Egy múltkor közölt olvasói levélben a saját történetemre ismertem. Az én férjem is 50 felett bolondult meg: felnőttek a gyerekeink, jól ment a vállalkozás, és egyszeriben ő is habzsolni kezdte az életet.
Állandó probléma a házasulandó pároknál, hogy ki szerepeljen a vendéglistán. Meghívjunk mindenkit illemből, aki minket is meghívott az esküvőjére, vagy tegyünk...
A párommal már az alapiskola utolsó évében összejöttünk, vagyis 12 éve vagyunk együtt. A diplomaosztómon kérte meg a kezemet, és idén ősszel tartjuk az esküvőnket. Illetve csak tartanánk, mert nekem kételyeim támadtak.
A döntés megszületett: a pár gyűrűt cserél, és kitűzik az esküvő napját. Nyilvánvaló az igyekezet: szeretnék a Nagy Napból kihozni a maximumot. Éppen ezért ma már egyre többen vannak, akik hozzáértő szakembereket bíznak meg a szervezéssel és a dekorálással.
A suhogó fehér ruha, a csipkés fátyol, a virágcsokor: életünk legszebb napjának kellékei. Vajon milyen elvárásokkal lépnek az oltár elé? Miféle változást hozott életükbe az igen kimondása? – kérdeztük volt és leendő menyasszonyoktól.
Modern kor ide vagy oda, a lány még mindig szereti, ha megkérik a kezét. Képes anyagunk három álompárt mutat be, akiknél a lánykérés úgy zajlott, mint egy szirupos lányregényben. Íme!
Sóvárogva gondolunk az örök szerelemre, de létezik egyáltalán ilyen? Talán azok ismerik a nagy titkot, akik sok-sok évet leéltek már együtt. Sőt, egy egész emberöltőt.
