Mikor ugrált, mikor tapsolt, fütyörészett, csapkodta a térdét örömében? Ugye, nem tudja megmondani? Egy rövid mosoly, elfojtott sóhaj, s akkor is körülnéz, hogy nem látta-e meg valaki. Ebből áll az öröme!
Ha nem lennének lányaim, egészen más ember volnék. Minden más lett, mint ahogyan vártam. Ez volt az első felismerés, amit a lányaim születésekor megtapasztaltam.
Azt szoktuk mondani, hogy a kor csak egy szám. De érvényes ez a szerelemre is? Egy idősebb férfival való kapcsolatnak ugyanis vannak olyan jellegzetességei, amelyekről jó, ha tudunk.
Pénzt kérnek kölcsön, becsapják őket, mert hiszékenyek, túl sokat isznak (!), veszélyesek, ha volánhoz ülnek… Nem a serdülőkről van szó, hanem a mi hetven-nyolcvan éves szüleinkről. Mit tehetünk?
„Istenem, mikor nőttek fel a gyerekeim? Hiszen csak most születtek!” – sóhajtok fel a gondolataimba merülve. Az anyaság élmény, az anya pedig a gyermekkel születik.
A demográfiai mutatók alakulásában már-már elérjük a nyugati országokat: nálunk is túl sok a gyermektelen nő. És a magyarlakta vidékeken egykéznek a leginkább!
A rendes ember megtermeli a saját fogyasztásra szánt zöldséget, vagy legalábbis (ha olyan szerencsés) megtermelik neki a családtagjai. Ha mégsem, akkor a tisztességes háziasszony lehetőleg az őstermelői piacra igyekszik. Ha pedig nincs a közelben, akkor a multiba.
"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."