Manapság vészesen gyakori a depresszió, a világ lakosainak egyötöde megtapasztalja. A depressziósnak mindegy, hogy mit eszik, milyen ruhát vesz fel, mi lesz vele tíz év múlva.
A permakultúrás kertészeket az a szándék vezérli, hogy megmentsék a világot. Szerintük ha mindenki megtenne pár jó dolgot, akkor meg lenne mentve a Föld. Mert mi a baj?
A takarékoskodás majdnem mindenkit teljesen kikészít, van, akit egészen depresszióssá tesz. Bármekkora undort érezzünk is a számláink leltárba vétele kapcsán, nem árt farkasszemet nézni mindennapi kiadásainkkal.
A kételkedő közép-európai ember nem szereti a ragyogó fogpasztamosolyt. Azt mondja, valahogy jobban szereti az őszinteséget, még ha kellemetlen vagy bántó is. Merthogy az legalább igaz.
A nekem kijár-gondolkodás rontotta el a férfiakat. Pedig az életben nem jár ki semmi ingyen, hanem meg kell venni vagy el kell venni. Ez utóbbi viszont már agresszió.
Majdnem mindegyikünk függ valamitől. Nem, nem kell rögtön az alkoholra, a cigarettára és a játékautomatákra gondolnunk, ugyanis a hétköznapi életünkben is számtalan addikció létezik, melyről nem gondolnánk, hogy káros lehet.
A gyermeki lelkesedéstől a megszállottságig, az ártatlan üzengetéstől a mániákus zaklatásig. Felfejtettük, miért szeretünk olyannyira rajongani, s hogy hol húzódnak az egyoldalú kapcsolat egészséges határai.
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."