Kislányként egy-egy pöttyös könyv olvasása közben mindig azon álmélkodtam, mennyire ügyesek azok a nénik és bácsik, akik ezeket a történeteket írják. Valahogy...
Milyen a legszebb falu? Nagyon egyszerű. A legszebb faluban nem történhet meg, hogy csirkefeldolgozót építenek a templom mellé, vagy a szomszéd kocsmát nyit a pincéjében.
Szőgyénben jártunk, a Garammente kis ékszerdobozában. Gyönyörködünk az élénk színekben, a gazdagon termő dűlőkben, s a távolban bástyaként magasodó pilisi hegyekben.
Az egész egy csokisdobozzal indult. Csokira fájt a fogunk, s vettünk egy nagy doboz csokit. S ahogy ott eszegettük a padon, elkezdtük nézegetni a dobozát. A pléhdobozt egy vagány rajz díszítette..
Nem tudom, képtelenség dönteni! – csattanok fel, miközben erősen szuggerálom a szerkesztőség falára kiragasztott két címlaptervet. Nagy dilemmában vagyunk a szerkesztőségben: ki az egyik, ki a másik mellett tart kortesbeszédet.
„Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni” – szól az ismert idézet. De mi van, ha egy láthatatlan kórokozó emberek millióit kényszeríti arra, hogy egyedül létezzenek, egyedül érezzenek?
"Van a karácsonyban valami, ami újra meg újra visszaröpít magunkhoz, az emlékeinkhez, vágyainkhoz, egész gyermeki lényünkhöz, amellyel még mindig tágra nyílt szemmel, ámuldozva várjuk a csodát a titokzatos ajtó mögött."