymás fejéhez vágtuk a legkiábrándítóbb dolgokat. Utána persze mindig jött a nagy kibékülés, és ez volt az egészben a szép. Senki sem értette, hogyan tudtunk huszonhárom évig megmaradni egymás mellett. Végül a halál választott el minket: a férjem váratlanul szívrohamot kapott. Még a halála pillanatában is dühös voltam rá, örökké tombolt bennem az indulat. Mit képzel, hogy tehet ilyet, hogy csak úgy, szó nélkül itt hagy?
Azt kívántam, üvöltsön rám, akármilyen vadul, aztán mondja, hogy csak bőszíteni akart! Nekem ő nem kevés volt, hanem túl sok! Azóta tudom: nem lett volna szabad egymást örökké szidni, sértegetni, bántalmazni. A rossz szavak ártalmasak, gyilkolnak. Az ember válassza a nyugodt, megértő hangot – ez mindennél jobbat tesz, ha valami fáj. Ma már nevetésre, gyengédségre vágyom, és nem értem, ez az énem akkor hol maradt...
Az esküvő addigi életünk legboldogabb napja volt. Pedig ellenünk szólt minden: az egy év katonaság, a közös otthon teljes hiánya, a fertőző mandulagyulladás, a videós távolmaradása, a fényképész szakmai csődje, az anyós megjelenése, az elvált apa kiutasítása, amit akartok. Egyedül az időjárás jött be. Meg a baba, aki már, persze, jócskán útban volt... Szóval, akkor még nem tudtuk – nyolc év (jó baráti) ismeretség ide vagy oda –, hogy a házasság nem fenékig tejfel! Ha a horoszkópot ismertük volna, ... az én mesém is tovább tartott volna. De „csak” eddig tartott.
„Amikor egy házaspár manapság veszekszik, talán azt hiszik, hogy a pénzről, a hatalomról, a szexről vagy a gyereknevelésről vagy akármiről vitatkoznak. Pedig igazából azt mondják egymásnak, noha maguk sem tudnak róla, hogy „Kevés vagy nekem társaságnak!” (Kurt Vonnegut)
A házasság olyan, mint egy forró fürdő. Minél több időt töltesz el benne, annál hűvösebb.
Megáll az ész!
Ha jól belegondolok, mi akkor is csakis az ösztöneinkre hallgattunk. Semmi mást nem akartunk, csak egymást és a szép kis, édes gyerekünket. Az összes többi a tudatunkon totálisan kívül rekedt. De csak azért, mert minden egyében már jócskán túl voltunk. Évekig kerülgettük egymást, mint macska a forró kását. Nem és nem jött le, hogy tényleg egymás társaságára vártunk. A miénk az a tipikus eset volt, amikor az ember fejest ugrik (a boldog?!) házasságba. Utána következik az ismert atyai beszólás: „Fiam, fogd be a szád, és ússzál! Ahogy az indián viccben az apa, miután megtették az első pár karcsapást, velős választ ad fia félénk kérdésére, mennyire van még az óceán túlsó partja. Persze, a költői kérdés itt valójában az lenne, hogy „Ki viszi át a szerelmet?”. Hát ez az, hogy senki. Pláne nem, ha némi anyós is feltűnik a színen.
Mindketten elvált szülők gyerekei vagyunk. Azt hittem, ha valaki, akkor mi aztán szavak nélkül is egyetértünk abban, hogy soha nem fogunk elválni. Ezt mi nem tesszük meg a mi gyerekeinkkel. Aztán kiderült, hogy én, ugye, mindenfélét „hittem”, s amíg azt hittem, ő is hiszi, addig úgy-ahogy működött a dolog. Csakhogy idővel – mikor a hitem lanyhulni kezdett –, mégiscsak az lett a vége, hogy vége. Most aztán kiben higgyek?
Nagyvárosi férjem másfél éve azzal jött haza a huszonöt éves érettségi találkozóról, hogy tizenkét hímnemű osztálytársa közül már csak ketten vannak, akik nem váltak el. Akkor én is úgy hittem, egészen büszke magára. Alig fél év múltán aztán bejelentette, el szeretne menni. Tehát nem büszkeségről volt itt szó, hanem inkább szégyenkezésről, hogy ő mindig kilóg a sorból. Hátul kullog a férfiasság eredményességi listákon. Menjen. Nem tartom vissza. Hadd érje utol, ennyi év után, azt a fránya évfolyamelsőt! Csak aztán az egyetlen pártában maradt osztálytársnőjétől vissza ne jöjjön!
Elmondom az én jól bevált receptemet: nem kell elválni, és kész. Az a legkönnyebb, azt bárki megteheti. Próbálja meg nem megtenni, ha van hozzá mersze! Döntés kérdése volt a házasságkötés is. Ha akkor mellette döntött, akkor most miért rúgná fel a saját döntését? Dönthet az ember rosszul válásügyben is! Pláne, ha van gyerek is, ezt nem szabad vele megtenni. Ha nem vagytok képesek ezt előre vállalni, maradjatok csigák, de ház nélkül!
A házasságkötéssel (...) újabb fordulatot vesz a csók karrierje. Először csak – hivatkozva a sebtében felismert illemszabályokra – a nyilvánosan elcsattanók maradnak el, majd az otthoniak is inkább a szeretkezés idejére korlátozódnak. Hát, ez van. Jobb, ha előre tudjátok.
