Régi templomos hely Gelle, erre még előneve, az „Egyház” is utal. Az utolsó nagyobb változtatás 1899 körül zajlott, 2015-ben pedig Jankó Gábor atya, a templom plébánosa kezdett bele egy nagyszabású restaurálásba, ami egészen a mai napig tart.
Alföldy Lilla, mondhatni, beleszületett a lovaglásba. Gyerekkorától kezdve rengeteg időt tölt lóháton ülve. Bár versenyzés terén még bármit hozhat a jövő, Lilla egy dologban teljesen biztos: a lovaglás mindig az életének része lesz.
Lenyűgöző miliőben, a pannonhalmi apátsági gyógynövénykertben nyílt meg tavaly Magyarország első számú illatmúzeuma. A tárlat a szerzetesi gyógynövénykultúrába és a parfümesszenciák birodalmába enged betekintést.
Ideje van az edukációnak, hisz sok helyen száz szülésből negyven baba császárral születik! A császármetszés egy műtéti beavatkozás, s akkor van létjogosultsága, amikor a hüvelyi szülés vagy nem kivitelezhető, vagy túl nagy kockázatot jelentene.
A női tudatlanságot nehéz felfejteni. Még ma is megkapják a császáros anyukák, hogy minek erről ennyit beszélni. Más is szült heggel, aztán nem beszélt róla, s úgy is jó volt. Jobb volt, mert minek a sebeket tépegetni.
Bár Dél-Szlovákiában még nincs nagy hagyományuk a csomagolásmentes boltoknak, hosszú távon alighanem ezek jelenthetik a megoldást a problémánkra. Milyen elveken alapszik egy csomagolásmentes bolt, s egyáltalán lehet-e teljesen csomagolásmentesen élni?
Komáromban készül a csokoládé, amelyik elbűvöli a nőt. Ennek a csokoládénak ugyanis lelke van, rafinált íze pedig maga a tiszta élvezet. Kóstolásra fel!
Orosz Örs a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, a Nyitra megyei idegenforgalmi bizottság elnöke, valamint a Szövetség elnökségi tagja. Mi, az Új Nőnél éppen ezért a ritkábban mutatott arcára voltunk kíváncsiak: mint elszánt régiséggyűjtőt és értékmentőt kérdeztük, aki négy évvel ezelőtt vállalta, hogy csapatával együtt feltárja a Felvidék rég elfeledett kincseit.
"Az ünnep szentsége felvizeződik, ha nem vigyázunk. Meg kell tanulnunk a karácsonyt, ha annyi mást elvesztettünk is az évek sodrában, tündököljön ez az ünnep a régi fényben, bármennyi kétely is támadt ránk útközben."