Az esős napok után végre megengedhetünk magunknak egy kis dőzsölést. Menünket a sokszínűség, az ötletesség és az ötcsillagos kivitelezés jellemzik.

Nem kell azonban megijedni tőlük. Az egyes ételek igényelnek ugyan némi odafigyelést, mégsem bonyolultak. Ráadásul előre is dolgozhatunk velük. Az elégedetten mosolygó család pedig díjazni fogja a fáradozást.

tavaszi-receptek-kezd.jpg
(© bygabriella.co)

HÁZI SONKÁS ASZPIK ZÖLDBABBAL

Hozzávalók:

20 dkg majonéz
20 dkg mangalicasonka
10 dkg zöldborsó
5-5 dkg piros és sárga kaliforniai paprika
5 db főtt tojás
1 kis fej lila hagyma
3 dl alaplé
5 dkg zselatinpor

Elkészítés:

Az alaplében feloldjuk a zselatint, és hagyjuk kihűlni. A zöldborsót összevágjuk és blansírozzuk, azaz forrásban lévő vízbe dobjuk. Kb. 1 percig főzzük, épp csak annyit, hogy roppanósan puha legyen, majd a zöldséget rögtön jeges vízbe tesszük, így saját hőjétől már nem fő tovább. A sonkát, a tojást és a paprikát is felkockázzuk, a hagymát pedig apróra vágjuk. Az előkészített hozzávalókat a majonézzel összekeverjük, majd a zselatinos keveréket lassanként a masszához keverjük. Ha szükséges, megsózzuk, megborsozzuk, majd az egész masszát egy folpackkal kibélelt őzgerincformába simítjuk, és hűtőben egy éjszakán át dermedni hagyjuk. Szeletekre vágva, pirítóssal kínáljuk.

tavaszi-receptek-aszpik.jpg
(© citterio.com)

SPÁRGAKOCSONYA SNIDLINGGEL ÉS BÉBIKAROTTÁVAL

Hozzávalók: 

1 l zöldséges alaplé
5 dkg zselatinpor
10 dkg snidling
4 db bébirépa
3 db zöldspárga

Elkészítés:

A zselatint az alaplében feloldjuk. A répát kockára vágjuk és cukros-sós vízben blansírozzuk: forrásban lévő vízbe dobjuk, roppanósan puhára főzzük, majd azonnal lehűtjük. Ugyanígy járunk el a snidlinggel és a spárgával is. A snidlinget 2 dl alaplével összemixeljük, majd lepasszírozzuk. Ezt a snidlingkrémet egy folpackkal kibélelt püspökkenyérforma aljára simítjuk, és a krémet dermedni hagyjuk. Dermedés után a krém tetejére rétegezzük a répát, leöntjük 4 dl alaplével, majd dermedésig újra hűtőben hagyjuk. Végül az egészben hagyott spárgákat rendezzük el a forma tetején, és ráöntjük a maradék aszpikot. A kocsonyát másnap felszeletelve, friss kenyérrel és zöldsalátával kínáljuk.

tavaszi-receptek-sparga.jpg

VADNYÚLROLÁD ROPPANÓS TÉSZTÁBA GÖNGYÖLVE

Hozzávalók: 

1 kg nyúlcomb
5 dkg vaj
1 nagy csokor medvehagyma
1 dl olívaolaj
5 dkg parmezán
1 ek. fenyőmag
egy kevés zúzott fokhagyma
zsálya, kakukkfű
1 cs.
rétestészta
1 db tojássárgája
fekete szezámmag
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

A nyúlcombokat kifilézzük, és alufólián egymás mellé terítjük. A húst megsózzuk, megborsozzuk, zsályát és kakukkfüvet szórunk rá, majd az alufóliával együtt alaposan felgöngyöljük, és lassú forrásban lévő vízben 45 percig főzzük. Hagyjuk kihűlni, és másnapig hűtőben tároljuk. A pestóhoz a medvehagymát az olívaolajjal, a reszelt parmezánnal, a fokhagymával és egy kevés sóval alaposan összemixeljük. Másnap a húst 5 dkg vajon minden oldaláról hirtelen megpirítjuk, és a pestóval megkent rétestésztába csomagoljuk. A tésztabatyu tetejét megkenjük tojássárgájával, megszórjuk szezámmaggal, majd 200 fokos sütőben 15 perc alatt aranybarnára sütjük.

tavaszi-receptek-nyul.jpg
(© foragerchef.com)

JUHSAJTTAL TÖLTÖTT POLENTA RIZSPAPÍRBAN SÜLT ÁRPARIZOTTÓVAL ÉS PADLIZSÁNKRÉMMEL

Hozzávalók a polentához:

25 dkg kukoricadara
2,5 dl tejszín
1,5 dl alaplé
10 dkg juhsajt
egy kevés olívaolaj
petrezselyemzöld vagy ízlés szerint más zöld fűszer

Elkészítés:

A kukoricadarából a tejszínnel és az alaplével, állandó kevergetés mellett sűrű kását főzünk. A kása akkor jó, ha elkezd pöfögni. Ekkor megsózzuk, egy kevés olívaolajat keverünk hozzá, és kicsit hűlni hagyjuk. A petrezselyemzöldet összevágjuk, és a juhsajthoz keverjük. A polentát fóliára simítjuk, rákenjük a juhsajtot, majd az egészet szépen felgöngyöljük, s hagyjuk teljesen kihűlni. Tálalás előtt a polentatekercset felszeleteljük, és a szeleteket 5 dkg vajon átpirítjuk. Dobjunk a serpenyőbe néhány fokhagymagerezdet és kakukkfűágat, hogy ételünk magába szívhassa ezeket a pluszízeket is.

