Mikor ugyanazt a kérdést – jobb lett a világ, vagy rosszabb? – két ember másként látja. Anyázó kommentek és pozitív végkifejletű történetek között tallózva...
Manapság is rengeteg szerelmi drámáról hallunk, régebben azonban sokkal jobban takargatták a félresiklásokat. Egy idő után azonban mindenkiből előtörnek a régi sérelmek. Egy olvasónk megosztotta velünk életének kalandos történetét.
Mit tartsunk az elvárásokról? Az elvárás nem mindig negatív valami. A pozitív elvárás például ösztönözhet is: hiszen az, akiről feltételezik, hogy végre tud hajtani valamit, erősítésként élheti meg ezt az elvárást.
Egy okos ember szerkesztett egyszer egy szótárt. Egy női szótárt. Ez a szótár egyszerűen kezdődik: az igen = nem, a nem = igen. Vagyis a szerző feltételezi, hogy a nők egyszerűen az ellenkezőjét mondják annak, amit gondolnak.
Az utóbbi években egy romantikusnak nem mondható elmélettel hozakodtak elő a szakemberek – azzal, hogy a szerelem nem más, mint kémia. A kárörvendő természet a hormonokkal manipulálja az emberiséget, hogy rávegye a szaporodásra.
A férfi is tudni akarja, milyen a nő... Ám egy férfi soha nem iratkozik be nőmegismerő tanfolyamra. Miért van az, hogy a férfi mindig tudja, hogy neki van igaza? A nő meg azt éli, hogy „Igazad lehet, de pasid nem...”
Hihetünk-e a sztereotípiáknak, amit a filmipar és a média vetít elénk, vagy teljesen más ma egy facér, húszas éveiben járó férfi, mint amilyennek elképzelnénk?
A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása.
"Az ünnep szentsége felvizeződik, ha nem vigyázunk. Meg kell tanulnunk a karácsonyt, ha annyi mást elvesztettünk is az évek sodrában, tündököljön ez az ünnep a régi fényben, bármennyi kétely is támadt ránk útközben."