Minden városban él pár ember, aki arra született, hogy serényen munkálkodjon a közösségért. És cserébe nem vár semmit, mégis a legtöbbet kapja, mi kapható (tiszteletet, megbecsülést), mint Demjénné Kovács Erna Nagykaposon.
Sok ember, ha sikertelen, vagy csupán az élete kis szeletével elégedett, morcosan hibáztatja a sorsot és a környezetét. Meg sem fordul a fejében, hogy felvegye az elébe dobott kesztyűt, és harcoljon. Álmaiért, céljaiért, egy teljesebb életért. Vannak kivételek.
A mai divat „főszereplői” a gyapotspekulánsok. Bizonyos gazdasági csoportok sokszor már előre egy évre felvásárolják az egész termést, és azon túl ők szabják meg az árakat. A múlt évben is mesterséges hiányt teremtettek, s ezzel a duplájára felverték a gyapot árát.
Nézegetem a Facebookon a már-már műalkotásnak tűnő, tökéletes sütemények fényképét, és búsan felsóhajtok: „Hát, ilyen csodasütiket sem fogok készíteni soha!” Lássuk, mit árul el nekünk minderről Héger Rudolf, a Pátria rádió szerkesztő-műsorvezetője.
A gyakorlatban egyre több helyen, főleg az internetes sajtóban tendencia, hogy csak a Word helyesírás-ellenőrző programján futtatják át a cikkeket. Az Új Nő azonban még a jól bevált régi elveket vallja, ezért aztán „csapatunk” nagy becsben tartja nyelvi szerkesztőnket, a dunaszerdahelyi Nagy Adorján tanárt.
A somorjai Mayer Éva képein magányos alakot látunk a sötét metróalagútban, magába roskadt embert egy kopár szobában, egymás felé nyúló, de soha egymásba nem kulcsolódó kezeket: a magány, a magunkra hagyatottság képei ezek.
