A szorongó és túlérzékeny emberek fölöttébb hasznosak voltak őseink számára: mindenkinél előbb meghallották a neszezve közeledő vadállatot, és ezzel megmentették a közösség életét. Én is előre megérzem a katasztrófákat. Azokat is, amelyek nem következnek be.
Ahány ház, annyi szokás. Miképpen lehetséges, hogy Japánban olyan sok kisiskolást látni a közlekedési eszközökön? Miért nem félnek a szülők, hogy valami bajuk történik, amikor egyedül mennek iskolába a zsúfolt nagyvárosokban?
Mi, szülők mindig azért drukkolunk, hogy a gyermekünk szép legyen, okos, sikeres és életrevaló. Hogy boldogabb és szerencsésebb legyen, mint mi. Kívánjuk, hogy hasonlítson ránk, de azt is szeretnénk, ha nálunk tökéletesebb lenne.
A mesterséges intelligencia lassan, de biztosan beszivárog az életünkbe. Akár a pszichoterapeuta szerepében is – és azonnal tanácsot ad. De vajon hihetünk neki?
A mondás szerint „nem fáj a szív, ha a szem nem látja”. De mi történik akkor, ha a szem jól látja, de az eszünk már kialakította a saját véleményét, és figyelmen kívül hagyja a valóságot?
Margaret Atwood kanadai írónő mondta: „A változókor egy rövid életszakasz, amikor eldöntheted, mi legyen ezután a férfiakkal.” Nincs ennél jobb definíció. Mire figyeljenek ilyenkor a férfiak?
Szeretek hideg vízben úszni. Minden második-harmadik napon szoktam a közeli tó jeges vizében fürdőzni. De január elején úgy feltorlódtak a munkáim, hogy nem tudtam időt szakítani rá. És éppen ez volt a bökkenő. Nem mintha nem lett volna időm. Volt, csak másra kellett.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."