A téma nagyon érzékeny. És fáj. Egy keveset magam is tudok erről, mert nyolc éve magam is fájdalmasan vágyódom egy második gyerekre. Sikertelenül. Pedig igyekszem.
A nyaralókkal teletűzdelt utca teljesen kihalt. Nem is csoda, hiszen az ember nem azért megy nyaralni, hogy reggel hétkor a kisbolt felé caplasson. Kivéve a nagymamákat. Ők nem ismernek kegyelmet, ha az unokák reggelijéről van szó.
A nagymamaszerep egy kicsit pótló és kisegítő szerep – helyettesíti a szülőt szorult helyzetekben. Ugyanakkor lehet játékos, szórakoztató, minden kötöttség nélkül. A nagymama – és természetesen ugyanez vonatkozik a nagypapára is – vissza tud helyezkedni a fiatal éveibe...
Veri a szomszéd a feleségét. Mit szólunk hozzá? Minek ment férjhez egy vadállathoz? Miért engedi, hogy verjék? A nő biztosan mazochista hajlamokkal van megáldva, különben már rég elmenekült volna...
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."