A párommal már az alapiskola utolsó évében összejöttünk, vagyis 12 éve vagyunk együtt. A diplomaosztómon kérte meg a kezemet, és idén ősszel tartjuk az esküvőnket. Illetve csak tartanánk, mert nekem kételyeim támadtak.
„Elegem van! Itt hagyok csapot-papot! Én ezt nem csinálom tovább!” – fortyogunk, miután már huzamosabb ideig azt érezzük, hogy semmi sem sikerül az életünkben. Pedig nem kell rögtön összecsomagolnunk és mindenkinek hátat fordítanunk.
Azt mondják, ha valamit titokban szeretnél tartani, azt a legjobb barátnődnek se mondd el, mert amiről két ember tud, az már nem számít titoknak. De jól döntünk-e akkor, amikor nem beszélünk másnak a titkainkról?
"A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban."