Egy kisfiúból tapintatos, mégis határozott férfit nevelni nem egyszerű. Mit tegyen az anya, hogy sikerüljön? És voltaképpen miért? Nem másért, mint hogy egyszer majd egy lány hálás legyen neki.
Mary Ainsworth amerikai pszichológus felmérést készített olyan édesanyákkal, akiknek egyéves gyermekük volt. Azt kutatta, hogy mennyi közöttük az egészséges érzelmi életű gyermek, azaz melyikükből lesz egészséges felnőtt. A kísérlet a következő volt. Egy helyiségbe két széket tett, az egyikre leültette az édesanyát, a másikra egy idegent. A földön játékokat helyezett el, és a kisgyermeket leültette melléjük. Aztán felszólította az anyát, hogy pár pillanatra menjen ki a helyiségből, aztán pedig jöjjön vissza. A pszichológusnő egy átlátszó falon keresztül figyelte, mi történik.
A gyerekek 50 százaléka görcsösen kapaszkodott az anyjába, rá se nézett sem a játékokra, sem az idegen emberre. Amikor az anya kiment, a gyerek sírni kezdett, és sehogy sem lehetett megvigasztalni, a felnőttek csitítgatását semmibe vette. Amikor az édesanya visszajött, a gyerek haragosan elszaladt tőle, inkább az idegenhez húzódott. Ezeket a gyerekeket a pszichológusnő „helytelenül ragaszkodó” gyerekeknek nevezte.
A gyerekek 25 százaléka csak a játékokkal törődött. Rá se néztek az anyjukra. Ők észre se vették, amikor az édesanyjuk kiment a helyiségből, és nyugodtan játszottak tovább. Aki azt gondolná, hogy ezekből a gyerekekből erős egyéniségű felnőtt lesz, mert senkire sincs szükségük – téved. Ellenkezőleg. Éppen azért, mert senkire sincs szükségük, frusztrált felnőtt lesz belőlük. Sokat fog sírni az, aki majd szeretni akarja őket. Szó szerint. Mert ezek az emberek nem ismerik a ragaszkodást. Az utolsó csoportba azok a gyerekek tartoztak, akik hol az édesanyjukra pillantottak, hol a környezetüket kémlelték. Körülnéztek, de pillantásuk mindig visszatért az édesanyjukhoz. Amikor az anya kiment, a gyerekek idegesek lettek, amikor visszajött, lelkesen odaszaladtak hozzá, és aztán megint a játékaikkal foglalkoztak. A pszichológusnő ezekre a gyerekekre azt mondta, hogy egészséges az érzelmi kötődésük.
Ha most kiszámoljuk, hogy ebben az utolsó csoportban a gyerekek fele kislány, akkor kijön, hogy a gyerekeknek mindössze a 12,5 százalékából lesz érzelmileg stabil felnőtt férfi. Tragédia lenne, ha a csecsemők és a felnőttek között nem lenne 20, 30, 40 év, amely változást hozhatna.
Mary Ainsworth kijelentette, hogy a gyerekek mindig úgy viselkednek, ahogy nevelik őket. Bár elismerte, hogy az érzelmi hidegség veleszületett vonás is lehet. Valamint azt is, hogy az anyák egy része is érzelmileg hideg vagy túlságosan kötődő családokból került ki.
Hibás darabok
Dávid is frusztrált, ugyanakkor nagyon szeretnivaló. Mindenkihez kedves, szépen keres, szellemes, ügyes, jóképű. Mondhatnánk azt is: ideális férfi. Mégis egyedül van, bár már harmincöt éves. Nagyon szomorú emiatt. Nem iszik, rendes a lányokhoz, azok mégis elhagyják ostoba, nagymenő szoknyavadászok miatt. Pedig Dávid tud együtt élni a nőkkel, szexelni, gyereket csinálni – csak hinni nem tud a nőknek. A nők emiatt nem akarnak vele élni, nem akarnak szülni neki. Mind a két fél szomorú, és sokat siránkozik. Miért van ez így? Ki tehet róla?
