Több mozgás, több alvás, több idő magadra és arra, amit szeretsz. Légy kedves másokkal, és ha látsz egy szép rózsát, állj meg, szagold meg. Ezek azok a dolgok, amelyektől boldogabb lehet az életed.
A legtöbb ember örül, ha a főnöke megdicséri, ha előléptetik, ha megtapsolják a prezentációját. Az imposztorszindrómában szenvedők azonban úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikereket.
„Három ötös van itt egymás után” – mondom a tizenhárom éves fiamnak, amikor hosszú idő után belenézek az elektronikus ellenőrzőkönyvébe. A fiam azonban máris kész a válasszal: „Nyugi, muter! Ki fogom javítani” – mondja anélkül, hogy felpillantana a mobiljából.
Gyerekeink egyszer csak felnőnek. Helyes az, ha továbbra is otthon tartjuk őket? Vagy amikor felnőtté válnak, küldjük el őket otthonról, mint teszik azt a svédek vagy a hollandok? Mi jobb a gyereknek: ha kilökjük a puha fészekből, vagy huszonötön túl is ajnározzuk?
Gyerekkorunk óta arra tanítanak bennünket, hogy valósítsuk meg az álmainkat. Rossz tanács! Mert az álmok teszik tönkre az ember életét. A délibáb kergetése nem vezet jóra.
Az embernek becsületesen végig kell élnie mindent, amit hoz az élet. Ha ezt nem teszi meg, idővel a rossz megint előjön. A le nem zárt érzelmek elől nem menekülhetünk.
Mostanában elég gyakran szóba kerül az önimádat, közkedvelt szóval a nárcizmus. Milyen megnyilvánulásai vannak ennek a személyiségzavarnak? Miből vehetjük észre mégis, hogy nárcisztikussal van dolgunk?
"Soha nem kerülünk olyan helyzetbe, amely meghalad bennünket. Minden helyzet, amellyel szembesülünk, az életünk olyan pontján áll elő, amikor képesek vagyunk túllépni rajta és megtalálni azt a gyógyító választ, ami mindenkin segít."