Hová lett a biztonság és a kiszámíthatóság? Egyre-másra történnek a szörnyűségek a szűk környezetünkben ugyanúgy, mint a nagyvilágban! – írja egy olvasónk.
Manapság gyakran folyik vita az iskolai mobilhasználatról. A felnőttek szerint a mobiltelefon árt a gyerekeknek, így be akarják tiltatni – legalább az iskolában. De mit gondolnak a gyerekek? Erről beszélgettünk egy olyan iskolában, ahol a tanítási idő alatt már harmadik éve tilos a mobil használata.
Azt mondják, a kisgyerekek még nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között. Úgy tartják, a felnőttek pontosan szét tudják választani a realitást és a képzeletet. Szerintem az az igazság, hogy a felnőttek azt látják meg, amit látni akarnak.
– Az, hogy a szülők kevesebb gyereket vállalnak, illetve egyre később vállalják őket, nem véletlen – mondja dr. Haid Katalin pszichológus. – Ma szabadabban megvalósíthatjuk önmagunkat. Nem véletlen, hogy sok embernél kitolódik a házasságkötés és a családalapítás ideje.
Az ember élete során sokféle szerepben próbál helytállni. Egy olvasónk őszinte levele arról mesél, milyen fájdalmakat, csalódásokat és keserű felismeréseket hozhat az időskor, a magány és a családon belüli viszályok terhe.
A magyar konyhának nagy múltja van – bizonyítják ezt a főzéssel kapcsolatos ősi szavaink is. Az ősi magyarok nomád életmódja miatt kevés feljegyzés maradt ugyan ránk, de régi jellegzetes ételünk a töltött káposzta, vagyis a szárma, vagy a szárított tészta, például a tarhonya.
Vannak élettörténetek, amelyek olvasás közben szinte összeszorítják az ember szívét. Egy fiatal nő vall arról, hogyan kereste újra és újra a szeretetet, miközben csalódások, betegségek, rossz döntések és fájdalmas veszteségek kísérték az útját.
A hipnózis nem csoda, hanem gyógymód. Sok páciensnek megoldja a problémáját, soknak más kezelési módot ajánlanak az orvosok. Vannak viszont olyan diagnózisok, amikor egyedül a hipnózis segít.