Igazából nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire szeretem Herendet. Csodából igen kevés van a világon, és az egyik ilyen csoda a kézzel festett herendi porcelán. Szeressük, és legyünk rá büszkék, mert magyar!
„A téli halászat volt a legszebb halászat!” Ezt állítja Kuzslik László Vajkáról. Vajon mit csinál egy halász télvíz idején, amikor az élet lelassul, a víz pedig megszilárdul?
Az alistáli Bartalos Erzsébet óvodapedagógus és gyógypedagógus. Azt szerette volna, hogy gyerekei könnyebben vegyék az akadályokat, ezért kitanulta az alapozó terápiát.
A folyosón sűrű, beszédes csend honol. A színpad felől cipőkopogást hallok. Végre a félhomályban felbukkannak a színészek. A próbának vége. Vajon milyen...
Annyi mindent kéne még elmondanom... – kezdődik az Ismerős Arcok Nélküled című dala, s egy eddig ismeretlen, euforikus érzés ragad magával hirtelen életem első DAC-meccsén (FC DAC 1904 Dunaszerdahely–ŠK Slovan Pozsony).
– Sokan előszeretettel vásárolnak fából készített játékokat. Ez már régen megihlette a fantáziámat – meséli Horváth Róbert, akire egy fesztiválon bukkanok egy terebélyes fa tövében. Eláll a lélegzetem, amikor megtudom, hogy a kiállított fajátékokat mind ő készítette.