Összeállításunkban a jótékonyságról teszünk fel kérdéseket. „Mert éheztem, s enni adtatok”, olvashatjuk Máté evangéliumában. Az adományozás igen szép emberi gesztus – és csak az ember gyakorolja.
Már maga a kérdés is rossz: rosszul van feltéve. Mert a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. A kérdés: hogyan férnek meg a zombik, fekete boszrokányok és a töklámpások a kegyelettel, a halottainkra való csendes megemlékezéssel?
A félig-meddig tudatos álmatlansági rituálé a harmincadik évemben kezdődött. A tetőpont a legrövidebb éjszakával érkezik el. Egy „sötétnyi” múltidézés – alvás helyett. Mellesleg születésem ideje is a nyári napforduló estéjére esik. Apák napjára.
A dunaszerdahelyi Villa Rosát az Év Éttermének választották meg Szlovákiában. Mi kell ahhoz, hogy egy konyha ilyen fényes díjat kapjon? Miből áll a szakács vagy a pincér napja? Mit csinál a pultos? Ennek jártunk utána: vagyis belestünk a kulisszák mögé.
Nyugati pályaudvar. Tranzitzóna. Aisa 14 éves, Afganisztánból jött. Fülig mosoly. Elég jól beszél angolul, és amit nem tud, azt kézzel-lábbal mutatja. Úgy tűnik, hogy örül nekem. Végre valakinek felteheti a kérdéseit.
Falusi padláson porosodó, nagy értékű műtárgyak, kertvégéből előásott ezüst étkészlet, grófi címerekkel fémjelzett tárgyak. Köztünk élnek – a Csallóközben.
Különbözik. A szlovákiai magyar az anyaországbelitől. Miben? Más világban élünk, ami nem olyan nagyon, de azért mégiscsak különbözik a miénktől. Milyenek vagyunk mi, szlovákiai magyarok, és milyenek ők, a magyarországiak?
Fél évet éltem Törökországban az egyetem alatt. Az ország bekebelezett, titkok tudója lettem, török családok messziről jött, kedves ismerőse. Barátságokat kötni tényleg nem nehéz.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."