Dávid rendes családból származik. Apja olyan volt, mint a legtöbb apa, és anyjától se kapott ki többször, mint a többi gyerek. Normálisan nevelték, a legjobb tudásuk szerint. A mama dolgos, igazságos asszony, a régi iskolából, ahol nem volt divat se a szeretgetés, se az érzelmek kimutatása, se a meghitt beszélgetés. Ha Dávid valami rosszat tett, igazságosan megbüntette, de nem fújdogálta meg az ujját, amikor a gáznál megégette. Soha nem beszélgetett el a fiával, holott beszédes asszony, csak az érdekelte, hogy kapott-e ötöst, hány órakor fog hazajönni, hogy addigra készen legyen az ebéd, meg hogy mennyit fognak kapni az idén megtermelt fokhagymáért.
És Dávid is ilyenné fejlődött. A lányoknak azonban ez nem volt elég. A lányok beszélgetni akartak, néha lelkizni, bókokat hallani. Dávid végül egy pszichológusnál kötött ki, mert érezte, egyedül nem tud megbirkózni a problémával.
Pali is a frusztráltak közé tartozik. Luca húsz éve él vele, házasságuk jónak mondható, szeretik egymást, de Lucaelmondta, hogy nemigen fekszik le vele, s ha mégis, nem sokat ér az egész. Luca értelmes, okos nő, tudja, hogy a szenvedély idővel lecsendesedik, csakhogy Pali szenvedélye tizenkilenc évvel ezelőtt múlt el, épp akkor, amikor szenvedélyesen, egy életre szólóan beleszeretett a feleségébe. Nem segítettek a mélyenszántó beszélgetések, nem segített a gyertyafény és vörösbor sem. Csak a pszichológus tudott segíteni rajtuk, amikor végre közösen hozzá fordultak.
Palit az édesanyja nevelte. Egy szomorú édesanya. Az édesanya azért volt szomorú, mert elhagyta a férje, aztán elhagyta a barátja. Aztán meg azért szomorkodott, hogy nem kell senkinek. Pali az édesanyja szomorú életéből két dolgot szűrt le: minden férfi disznó, és az édesanyján csak ő segíthet. Ezért elhatározta, hogy ha felnő, ő nem lesz disznó, és hűségesen szeretni fogja a nőket. Aztán eszeveszetten beleszeretett leendő feleségébe, a szenvedély nagy szerelemmé változott, és attól kezdve mintha kicserélték volna az ágyban. A pszichológus szerint nem tudta összeegyeztetni magában a gyengédséget azzal a vadsággal, ami a jó szex tartozéka.
A szomorú, gyenge és panaszkodó anyák akár magányosak, akár házasságban élnek – mert ilyen is, olyan is előfordul –, sokat ártanak a fiaiknak azzal, amikor elvárják, hogy a fiú védelmezze, megértse és vigasztalja őket. Erre még egy felnőtt férfi is képtelen, nemhogy egy gyerek.
A váltás
„Ezt mind én vigyem? Tudod, milyen nehéz?!” – mondta felháborodva a tizenöt éves Tomi, amikor édesanyja a notebookkal együtt a hátára adta a hátizsákját, és a kezébe nyomta a bevásárlást. Az anyában egy pillanatra működésbe lépett az anyai reflex, hogy mind a kettőt átvegye tőle, aztán meggondolta magát. Hiszen ez a gyerek két fejjel magasabb nála, és csupa erő! És csak ennyit mondott: „Igen, kisfiam, tudom, hogy milyen nehéz. Éppen ezért cipeled te!” Tomi mormolt valamit az orra alatt, aztán csend lett. És az anya megfogadta magában, hogy attól fogva nem ő fogja hazacipelni a karton ásványvizeket, és ha a régi naptár még vízkeresztkor is ott fog lógni a konyhában, akkor se cseréli ki. Nem mintha nem bírná el az ásványvizet, és mindenáron a gyengébb nemet akarná játszani, hanem azért, mert a fiából egészséges érzelmű, udvarias felnőttet akar nevelni.
