Öltözködésünk kikiabálja, hogy kinek tartjuk magunkat. A ruha beszél. És nem szeretnénk, ha rosszat mondana rólunk. Erről és sok minden másról ír Vajda Mályi Zsuzsa a blogjában, amely visszafogottságával sokakat megigéz.
Filmkritikák, esszék, novellák, kisprózák és regények. És méghozzá milyen regények! Letehetetlen, érdekfeszítő olvasmányok. És mindegyik gerincén ugyanaz a név...
Aprók, barnák, szürkék vagy feketék, és jellegtelenek. Mégis nagy erő rejtőzik bennük. Olyan erő, amilyenre soha nem számítanánk. Mert a kis magvak tele vannak tápanyaggal és csodálatos hatóanyagokkal.
Hogy miben különbözik Karva a többi falutól? Nos, ilyen tiszta utcaképpel csak a csendes osztrák településeken találkoztam. Egy biztos: rendes polgárok lakják, akik nem csak a külcsínre adnak sokat – az is fontos számukra, mi van ott bévül a szívünkben.
A kenyérsütés egyidős az emberiséggel. Két olyan pékségben jártunk, ahol a készítők – pékek, tulajdonosok – a minőségre fektetik a hangsúlyt. Sikerüket ennek köszönhetik.
Az ősbemutó a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában volt Lévay Adina rendezésében. S hogy miről szól a darab? Rólunk: nőkről, anyákról, nagyanyákról, leányokról – és érzelmi konfliktusainkról.
"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."