2014.jan.18.
Az én világom a családom
Király és szolga, csaló és áldozat, csábító és megcsalt szerető, apa és fiú. Hány és hány szerepbe bújt már! De vajon milyen ő magánemberként, amikor kilép a színház kapuján, hogy elinduljon fáradtan, még a tapsvihar zajával a fülében hazafelé, vagy éppen egy kávéra – velünk?
Az én világom a családom
2014.jan.11.
Hármasság
Isten – haza – család. Valamikor ez a három fogalom szentség volt mindenki számára. Teljesen egyértelmű szókacsolat. A talapzat, amelyre az életünk épül. Korosabb interjúalanyaimtól tudom, hogy ők ezt az iskolában minden reggel elszavalták, kis versikébe foglalva.
Hármasság
2012.ápr.6.
Kontrasztkiállítás
A Kontrasztkiállítás vándorkiállítás, amely Dunaszerdahelyen az iskolaév végéig látogatható. A fiatalokat szólítja meg a multimédia nyelvén. A kiállítás születéséről Százvai László kisvárdai református lelkészt, a kiállítás ötletgazdáját kérdeztük.
Kontrasztkiállítás
2012.ápr.5.
Amit nem tudok kimondani
Rengeteg gát, félelem és komplexus él bennünk. Őszinték vagyunk, mégis vannak dolgok, amelyeket nem tudunk kimondani. A szakember azt mondja erre: verbális blokk. Olyan nőket mutatunk most be, akik igyekeznek levetkőzni ezeket a gátlásaikat.
Amit nem tudok kimondani
2011.dec.29.
Hannával szeretetfényben
Holocsy Katalin, a Komáromi Jókai Színház színésze és férje, Tóth Tibor színházigazgató számára idén a karácsony valóban a szeretet – és a várakozás ünnepe. Mert ajándék lapul a fa alatt, az alig két hónapos Hanna baba.
Hannával szeretetfényben
Cookies