Hozzávalók a padlizsánkrémhez:

1 nagyobb padlizsán
zúzott fokhagyma
olívaolaj
kakukkfű
házi
majonéz
só, bors
szerecsendió ízlés szerint

Elkészítés:

A padlizsánt félbevágjuk, és tepsibe helyezzük. Megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és zúzott fokhagymával, illetve kakukkfűvel ízesítjük. A padlizsánt 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt puhára sütjük. Miután a padlizsán kihűlt, húsát kikaparjuk, és házi majonézzel pürésítjük. Ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, és aki szereti, csipetnyi szerecsendiót is adhat hozzá.

tavaszi-receptek-polenta.jpg
(© Jamie Orlando Smith Photography)

Hozzávalók az árparizottóhoz:

25 dkg árpa
1 nagyobb sárgarépa
4 fej sampinyongomba
1 szál petrezselyemgyökér
1 szál újhagyma
1 dl fehérbor
10 dkg parmezán
vaj
rizspapír

alaplé szükség szerint

Elkészítés:

A felkarikázott újhagymát egy kevés vaj és olaj keverékén pirítani kezdjük, majd hozzáadjuk az apró kockára vágott gyökérzöldséget és a gombát, végül az árpát is. Az egészet lepirítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, kakukkfüvet adunk hozzá, és felöntjük 1 dl fehérborral. Ha az alkohol elpárolgott, annyi alaplét öntünk hozzá, hogy ellepje, és az árpát lassú tűzön, puhulásig főni hagyjuk. Ha szükséges, adunk hozzá még az alapléből. Ha az árpa megpuhult, a rizottóba belekeverjük a reszelt parmezánt és 5 dkg hideg, kockára vágott vajat is. A rizspapírt megáztatjuk, majd kanalazunk rá a rizottóból, és gondosan felgöngyöljük. Először a rizspapír két szélét hajtjuk be, majd feltekerjük a batyukat, melyeket egy kevés olívaolajon minden oldalukról ropogósra sütünk. Az ételhez jól illik a blansírozott retek, mely nemcsak szép, de finom is. Ehhez a retket először roppanósan puhára blansírozzuk, majd egy serpenyőben vaj és kristálycukor megolvasztott keverékén átforgatjuk. Ettől lesz szép fényes ez a kora tavaszi finomság.

elofizetes_uj_no_0.png

NARANCSOS CSOKIÁLOM

Hozzávalók a piskótához:

8 db tojás
8 ek. kristálycukor
8 ek. rétesliszt
1/2 cs. sütőpor
1 db citrom reszelt héja
1 db vaníliarúd kikapart belseje
3 ek. kakaópor
3 ek. darált dió

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk. A tojássárgáját a kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citromhéjat, és óvatosan hozzákeverjük a fehérjéből vert habhoz. Ezután a masszába forgatjuk a sütőporral elkevert lisztet is, majd a tésztát három egyenlő részre osztjuk. Az egyikbe belekeverjük egy vaníliarúd kikapart belsejét, a másodikba a kakaóport, a harmadikba pedig a diót. Ezt követően a tésztát három kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Hozzávalók a narancssziruphoz:

20 dkg kristálycukor
0,5 l frissen facsart narancslé (a narancsok héját előbb vékonyan távolítsuk el, később még szükségünk lesz rá)

Elkészítés:

A cukrot karamellizáljuk, felöntjük a narancslével, és felfőzzük, majd hűlni hagyjuk. Míg hűl, egy kevés citromfüvet is áztathatunk bele.

tavaszi-receptek-narancsos-csokis.jpg
(© foodrevolution.org)

Hozzávalók a ganache-hoz:

0,5 l tejszín
50 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 db narancs reszelt héja

Elkészítés:

A tejszínt a kockákra tördelt csokoládéval gőz fölött felolvasztjuk, majd a fényes, sűrű krémbe belekeverjük a reszelt narancshéjat is.

Végül összeállítjuk a desszertet. A tepsi alján egyenletesen elosztjuk a ganache felét, majd ráfektetjük a vaníliás piskótalapot, melyet megöntözünk sziruppal, majd megkenjük baracklekvárral. Erre a kakaós lap kerül, melyet szintén sziruppal itatunk át, és baracklekvárral kenünk meg. A diós piskóta kerüljön legfelülre. Ezt is meglocsoljuk a narancssziruppal, majd rákenjük a ganache másik felét. A tetejét megszórjuk kandírozott narancshéjjal, melyet a következőképpen készítünk: A narancsok héját vékonyan lehámozzuk (igyekezzünk csak a legfelső, narancssárga réteget lehámozni róla), és egy percre forrásban lévő vízbe dobjuk, hogy a keserű olajok kifőjenek belőle. Ezután 10 dkg kristálycukorból és 1 dl vízből cukorszirupot főzünk, majd belekeverjük a vékony csíkokra vágott narancshéjat.

–varga–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies