Az AI-modellek, a filterek és a folyton változó trendek már gyerekkorunktól formálják, hogyan látjuk a testünket. Öt írás keresi a választ arra, miként őrizhetjük meg önmagunkat egy olyan világban, amely szüntelenül tökéletesebbre szerkesztene bennünket.
A nők nyolcvan százaléka fogyni szeretne. Van, aki éppen „fogyózik”, mások hétfőn kezdik. Mindenki tud egy új „holtbiztos” módszert: az „űrhajósok diétája”, akupunktúrás módszer...
Miért a se nem kövér, se nem sovány nőket tartjuk szépnek? Azért, mert ilyen az emberi test. Az ilyen test a természetes. A soványság csökkenti a szexuális vonzerőt, deformálja a női testet – a teltség épp ellenkezőleg: kiemeli, finomítja.
A szépségipar olyan testet ír elő, amely a korai serdülés vékonyka, formátlan, hústalan és szubsztancia nélküli képét sugározza. Ebben a világban a nő sohasem öregszik, a bőr soha nem ráncolódik. Micsoda hazug világ ez? – kérdezhetjük.
,,– Megyek, kincsem! – mondta Magda alig hallhatóan, inkább csak magának. Nagy nehezen feltápászkodott a székről (tényleg le kell fogynia, nincs mese, visszakeresi Nina videóját, amiben egy tuti biztos fogyókúrás alapétrendet ajánl)." Olvassák sok szeretettel Kiss Dominika novellájának második részét.
Kritikus szemmel méregetjük magunkat a tükörben és a fényképeken. Ha mégsem, akkor is tele vagyunk különös feszültséggel, hiszen mi, nők mindig újra és újra meg akarunk győződni róla, hogy szépek vagyunk. Miért bennünk ez a nagy bizonytalanság?
Ez a levél egy férfitól érkezett, aki tanácstalanul figyeli: miért érzik úgy sokan a nők közül, hogy változtatniuk kell a testükön, miközben ő – és sok más férfi is – így is szereti őket. Hogyan lehetséges, hogy a nők önmaguk kritikusaivá válnak, miközben a párjuk számára szépek, szerethetők és elfogadottak?
Nézzük meg a képet, 1915-ben készült. Alig látunk rajta kövér embert. Ha megnézünk egy mai utcaképet, elképedünk: hatalmas hasak dudorodnak, formátlan testrészek. Vajon mi változott meg?
Nyár van, a nők kitakarják a testüket, kivillannak a meztelen vállak és karok – és a kíméletlen napsugarak mindent kíméletlenül megvilágítanak. Azt is, ami nem tökéletes.
"Van a karácsonyban valami, ami újra meg újra visszaröpít magunkhoz, az emlékeinkhez, vágyainkhoz, egész gyermeki lényünkhöz, amellyel még mindig tágra nyílt szemmel, ámuldozva várjuk a csodát a titokzatos ajtó mögött."