A szépség ma már olyan dolog, amivel esetleg a régi épületekben vagy a templomokban találkozunk, de mindig odakint van, s nem bent, a mi világunkban. Riportalanyunk, Soós Ádám bodaki otthonában ilyen asztali csendélettel várja a barátait.
Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok. Nyár végéig látogatható a komáromi Duna Menti Múzeum ezen címmel meghirdetett tárlata, ahol a komáromi asztalosok munkáinak másolatai láthatók.
Ha visszatekintünk Mária Terézia vagy Viktória királynő uralkodásának idejére, már a történelem is igazolja: a nőknek igenis helyük lehet a közigazgatásban! Összeállításunkban olyan polgármesterekkel beszélgettünk, akik nőként egy egész falu sorsát vették a vállukra!
Az Új Nő a dunaszerdahelyi MOL Arénában megrendezett Kukkonia Hospitality képzésen járt. Milyen előadásokat hallgathattak a szakiskolák diákjai, és kik voltak a mestereik?
Szeresd a tested! Fogadd el magad! – motivációs idézetek garmadája ömlik ránk nap mint nap, a legfontosabbról azonban ritkán szól a fáma. Mégis hogyan? Lelkes Éva mentort és coachot kérdezzük a témáról.
Különbség van hagyományéltetés és élő hagyomány között. A martosiak sokáig élő hagyományban éltek, az idősek még a hatvanas évek elején is hordták a viseletet. Később már csak éltették a hagyományt.
Látogatóban Lőrinc barátnál a füleki ferencesrendi kolostorban. A ferencesek mottója: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!) Henyélésnek nincs helye az életükben.
A hospice latin eredetű szó, jelentése vendégház, menedékház. A Juhos Ferenc vezette nádszegi hospice-intézmény is menedéket, támaszt és ellátást nyújt azoknak, akik már közel járnak életük végéhez, mégis szeretnének emberhez méltó körülmények közt távozni.
Mi zajlik egy megmérettetésen, s miképp viszik előre az igazi szakácsversenyek a gasztronómiát? A kérdést Czucz Péter, a nyékvárkonyi Amade kastélyszálló kreatív séfje, a Kukkonia szakácsversenyek védnöke segített megválaszolni.
"A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban."