Mióta egy tollvonással megfosztottak minket a professzionális hajápolástól és az ezzel együtt járó kényeztető és pihentető énidőtől, bizony mi, nők igencsak kínlódunk a tükörbe nézve. A frizuramizériát ki-ki a maga módján próbálja orvosolni.
Furcsa teremtmények vagyunk mi, nők. Találkozunk egy régi osztálytársunkkal, a szemünk sarkából alaposan felmérjük – hogy aztán a nap hátralevő részében törjük a fejünket, mitől nézett ki olyan jól. Mitől is leszünk mi jó nők? – tettük fel a kérdést Takács Nóra szépségszakértőnek.
A nő számára a legnagyobb fájdalom, mikor szembesül vele: csak nem jön a gyerek. Ezt a fajta belső magányt csak olyan ember tudja megérteni, aki már maga is megtapasztalta ezt a küzdelmet saját lázadó teste és szelleme ellen.
A csábítás, a buja erotika, az érzéki vagy éppen szenvedélyes szex ugyanúgy hozzátartozott a szocializmus emberének az életéhez, mint az ősemberéhez. Beszélni azonban talán még annyit sem beszéltek róla, mint mamutvadász őseink. A szex maga volt – a bűn, a tabu!
A nők képesek maradandót alkotni az élet minden területén, így az irodalomban is. Olvassák szeretettel munkatársunk, Janković Nóra Árnyékok illata című regényének részletét!
Véget érnek az ünnepek, eljön az év első, mágikus napja, és mi számot vetünk sikereinkkel, kudarcainkkal, és ígérgetünk, fogadkozunk. Majd ha egyik napról a másikra nem köszönt be a csoda, feladjuk, és minden sóhajunk marad a régi.
Reménykedjünk, hogy havat és fehérséget hoz az idei január! Lesz hó vagy nem lesz hó, a nagy szürkeségben és didergésben azért emlékezzünk meg a régi évkezdő szokásokról.
Az élet rendjét meghatározó jeles napok mára feledésbe merültek. Melyek voltak a legérdekesebb évkezdő szokások? Erről faggattuk Sipos Annát, a komáromi Duna Mente Múzeuma néprajzkutatóját.