Kézikönyv a fiúk neveléséhez
A gentleman a frusztrált férfi ellentéte. Pontosabban: tisztességes, becsületes, tapintatos, jó modorú és udvarias. Ha azt akarjuk, hogy fiaink ilyenek legyenek, akkor úgy kell viselkednünk, mintha máris ilyenek volnának. Ahelyett, hogy úgy viselkednénk velük szemben, mint egy kisgyerekkel, akit nevelni, irányítani, folytonosan dirigálni kell. Találkoztak már olyasmivel, hogy a macskát nyávogni tanítják? Nemigen. És olyasmit láttak-e már, hogy egy nő megmondja a férfinak, hogyan kell viselkedni? Nemegyszer, nemdebár?
A fiunkat meg kell tanítani fogat mosni, bekötni a cipőkötőjét, valamint inget vasalni. Ezeken túl békén kell hagyni. A nevelésében az a legfontosabb, amit tőlünk lát. A legfontosabb a példa. Mondhatjuk, hogy a férjünk nem a legjobb példa számára. Ez manapság már nem sokat számít, hiszen sok fiú apa nélkül nő fel. A fiú számára legjobb példa az anya. Ha az anya lelkivilága rendben van, akkor a fiú példaképe nem az apa lesz, hanem a fociedző vagy a fizikatanár. Ha az anya lelke nincs rendben, akkor a fiú rossz példaképet választ.
Mutassa meg a gyerekének, milyen kényelmes, mennyire vicces, hogy ha egy olyan nagyszerű nő van mellette, mint ön. Mint minden nagyszerű nő, néha menjen az idegeire, mondja meg neki, hogy az ágy mellől a tányér magától nem megy ki a konyhába, és ha föl kell akasztani egy képet a falra, nyomja kezébe a kalapácsot. Kényeztesse, mint egy kislányt, beszélgessen vele, mint baráttal, és parancsoljon neki, mint egy tábornok. A tizenötödik születésnapján pedig ajándékozza meg egy parádés szerszámkészlettel.
Milyen egy jól nevelt férfi? (Viselkedési minimum)
- Kiismeri magát az asztalnál: tudja, hogy ha vendéglőbe megy, az asztalnál a hölgyé a legjobb hely, tehát az, amelyik háttal van a falnak, és a helyiséggel szemben. A vendéglőbe a férfi megy be elsőnek. Ha a nő menne előre, azzal azt jelezné a férfinak: Gyere, megmutatom neked, milyen egy vendéglő belülről. Minden más helyen a nőt kell előreengedni (a tisztítóban, az üzletben, a könyvtárban stb.). A vendéglőből kifelé menet a nő megy előre.
- A nő mindig a férfi jobbján megy. A férfi csak akkor engedi a baljára, ha veszélyes helyen járnak, és a nőt csak így tudja megvédeni (például szűk járdán vagy vízparton). Taxiba szállva a férfi kinyitja a taxi jobb hátsó ajtaját, besegíti a nőt, azután átmegy a bal oldalra, és maga is beszáll.
- Ajtóhoz érve a férfi kinyitja a nő előtt az ajtót, megvárja, míg belép, azután bemegy ő maga is. A nő hozzá sem ér az ajtóhoz – azért van ott a férfi.
- Autóbuszba vagy villamosba szállva a férfi maga elé engedi a nőt. Kiszálláskor fordítva: a férfi száll ki elsőnek (hogy el tudja kapni, ha a nő kiszálláskor megbotlana), és a kezét nyújtja, hogy a nő megkapaszkodhasson benne.
