Az élet jó oldala – Értékek keresése az ingatag világban címmel jelent meg Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes és Csák János kulturális és innovációs miniszter közösen jegyzett beszélgetős könyve, amelyben a beszélgetőpartnerek nem életvezetési tanácsokat adnak, csupán elmélkednek.
Dócs Anikó a nyüzsgést hagyta maga mögött, mikor a férjével a szűkös nagyvárosi lakásból kertes házba költöztek, és földeket vásároltak. Így lett Anikóból egyik napról a másikra nagygazda.
Anna egy jó kedélyű, mosolygós ember: mosolyog a szeme, mosolyog minden sejtje. Mindenki – még az orvosai is – lustának bélyegezték, nem hitték el, hogy nem tud lefogyni, pedig Anna inzulinrezisztenciában szenved.
Halász Rita író, művészettörténész Mély levegő című regényében feltárja előttünk egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, bemutatja a verbális és fizikai bántalmazás mibenlétét és azt, hogyan sebezhetnek meg bennünket a szavak.
Ebben a szomorú, félórákat is késő vonatok korában jólesik emlékezni egy mesebeli vonalra, melynek emlékét hűen őrzi egy társulás meg egy derék peredi úriember, aki örök szerelembe esett a vonatokkal.
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"