Kritikus szemmel méregetjük magunkat a tükörben és a fényképeken. Ha mégsem, akkor is tele vagyunk különös feszültséggel, hiszen mi, nők mindig újra és újra meg akarunk győződni róla, hogy szépek vagyunk. Miért bennünk ez a nagy bizonytalanság?
Ez a levél egy férfitól érkezett, aki tanácstalanul figyeli: miért érzik úgy sokan a nők közül, hogy változtatniuk kell a testükön, miközben ő – és sok más férfi is – így is szereti őket. Hogyan lehetséges, hogy a nők önmaguk kritikusaivá válnak, miközben a párjuk számára szépek, szerethetők és elfogadottak?
Nézzük meg a képet, 1915-ben készült. Alig látunk rajta kövér embert. Ha megnézünk egy mai utcaképet, elképedünk: hatalmas hasak dudorodnak, formátlan testrészek. Vajon mi változott meg?
Nyár van, a nők kitakarják a testüket, kivillannak a meztelen vállak és karok – és a kíméletlen napsugarak mindent kíméletlenül megvilágítanak. Azt is, ami nem tökéletes.
A fogyókúra a nőknek való? A férfiak sok előítélettel küzdenek, ami akár az életükbe kerülhet. Hisz ők előbb halnak meg, mint a nők. A külső nem olyan fontos a férfi számára; a legtöbben úgy tartják, hogy a fogyózás női tevékenység.
Miért van az, hogy a férfiak nem álldogálnak a tükör előtt? A férfi nem keresgél fogyókúrák után. A férfinak elnézik, ha kileng a mérleg nyelve, mert ő többet nyom a latban.
Harminc évvel ezelőtt, mikor a Nő újraindult, hosszú cikket írtunk arról, hogy a nő miért lesz anorexiás. Bezzeg a férfiak, ők nem küzdenek testképzavarral. S hogy ezek szerint a jelenség nemspecifikus, vagyis nemhez kötött.
Nyár idején mi, nők és anyák sok mindent el- és bekészítünk. Beleértve saját magunkat, vagyis a testünket. Miért szégyelljük mégis, ha nem vagyunk tökéletesek?
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."